28.rész°Váratlan látogató

Miranda 

- Ne - nevettem hangosan miközben a konyhának másik felébe menekültem. 

- Úgy is elkaplak - fenyegető hanggal közeledett felém, mint egy vérszomjas vadász a vad felé. 

- Próbálkozz csak, Styles - kacsintottam rá.

Pajkos, féloldalas mosolya jelent meg ajkain, mire azonnal hátrálni kezdtem még jobban. Szinte egy pislogásnyi idő alatt kerültem meg a közöttünk lévő konyhaszigetet, s csípőmnél fogva húzott magához. 

- Mondtam én - döntötte homlokát enyémének. 

- Harry, ne - hangom szinte már kislányos sikítássá alakult át.

- Sh, a fiad még alszik - fogta arcomat kezei közé.

Egymás tekintetében vesztünk el, amely pillanatot igen könnyen tört meg, amikor is ajkaimra kente a csokoládés krémet, amelyet a reggeli palacsintákhoz készítettünk. Gonosz mosolya még mindig arcán volt, mire én csak bosszúsan néztem rá, ám hamar megoldotta a problémát. Ajkait enyéim ellen nyomta finoman, érzékien. Puhán csókolt, még is szenvedélyesen. Kezeimet csípőjére tettem, s még közelebb vontam magamhoz. Ő érintései arcomról eltűntek, majd fedetlen combjaimon éreztem újra, amit az ő inge fedett egyedül. 

