2014. augusztus 31., vasárnap

4.rész ° Ajánlat

Miranda

Erőt vettem magamon, s összeraktam gondolataim, hogy beszédem összefüggő, és értelmes legyen. Mély levegőt vettem, mielőtt ténylegesen neki kezdtem volna közölni vele, édesanya, s családja kérését felém. Végig kíváncsi tekintetével illetett, amely jobban megnehezítette a helyzetet. Nagy nehezen, de elhagyta ajkaim a mondat.
- Egy ajánlatot kaptam Tőle.
Harry szemei elkerekedtek, s tekintete az eddigieknél sokkal érdeklődőbbé vált. Úgy éreztem magam, mintha valamit titkot osztanék meg vele. Furcsa érzés volt, még is folytatnom kellett. Nem fojtathattam a felesleges aggodalmaskodásom, hiszen még is csak felnőttek vagyunk mind a ketten. Elméletben értelmes gondolatokra, és döntésekre alkalmas érett emberek. 
- Milyen ajánlatot? - kérdezett kis idő múlva rá. 
- Tudja, hogy elhagyhatja az intézetet a következő héten - bólintott, helyeslésképpen. - Félti magát, de abban teljes mértékben biztos, hogy haza nem költözik.
- Nem értem, hogy ennek mi köze is van magához.
- Pedig okos embernek véltem, Harry - jegyeztem meg gyermekies gúnnyal. 
- Az egyetlen ok, ami eszembe jut, hogy ezt felhozta Önnek, csupán annyi, hogy szeretné, ha szemmel tartana. 
- Fogalmazhatunk így is. 
- Kérem, teljesen kifejtené? 
- Szeretné, ha magához költöznék, és felügyelném a nap teljes időtartamába. Félti, hogy újra visszaesik a drogok hatása alá. 
- Ez őrültség. Egy bébiszittert akaszt a nyakamba? Már elnézést, nem magára vagyok dühös. 
- Semmi baj, gondolom mit érezhet. Számomra is meglepő hír volt. 
- Komolyan kifordult magából anyám - nyögött fel fájdalmasan. - Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire elgyengül a bizalma felém - állt fel, és az ablakhoz lépett. 
- Messze álljon tőlem, hogy védem az anyját, de azért meg lehet érteni. Valószínű, én is hasonlóképp cselekednék. - vallottam be. 
- Önnek mi a véleménye erről? - pillantott vissza rám. 
- Szakmai vagy a személyes? 
- Mind a kettő.
- Szakmailag szerintem is jót tenne még egy kis ideig felügyelni. Könnyen visszaeshet, még ha most ennek ellentété is gondolja, s képzeli el. - feleltem őszintén. - Véleményem, mint egy átlagos ember, pedig, hogy én sem örülnék egy felügyelőnek. Mindenkinek kell a magánélet, a tér. Itt felügyelet alatt volt, és nincs kétségem afelől, hogy magányra vágyik egy kis ideig.
- Tökéletesen látja a helyzetet - sóhajtott, s visszafordult az ablak irányába. 
- Messze álljon tőlem, hogy kényszerítsem bármire is. 
- Az én döntésem? - emelte rám tekintetét, amikor mellé álltam. 
- Igen, egyértelműen. Kényszerítést még az édesanyja sem alkalmazhat. Nagykorú, felnőtt férfi. 
- Legalább valaki így látja a helyzetet, megnyugtat - mosolyodott el haloványan. 
- Saját döntésének kell lennie.
- Maga vállalná? 
- Sajnos nem tehetem meg - mondtam őszintén.
- Hát persze - mosolygott keserűen rám. - Gondolom családja van, akit nem hagyhat el.
- Itt is fel kellene mondanom, és valóban, van családom is. 
Bólintott, és ismét elvezette rólam tekintetét. Én is kinéztem az ablakon, amelyeket kívülről fekete rács fedett. Szemei azt a padot nézték, ahol mi is ültünk nem is olyan rég. Édesanyja, nővére és az intézet igazgatója folytatott jelenleg egy beszélgetést. Számomra is meglepő volt, hiszen ilyen ritkán fordul elő.
- Csak még jobban átmossa anyám fejét - hangja kemény volt.
- Mondja meg, ha nem szeretné, hogy felügyeljem.
- Miranda, pontosan tudja, hogy magának köszönheti mindenki a javulásom. Csak is az Ön érdeme, senki másé.
- Ez a munkám.
- Kérem, ne tekintsen rám egy projektként - fordította arcát felém. - Kedves, gondoskodó. A családja biztosan rajong magáért a többi betegével együtt, engem is beleértve.
- Igazán kedves, de jelenleg csak maga a betegem.
- Szóval különleges bánásmódban részesülök? - húzta féloldalas mosolyra ajkait.
- Mondjuk - mosolyogtam én  is.
Visszafordítottuk figyelmünket a kint zajló eseményekre csendben.