Háttal, a konyhapultnak szegezett, míg ajkai enyémekkel viaskodtak. Mind a két kezét combjaimon felfelé vontatta, míg kissé megemelt, s a pultra ültetett. Tarkóján beletúrtam hajába, és kissé meghúztam, mire felmorgott egy kicsit.
- Noah bármikor felébredhet - motyogtam ajkaira.
- Későn feküdtünk, van még időnk - simította fel az ing lenge anyagát csípőmig.
- Telhetetlen vagy - mosolyodtam lehunyt pillákkal, amikor is nyakamra tért át.
- Belőled sohasem elég, Nyuszifül - suttogta bőrömbe. - Imádom a tested, az édes ízed - kezdte kigombolni felsőmet.
Szája lejjebb vándorolt, s a már látható vált melleim domborulatára is figyelemmel volt. Fedetlen mellkasán simítottam végig bokszer alsójának korcáig. Lábaimat csípője köré fontam, ezzel még jobban kidolgozott testéhez simultam. Haját kissé meghízva értem el, hogy felfelé nézzem, s ajkaink újra egybeforrjanak. Elveztünk a pillanat hevében, amelyet a csengőnek éles hangja tört meg.
- A francba - dühöngött.
Arcát nyakamba temette, csípőmet szorosan fogta, míg én nevetni kezdtem. Felnézett rám, utolsó, kemény csókot nyomott ajkamra.
- Mindjárt jövök - mormogva hagyta el a konyhát.
Ingemet azonnal összegomboltam, s leszálltam a pultról. Az asztalra helyeztem a még langyos pudingos krémet, és a palacsintatésztákat.
- Mit akarsz? - hallottam Harry erőteljes hangját.
- Látni a fiamat, és az anyját - vágta oda egy hang, amely nagyon is ismerős volt.
Kezeim azonnal remegni kezdtek, amikor felfogtam, hogy ki is állt a bejárat előtt. Lassan, megfontolt léptekkel mentem ki az előszobába, s álltam meg Harry védelmező teste mögött. Az ajtó éppen annyira volt kinyitva, hogy befelé ne lásson. Takarásban maradtam. Harry egyik keze a kilincsen volt, így arra rásimítottam enyémét.
- Nincsenek itt - felelte Harry éllel a hangjában.
- Lehet, hogy fiatalabb vagyok, de nem hülye - nevetett fel.
Nem értettem, hogy minek is engedték már ki, hiszen tény, hogy két hónapja az otthon lakója volt, de egyértelmű volt az is, hogy a kezelésre még rászorult nagyon is. Abban is kételkedtem, hogy akkor, ott tiszta volt-e.
- Honnan tudod a címem? - tudtam, hogy nem sok kellett, hogy türelmét elveszítse Harry.
- Nem, mintha rád tartozna, de elmondom. Voltam a háznál, ahol eddig lakott, és az ott élő nő mondta meg, hogy hol is találom a fiamat és annak anyját.
- Hibás címet kaptál - felelte mereven a göndör.
- Ne baszakodj velem - hangja fenyegető volt, de Harry szilárdan állt. - Te vagy az a híres firkász, tudom én! - csattant. - Kibaszottul látni akarom a fiamat - ordított, s ökle az ajtónak csapódott.
- Fogd vissza magad - Harry próbált nyugodt maradni, de éreztem, hogyha ez így megy tovább, akkor hamar bekeményít. - Különben is magának még az intézetben kellene lennie.
- Kurvára ne mond meg, hogy hol is kell lennem - dühösnek hangzott, mint még soha. - Miranda - ordította nevem.
- Ne ordibálj - sziszegte Harry. - Ez egy normális környék, nem szeretnéd gondolom, ha a rendőrség megjelenne.
- Kibaszottul nem érdekel, hogy ki jelenik meg, Noaht és Mirandát akarom!
- Menj innen.
- Nem fogod elszakítani tőlem a családom - ordított ismételten, vagy talán még mindig. Előre akartam lépni, ám Harry kezét csípőmre tette, s az ajtó takarásába kényszerített, nem túl feltűnően.
- Tudod, magadnak köszönheted, hogy most nem veled élnek. Akkor kellett volna gondolkoznod, amikor a családod helyett a drogot választottad - közölte vele Harry.
- Mondja a másik drogos - nevetett fel.
- Nem ismersz - feszült meg Harry teste. Kezét megszorítottam, de éreztem, hogy a robbanás már nemigen várat magára.
- Ha a helyedbe lettem volna, és a barátnőm a fiamat várta volna, biztos lehetsz benne, hogy esélyt sem adtam volna arra, hogy elszakadjunk - hangja őszinteséget sugárzott. - Elsődleges szempontom lett volna, hogy boldog legyen az a nő, akit teherbe ejtettem, majd a fiam is.
- Nekem ne pofázzon egy drogos, aki csak firkálgat - ökle újra az ajtónak csapódott.
- Anyu - hallottam meg fiam álmos hangját. Azonnal rákaptam tekintetem.
- Itt a fiam, Noah, kicsim - ordibált befelé, mire én fiamhoz siettem, s karjaimba vettem.
- Fogalma sincs arról, hogy ki vagy te - közölte vele szárazon Harry.
- Engedj be, látni akarom!
- Ki az anyu? - nézett rám pislogva Noah.
- Senki fontos, bébi - nyomtam puszit arcára.
- Takarodj innen, vagy hívom a rendőröket! - adta Steven tudomására Harry.
- Még nem fejeztük ezt be!
Ezzel valószínű, hogy távozott, ugyanis Harry becsapta, és be is zárta az ajtót. Felénk fordult, s pár hosszú lépéssel el is tüntette a közöttünk lévő teret. Noaht átvette tőlem, s kezét nyújtotta felém, mire másik karjával körülölelt.
- Menjünk reggelizni - nyomott csókot halántékomra.
Tisztában voltam azzal, hogy erről még beszélni fogunk, csak nem a kicsi előtt. Átsétáltunk a konyhába, ahol is az asztalra volt készítve már minden finomság. Harry letette Noaht az egyik székre, majd leült mellé, s maga mellé húzott. Fiamnak megkent egy tésztát, majd ő is enni kezdett. Nekem étvágyam nemigen volt. Fogalmam sem volt, hogyan is jutott ki az intézetből Steven.