°°°°

Sziasztok! Megérkezett az új rövid rész. Igazából se időm, se kedvem nem volt írni, de ez mellékes. Saját problémám, tudom. Köszönöm az előző részhet érkezett három megjegyzést. Xx

2014. augusztus 24., vasárnap

3.rész ° Váratlan látogatók

Miranda

Feltette a kérdést, én pedig csak bólintani tudtam. Valahol mélyen bizakodtam, hogy beszélni fog nekem, de soha nem mertem volna biztosra mondani a mai időpontot. Annyira sebezhető és érzékeny. Mindenkitől távol tartja érzéseit, s múltját. Ezért hibáztatni nem is lehet, hiszen ki bízna meg egy idegenben. 
- Minden akkor kezdődött, amikor ideköltöztem, és még több vagyonra tettem szert, s vele együtt hamis barátokra - kezdett bele történetébe.
Minden mese elérkezik egyszer a végéhez, de ennek nem most jött el az ideje. Váratlan, számomra még igen ismeretlen emberek közeledtek felénk, és erre elsőként Harry figyelt fel. Ennek tudhattam be hirtelen némaságát. Feszülten ült, majd lassan felállt. Követtem példáját, s tekintetemet a vendégekre tereltem, akik az intézmény igazgatójával érkeztek. Jobban megfigyeltem a két személyt, s igen nagy hasonlóságot véltem felfedezni Harry és az érkezők között. Egyre biztosabb lettem benne, hogy a családtagjai érkeztek meglátogatni. Egy pillantást vetettem a mellettem álló férfira, aki csak feszes arccal tűrte a közeledésüket. Érzelemmentes volt. 
- Jó napot - köszöntem ahogyan elénk értek. 
- Miranda, bemutatom Mr.Styles Édesanyját, Anne-t, és nővérét, Gemma-t - nevezte meg őket az igazgató. - Miranda Kerr, a fiúk kezelője. 
- Üdvözlöm önöket - mosolyogtam rájuk. 
- Ms.Kerr - mosolygott rám kedvesen az asszony. 
- Akkor én magukra is hagynám önöket. Az irodámban megtalálnak. - ezzel magunkra is hagyott.
- Harry - lépett közelebb Mrs.Styles 
- Anya - felelte Harry, de az édesanyja ölelését elkerülte. 
- Az anyád vagyok - döbbent meg. - Esetleg valami mellékhatás valamilyen gyógyszernek? - pillantott rám.
- Semmi gyógyszert nem kap a fia. És ilyen mellékhatással sem rendelkezik egyik szer sem. - feleltem.
Bólintott, s könnyes szemmel lépett vissza egyet hátra. Lánya, Gemma egyből reagált, s amikor megfogta az asszonyt, utána pedig öccsét hitetlenkedő tekintettel vizsgálta.
- Ms.Kerr, beszélhetnék önnel? - kérdezte kis idő múlva.
- Természetesen.
- Addig én Harry-vel maradok - felelte a fiatal lány, és testvére mellé lépett.
Egy kedves pillantásommal illettem Harry-t, aki csak értetlenül meredt maga elé. Testvérpár elhelyezkedett a padon, mi pedig annyira mentünk csak távol tőlük, hogy éppen hallótávolságon kívülre estünk. Mindenre számítottam, csak arra nem amiről végül beszélgetni kezdtünk.
- Tudom, hogy nehéz itt a fiamnak Ms.Kerr, de ezt az elutasítását nem tudom mire vélni - kezdett bele.
- Gondolom Önök utalták be intézetünkbe - bólintott. - Természetes ez a reakció. A fia magát okolja amiatt, hogy itt tölti a napjait.
- Említette, hogy gyógyszeres kezelése nincsen.
- Valóban. Semmi szüksége rá. - helyeseltem.
- Tudomásom szerint az első pár hónapban igen sok nyugtatót kapott, és senkivel sem kommunikált.
- Ez így is volt, amíg Mr.Breth át nem adta nekem Mr.Styles-t.
- Igen, tudok róla - bólintott apró mosollyal arcán. - Hálás is vagyok, amiért ennyire lelkiismeretesen gondoskodik róla.
- Ez a munkám asszonyom.
- Sokkal több, mint a munkája - szólalt fel. - Az előző ápolónak is ez a munkaköre, maga még is máshogy bánik vele.
- Mindegyik betegemmel így bánok.
- Természetesen - bólintott. - Kivételezés nincs a maga listáján, látom.
- Nincs.
- Tudomásomra jutott, hogyha továbbra is ilyen nagy javulás lesz, akkor rövid időn belül hazamehet.
- Igen, egy hét, és ha minden remekül halad, akkor távozhat. - erősítettem meg.
- Bármennyire is szeretném, haza nem fog költözni - sóhajtott fel. - Egyedül viszont nem szeretném hagyni.
- Teljesen megértem, de én miben tudnék segíteni?
- Lenne egy ajánlatom.

Harry

Amikor anyám Mirandát, arra kérte, hogy vonuljon vele félre egy kis időre, megdöbbentett. Visszaültem a padra, ahol is Gemma csatlakozott hozzám. Nővérem beszélgetést kezdeményezett, de én nem igazán tudtam rá figyelni. Folyamatosan a távolba néztem a két női alakot. Miranda néha rám vetett egy - egy pillantást, amivel magát próbálta nyugtatni. Gondolataimban megfordult, hogy felállok, és sietős léptekkel társulok hozzájuk, ám ezt az ötletet hamar el is vetettem.
- Harry figyelsz rám? - kérdezte Gem
- Bocs, mit mondtál? - néztem rá.
- Azt, hogy ne utasítsd el anyát. Nehéz neki, hogy itt vagy.
- Elhiheted, hogy nekem is - horkantam fel.
- Szerinted nem fájt neki, hogy ide kellett hoznia? - kérdezte megvetett hangnemben. - Éjszakánként nem aludt, mert csak sírt, hogy mivé is lettél. Magát hibáztatta, hogy biztosan Ő rontott el valamit.
- Gemma, 35 éves vagyok, szavazó korú, döntéseket meghozó felnőtt.
- Egyáltalán nem úgy viselkedsz.
- Befejezted? - álltam fel hirtelen nagy hanggal, mire Miranda és anyám is felénk kapták tekintetüket. - Sajnálom - motyogtam, s elindultam az említettek felé.
- Minden rendben? - lépett elém Miranda, s felnézett rám.
- Bemennék a szobámba, ha nem gond - feleltem.
- Be kell kísérnem Mr.Styles-t - fordult édesanyám felé.
Megnevezése szíven ütött, de megértettem, hogy csak magunk között hívhat a rendes nevemen, bár tegező viszony még így sincs közöttünk. Elköszönt családtagjaimtól, míg én csak egy pillantást vetettem feléjük. Lassan indultunk meg a bejárat felé csendben. Egyikünk sem szólalt meg.
Beérve a hálókörzetembe lerúgtam barna csizmám és eldőltem ágyamon. Miranda sóhajtva helyezte magát kényelembe a fotelben. Láttam, hogy valami nyomasztja, így egyből rá is kérdeztem.
- Mit mondott?
- Tessék? - kapta rám hirtelen szemeit. - Ó, az édesanyja.
- Igen, Ő. Látom, hogy felzaklatta valamivel.
- Csak egy érdekes beszélgetés zajlott le közöttünk - sóhajtott fel.
- Szabad tudnom? - ült fel kíváncsian.
- Valójában Önről, és a jövő héten esedékes távozásáról volt szó - mondta nehezen.
- Még sem hagyhatom el az intézetet? - érdeklődtem. - Tudomásom szerint remekül vagyok. Legalább is én így érzem. Semmi problémám, és a drog gondolata is messzire elkerül.
- Nem, nem erről van szó. az eredményei valóban kiválóak, aminek nagyon is örülök.
- Akkor mi aggasztja?
- Egy ajánlatot kaptam tőle - nagy nehezen elmondta, de még mindig nem állt össze a kép teljesen. Gondolataim szárnyalni kezdtek, s egyre merészebb ötletek merültek fel bennem. 