°°°°

Egész délelőttöt Noah és Harry együtt töltötte a lakásnak különböző pontjain, míg én átnéztem pár aktát, s ebédet készítettem. Néha engem is megtaláltak egy-egy bújócskázás, vagy éppen nassolás közben. Mivel az idő kellemesen meleg, napos volt, így a kertben terítettem meg a teraszon. Harry beszerzett egy focikaput a  napokban, aminek köszönhetően hosszabb időre elvonultak a kertbe.
Sikerült felhívnom magamra a figyelmet, s asztalhoz könyörögnöm őket. Szerencsére a rohangászás kifárasztotta Noaht, így se Harrynek, se pedig nekem nem kellett könyörögnünk, hogy délután aludjon pár órát.
- Gyere, majd elmosogatunk később - húzott magához, míg a rongyot a pultra tette.
Egyenesen áthúzott a nappaliba, ahol is kényelmesen leült, s maga mellé húzott. Derekamnál fogva szorosan ölelt.
- Sajnálom, hogy idejött - törtem meg a csendet.
- Miranda, nem a te hibád - hangja őszintén csengett. - Beszélünk az albérlőkkel, hogy ne adják ki a tartózkodásod.
- Már mindegy - sóhajtottam fel. - Más úgysem keresne.
- Van fogalmad arról, hogy miért is engedték ki ilyen korán? Egyértelmű, hogy most is volt benne valamilyen szer.
- Nem, nem tudom. Minimum fél évet kellett volna benn lennie, az aktája szerint. De mindenképpen rákérdezek holnap.
- Tudod, jobban érezném magam, ha itthon maradnál, most, hogy a városban mászkál.
- Semmi baj sem lesz - néztem fel aggódó szemeibe.
- Akkor sem szeretném, ha egyedül mászkálnál - visszatérünk még rá. - Viszont eléggé határozottnak tűnt. Addig nem fog hagyni benneteket, amíg Noaht meg nem ismeri, ebben biztos vagyok.
- Nem állt szándékomban a fiam közelébe engedni - néztem rá teljes komolysággal.
- Tudom, én sem szeretném, hogy a közelébe kerüljön, és a tiédbe se - cirógatta meg arcomat. - Minden megoldódik majd - nyomott puha csókot ajkaimra.
- Félek, hogy valamivel próbálkozni fog - bújtam közelebb hozzá.
- Megígérem, hogy semmi baj sem fog történni - vont ölébe, mire mellkasába temettem arcomat, s mélyen beszívtam férfias illatát.

27.rész°Biztos pont

Miranda

Pár nap alatt sikerült mindent fontosat áthordanunk Harry házába. Természetesen közben volt, amit inkább a szemétbe dobtam, vagy bedobozoltam, és pincéjének mélyében rejtettünk el. Mindennel nem állt szándékomban telepakolni lakását.

Noah lelkesen rendezte szobáját, s dirigált, hogy mit hova is szeretne. Teljesen új bútorzatot kapott, amit Harryvel választottak ki közösen, míg én dolgoztam. Elleneztem, hiszen csak pár év és kinövi a foci mániáját, legalább is az ennyire gyermeki részét. Kétlem, hogy majd labda alakú ágyban szeretne aludni már nagyobb korában. Felesleges pénzkidobás. De hát hiába is érveltem erősen igazam mellett, Harry leintett, ahogyan fiam lelkesedését látta, és annyival magyarázta, hogy már meg is rendelték, így minden erőlködésem felesleges volt.

Szobájának falát átfestették világoszöldre, amit hasonlóan fiam választott ki. Az alját Noah, míg a magasabb részeket Harry színezte be festékkel. Persze amint az első réteggel végeztek, Harry még egyszer átment rajta, így egyenletes, csíkmentes lett a teljes felület. Összességében remek munkát végeztek, szóval panaszkodásra okom sem lehet. Szekrényében közösen, hármas erővel pakoltunk el, ahogyan a polcokon is. Bár a játékai újra hamar szanaszét lettek szórva, ám Harry leült vele, és megbeszélték, hogy a nagyfiúk már rendet tartanak a szobájukban, hiszen a lányokat rendes környezetbe kell felhívniuk. Erre fiam egyből lecsapva kérdezett vissza, hogy ő is rendet tart-e, miattam. Jókat mosolyogtam beszélgetésükön, amelyet ajtón kívülről hallgattam.