2014. augusztus 20., szerda

2.rész ° Séta a tavaszban

Miranda

Magassarkúm éles kopogása hallatszott a hideg, fertőtlenítette kövön, ahogyan haladtam végig a hosszú, kopár intézeti folyosón. Jó ideje vagyok kiemelt dolgozója az intézetnek, és ez boldogsággal tölt el. Bármennyire is furcsán értelmezhető, örülök, hogy tudok segíteni a beteg embereken. Jó páran ellenem vannak e helyen, hiszen én szívvel igyekszem segíteni, s a legjobb megoldást találni a betegek számára.
Egyik napon az igazgató megkeresett, s egy aktát nyújtott át nekem, amely az új betegem adataival volt tele. Azonnal tanulmányozni kezdtem. Kis idő elteltével meglátogattam, és beszélgetést kezdeményeztem, amelyből egy egyoldalú dolog keletkezett.

° visszaemlékezés °

Lassan tettem kezem a fagyosan hideg fém kilincsre, s nyomtam le. Vészes nyikorgással mozdult meg az ajtó, s tárta fel előttem a helység belső csendjét. Hófehér fal, élettelen dolgok. Amint teljesen kitártam, beljebb léptem, s az ágyán ülő férfia vezettem tekintetem. Ahogyan halkan becsuktam magam mögött az ajtót, úgy nézett fel rám, az enyhén csillogó tekintetével, amely rengeteg mindent elárult róla. Haja hosszabb volt a kelleténél, így hátra volt hanyagul fogva egy kendővel, még testét egy fekete nadrág takart és póló. A kötelező ruha valamiért hiányzott róla, és ennek okát ekkor még nem sejtettem.
Tekintetünk egybefonódott, de egy szót sem ejtett ki íves ajkain. Szótlanul ült, s fordította vissza figyelmét az előtte elterülő barna, bőr borítású könyvre, amely lábai előtt hevert, a takaró puha anyagán. Beljebb mentem, egészen, míg vele szembe meg nem érkeztem. Újra felnézett rám, s immáron közelebbről csodálhattam a szemébe rejtett smaragdokat. Hirtelen hangos csattanás hallatszott. A könyvet összecsapta, és a párnája alá rejtette a kíváncsi tekintetem elől.
Furcsán viselkedett. Minden beteg, akik részt vesznek a kezeléseken rosszul vannak, és szenvednek az elvonási tünetek miatt. Ő pedig csak ült, s merengett maga elé. Egyetlen egy hangos szava sem volt felém. Félelmetes, erős mozdulatokat sem tett, amiért magamban igen hálás voltam.
- Mr.Styles, Miranda Kerr vagyok - mutatkoztam be illedelmesen, s kedvesen.
Még mindig arcomat fürkészte, de hangját nem mutatta meg nekem. Szótlan maradt. Aprót bólintottam a helyzet kellemetlensége miatt. Más betegeknél könnyebben haladtam mindig az elején, hiszen akaratosságuk megmutatkozott, és gyógyszerek segítségével, hamar beszélgetésre tudtam ösztönözni őket. Ám ő más volt. Nyugodt természete túlságosan is aggasztott. Félelmet éreztem nála.
Pár pillanatig álltam még előtte, majd az ágytól alig egy méterre elhelyezett fotelbe foglaltam helyet. Kezeimben továbbra is az aktája volt, amiben a legfontosabb, s számomra leghasznosabb információk voltak róla megtalálhatók. Felnyitottam. Olvasgatni kezdtem újra, bár már kívülről tudtam minden egyes sorát.
- Mr.Styles - kezdtem ismételten. - Már jó ideje az intézet lakója. Tisztában van azzal, hogy miért is került ide?  
Hiába vártam a válaszra, hiszen ugyan úgy csendben ült, s az arcomra meredt. Egyetlen egy hangot sem adott ki, és ez elborzasztott. Ehhez hasonló esettel még nem volt szerencsém találkozni, így számomra is új volt a helyzet. De akkor ott megfogadtam magamban, neki, s magamnak is, hogy segíteni fogok neki bármi áron.

° visszaemlékezés vége °

Ennek már jó ideje, s mostanra már minimális megnyilvánulást tanúsít, amely nagy előrelépést jelent a számára. Pár szavas válaszokra méltat, de ezt is tökéletesen megbecsülöm. Az igazgatóúr még nem teljesen van megelégedve, hiszen csak velem kommunikál. Nővéreket semmibe veszi, s könnyedén áttekint rajtuk.
Már nyugodt, kedves, megértő mosollyal nyitottam be a szobába, ám ami benn fogadott meglepett. Mr.Styles az ablak előtt állt. Kezei zsebébe voltak csúsztatva, és kifelé bámult, a hátsó kertbe. Beljebb mentem.
- Jó reggelt Mr.Styles - üdvözöltem.
- Harry, kérem Miss.Kerr, csak Harry - hangja melengette szívemet, még ha csak egy pillanatig is hallhattam.
- Rendben van, Harry - feleltem, és mellé álltam. - Ki szeretne menni esetleg?
Másodpercek repültek el mellettünk, amikor is végre bólintással válaszolt kérdésemre. Amint beleegyeztem abba, hogy kisétálunk a friss levegőre, felvette chelsea csizmáit, és már indultunk is kifelé, a kopár falak fogságából. Útközben letettem a mappáim annak érdekében, hogy ez egy barátságos, jó hangulatú séta legyen. Eddig nem volt egyetlen egy olyan alkalom sem, amikor is elhagytuk volna a sivár szobát, így ezért is ért meglepetésszerűen a látvány, ahogyan a kinti környezetet vizsgálta.
Kint egyből a tavasz, a növények kellemes illata csapott meg. Hatalmas kertben elindultunk az egyik kavicsokkal kirakott úton, ezzel egy kisebb sétát kezdve. Harry hozzám igazította hatalmas lépteit. Sehova sem siettünk, csak élveztük a természet csodáit. Pár beteg, s gondozó volt még kinn, de őket elkerültük. Csupán kettesben haladtunk az egyik ösvényen.
- Örülök, hogy végre kimozdult - jegyeztem meg őszintén. - Jót tesz a levegő, és a séta is.
Rám pillantott, haloványan elmosolyodott, s visszafordította tekintetét az útra. Megszokott volt a csend, amely körülvett bennünket, még is zavart. Szerettem volna vele beszélgetni, de nem csak azért, mert ez a munkámnak egyik része is, hanem mert valóban egy különleges személynek tartom.
- Leülünk? - rántott ki a merengésemből, amikor is egy pad felé biccentett.
- Igen, leülhetünk - válaszoltam.
Elfoglaltuk a kis fa padot, természetesen a tisztes távolságot betartva magunk között. Mióta találkoztam vele, és tudomásomra jutott, hogy híres író, megszereztem a könyveit. Minden estém azzal telt el lefekvés előtt, hogy az ő sorait olvastam, s elmélkedtem. Rettentő okosnak, szókimondónak vélem. Szinte rabja lettem a regényeinek, személyének.
- Mesél nekem a gyermekkoráról? - néztem rá kíváncsian.
- Miért? Ugyan azokat a kérdéseket teszi fel nap, mint nap.
- Érdekel.
- Ugyan, ez a munkája - horkant fel. - Csak egy vagyok a sok közül, akiknek nem tiszta az agya.
- Harry, egyáltalán nem tucat. Őszinte vagyok magával. Igenis érdekel, hogy milyen kisfiú volt. Milyen csínyeket követett el, egészen odáig, hogy megalkotta az első regényét. Kezdésnek ez is megfelelne. Segíteni próbálok, de ha nem engedi, nehéz lesz. - fejtettem ki gondolataim. - Őszintén mondom, hogy segíteni szeretnék. Három hónapja az intézet lakója, és ez idő alatt csupán pár mondatot tudtam kiszedni magából. Emberileg szeretnék beszélgetni.
- Miért?
- Harry, komolyan kérdezi? - sóhajtottam fel. - Tudja, hogy mennyire makacs?
- Akkor miért foglalkozik velem? - véste tekintetét enyémbe.
- Rendben van, akkor én beszélek - adtam be a derekam. - Amikor megkaptam az aktáját, áttanulmányoztam, és érdekesnek tartottam, illetve még a mai napig ez a helyzet áll fönn. Minden munkatársam magáról beszélt, és Brenda, aki az előző kezelője volt, kiakadt, hogy nekem adták át a kezelését. Eleinte nem értettem, hogy miért, majd egyik barátnőm elmondta, hogy kicsoda is maga. Mentségemre szóljon, hogy alig vagyok az intézeten kívül, így olvasni kevés időm marad. Ám még is megvettem minden könyvét, és elolvastam. Ezáltal még jobban foglalkoztat, hogy mielőbb, minél jobban megismerjem magát. Érdekel, hogy hogyan is jutott el a tökéletes írótól, a gondokkal teli, magányos férfihoz.
- Elolvasta az írásaim?
- Igen, és tehetséges valóban. Bár gondolom ezt az eladási számok is bizonyítják.
- Köszönöm, hogy időt szentelt rá.
- Én köszönöm, hogy papírra vetette a gondolatait.
- Valóban tudni szeretné, hogyan is jutottam ide?
Bíztatóan bólintottam, és kíváncsian figyelni kezdtem ajkait, ahogyan formálni, szavakba önteni kezdte múltját.

°°°°°

Sziasztok Leányzók! 

Elkészült az újabb rész, amellyel most valamiért nincsenek negatív gondolataim. Remélem, hogy nektek is tetszeni fog, és véleményt is hagytok magatok után. 
Köszönöm szépen a 36 rendszeres olvasót, az előző részhez érkezett megjegyzéseket, és a 10 bloglovin követést! :)

Csók & ölelés.: Alexa S. Xx

2014. augusztus 11., hétfő

1.rész ° A kezdet

Külső szemszög

Mindig is büszke anyának vallotta magát Anne. Két csodás gyermeket hozott a világra, akik rengeteg mindent elértek már az életük során. Tisztában van azzal, hogy minden szülőnek a saját gyermeke a legfontosabb, legtökéletesebb. És ez így is van rendjén.
Lánya, Gemma híres építészként dolgozik, amely munkában nagy sikereket arat. Amerikába költözött, s családot alapított már fiatal korában. Néha hazalátogatnak a családhoz Holmes Chapel-be, ahol is Anne és Des élvezhetik unokáik szeretetét.
Fia, Harry viszont teljesen más világban él. Gyermekkorában kezdett el írni, s ez egész életére kihatott. Sorra jelentette meg műveit, amelyek egyre nagyobb sikert arattak. Olvasói köre egyre jobban kiszélesedett. Ahogyan a hírneve növekedni kezdett, úgy változott Ő is. Családját elhagyta, s elköltözött Franciaországban, Nizza-ba. Tovább folytatta az írást, s újabb regényeket jelentetett meg. Világhírű műveket alkotott meg. Olvasói klubja alakult, s saját olvasói esteket is tartott. Az emberek nagy számban jelentek meg egy - egy ilyen eseményen, hogy akár csak pár sort is halljanak a híres írótól, ahogyan a saját sorait olvassa.
Anne és Des szíve is egyre jobban dagadt a büszkeségtől, amelyet gyermekeik okoztak nekik. Mind a kettőjükkel telefonon tartották a kapcsolatot, s minden lehetőséget megragadtak, hogy nyomon tudják követni életüket. A nagyobb ünnepeket természetesen a család a hatalmas Holmes Chapel-i birtokon töltötték.
Ahogyan az olvasóira, Harry édesanyjára is hasonlóképpen hatottak a leírt sorok. Fantasztikusan öntötte szavakba gondolatait, s érzelmeit. Vele együtt nevetett, mosolygott vagy éppen sírt az egész világ, ahogyan elmerengtek akár csak egy mélyebb gondolaton is. Eltudta hallgattatni, megdöbbenteni az olvasóit. Érzelmeket váltott ki minden emberből, aki a kezébe vette akár csak egy írását is. Történeteit kedve szerint csavarta, olykor ezzel teljesen ledöbbentve az embereket. Soha nem mondták, hogy unalmasan, átlagosan fogalmazza meg gondolatait, s ez tette pontosan egyedivé írásmódját.
Anne számára is hasonlóképen hatottak művei. Sorait szinte falta. Ha neki kezdett egy új könyvének, szinte pár nap alatt ki is olvasta. Sokan állították, hogy elfogult, de az ilyen véleménnyel rendelkező emberekre rá sem hederített. Véleménye szerint, nem volt véletlen, hogy több nyelven is megjelenítették írásait.
Könyvdedikálásain kígyózó sorok várták, s órákat töltött el egy - egy üzletben, hogy minden olvasójával akár csak pár szót tudjon váltani. Nyitott volt mindenki felé. Szeretettel közeledett az emberekhez. Mindig is elvárta, hogy emberként tekintsenek rá, s ne valami híres íróként. Azzal a jelzővel, hogy "híresség" nem tudott mit kezdeni, s ezt többször is szóvá tette. Médiát amennyire tudta kerülte. Hívták több műsorba is, hogy nyilatkozzon, de udvariasan visszautasította őket. Számára az írás teljesen emberfeletti dolog volt. A szenvedélye. Feleslegesnek tartotta, hogy a televíziókban, és a magazinokban legyen benne, hiszen, nem az életével akarta megfogni az embereket, hanem a fantasztikus műveivel.
Olvasóit hagyta gondolkodni. Minden írásában hagyott fekete foltokat, amelyekkel az olvasókat gondolkodásra késztette. Ez még érdekesebbé tette a regényeit. Tisztában volt azzal, hogy mire is vágynak az emberek.
Hirtelen vett egy igen éles fordulatot életvitele. Éjszakai klubokba kezdett el jelen lenni, s bizonyos rossz társaságokat megismerni. Egy ilyen fiatalokból álló csapattal tartotta szorosabban a kapcsolatot, amely a legrosszabba vitte bele. Drogok terjesztése, és fogyasztása. Fordult a kocka. Minden fontosabb lett számára az írásnál. Elhanyagolta, a nappalokat átaludta, míg az éjjelekben élt. Lányokkal ütötte el idejét, a különböző szerek hatása alatt. Egyre több mintát varratott bőrére. Befejezte a sportolást, és az igazi barátaival is megszakította a kapcsolatot.
Szülei aggódni kezdtek miatt, így édesanyja és nővére is Nizza-ba repült, hogy mielőbb segítsenek a rossz útra tévedt férfinak. Éjszaka folyamán érkeztek meg. Egyből Harry birtokára mentek, ahol is ájultan találtak rá. Akkor határozták el, hogy komolyabb segítségre szorul a fiú. Még az este egy kórházba, másnap pedig egy intézetbe került. Az érzés amelyet az édesanya érzett leírhatatlan volt. Mélyen csalódott, s egyben aggódó is, hiszen fia élete volt a tét. Az orvosok is kijelentették, hogy még segíthetnek rajta. Ehhez csupán az együtt működésre volt szükségük az intézet dolgozóival.
Eleinte mindenkivel faragatlan volt, s teljesen ellenezte a dolgot. Elvonási tünetei jelentkeztek, és ezt keservesen viselte el, mint minden függő. Legyen az alkohol, cigaretta vagy drog. Szobájának saját rabja volt. Amikor engedélyezték neki, hogy kimehet, akkor sem hagyta el. Életkedve messze haladt tőle minden egyes nappal, amelyet benn töltött.
Anne és Des a városba költöztek, hogy fiúk mellett lehessenek. Minden nap látogatták, és igyekeztek segíteni, ám mindhiába. Harry kamaszként lázadt minden felé irányuló segítségre. Édesanyja egyik nap az intézet igazgatójával beszélt, hogy mi is lenne a megfelelő Harry számára. Ekkor jutottak egy olyan megállapodásra, hogy az intézmény leglelkiismeretesebb nővérét nevezték ki a férfi ápolójának.
A fiatal lány, Miranda feladatát megkapta, s már tanulmányozni is kezdte a fiú aktáját. Ahogyan végigolvasta, és beszélt a szülőkkel, már meg is látogatta Harry-t. Vele sem volt hajlandó kommunikálni jó ideig, de lány akaratossága, és maximalizmusának köszönhetően kisebb beszélgetésekbe bele tudta vonni. Kedvesen közelítette meg, s normális emberként tekintett rá, nem úgy mint a többi dolgozó, akik csak a függő, beteget látták az intézetben lakókat. Miranda kellő kedvességgel, s megértéssel hallgatta a beteg fiú esdeklő mesélését minden áldott nap, míg rá nem jött, hogy mi is okozta ezt a hirtelen életstílus váltást.

°°°°

Ps.: Sziasztok drága olvasók! :) Megnyílt legújabb blogom, szám szerint 10.! Ez nekem hatalmas dolog. Eddig hangoztattam, hogy ki szeretnék szállni a blogger világból, de valahogy nem tudlak benneteket elhagyni. Rengetegen vagytok akik olvassátok soraim, és ezt az érzés leírhatatlan. A Fb csoportba már több, mint 500-an vagyunk, amiért nagyon hálás vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy néha negatívan jellemzem magam, és valóban is úgy gondolom, hogy sokkal jobb bloggerek vannak nálam, de a dicséretetek minden alkalommal boldoggá tesz. Öröm olvasni a kedves szavakat. Szóval, köszönöm, hogy támogattok! Imádlak benneteket. 
Tisztában vagyok azzal, hogy ez a rész rövid, és eseménytelen..stb. Természetesen a többi rész a szereplők szemszögeiből lesz, és párbeszédes! 

Ha esetleg valaki nem tagja a facebook csoportnak, akkor hajrá. Soha nem késő csatlakozni! LINK 

Ehhez a részhez pedig szívesen fogadnék pár véleményt! 



Csók & Ölelés.: Alexa S. Xx