Mai napra még pár apróság maradt, amelyet el kellett rendeznem. Noah az óvodával volt kirándulni, így Harry is velem tartott. Feszülten ültem az autóban, és vártam, hogy régi házamba érjünk. Harry is észrevehette, hiszen többször is finoman megszorította kezemet, míg néhányszor gyengés csókkal hintette.

Mély lélegzettel álltam meg a fa ajtó előtt, amely abba a helyiségbe vezetett, amelybe hosszú ideje nem jártam. Kezemet a fém kilincsre helyeztem, míg erőt vettem magamon.

- Miranda – csúsztatta egyik kezét csípőmre. – Ha nem állsz rá készen, szólhatok anyának, és elpakolok vele, vagy csak ő. Én nem is tudom, egyszerűen csak segíteni szeretnék. Látom rajtad, hogy fáj neked, és ezt meg is értem.

- Nem, rendben lesz, ha itt maradsz velem – pillantottam fel rá, mire halványan elmosolyodott. - Hiányzik - mondtam teljesen őszintén. 

- Ez természetes, hiszen az édesanyád volt. Megértelek, de ezért is ajánlottam fel neked, hogy maradj ki ebből, bár nyilván nem szeretnéd, ha idegenek pakolnák ki a személyes tárgyait.

- Nem vagy idegen - néztem rá azonnal. - Édesanyád sem az. Olyan mintha az én anyukám is lenne, nagyon megszerettem a családod, Harry. Pakoljunk el, mihamarabb, kérlek. 

Bólintott, majd kezemre csúsztatta sajátját, és lenyomta a kilincset. Megcsapott, azaz illat, amely mindig is édesanyámra emlékeztet majd. Beljebbléptem, míg Harry behozta a már előkészített dobozokat. Elsőnek az ágyat húztam le, s hajtogattam mindent el szépen. Zsákok, és dobozok teltek meg, míg engem az emlékek árasztottak el. Olykor elgyengülve törölgettem szemeimet, mire Harry szorosan azonnal magához ölelt.

- Biztos vagy abban, hogy ki szeretnéd adni? – kérdezte miközben a ruhákat kezdtem el dobozolni.

- Eladni nem szeretném, és ezt látom a legjobb megoldásnak – feleltem. – Bármi történhet, ami miatt még vissza kell térnem, bár hatalmas a ház, az igaz.

- Bármi történhet? – ült le velem szembe, s kezemet öviéi közé vette.

- Harry, be kell látnod, hogy gyorsan történt közöttünk minden – néztem szemeibe.

- Gyorsan? Véleményem szerint éppen ellenkezőleg – húzott magához, így mellkasára hajtottam fejem. – Nyuszifül, nem mondanám, hogy teljesen megértem ezt, de elfogadom. Tartsd meg, ha biztosabbnak érzed magad. De őszinte leszek veled, remélem sohasem lesz szükséged újabb költözésre, legalábbis nem nélkülem – cirógatta meg arcomat. – Szeretlek.

- Én is téged, te vagy a biztos pont az életemben. – mosolyodtam el szerényen, s feljebb emelve fejemet, ajkaimat puhán övére nyomtam.

- Csomagoljunk, hadd vigyelek minél előbb haza – motyogta elszakadva tőlem.

°°°°

- Bejössz te is? – néztem Harryre, amikor is leparkolt az óvoda parkolójába.

- Persze – vette magához a slusszkulcsot, és szállt ki, hogy csatlakozzon hozzám. Kezemet megfogva vezetett be az épületbe, egyenesen a csoporthoz, amelybe Noah járt.

- Anya, apa .. – kiabálta szinte teljes hangerejével, miközben felénk rohant. Harry leguggolt, karjaiba kapta a fiút, s vele együtt állt fel.

- Mi a helyzet, nagyfiú? – érdeklődött a göndör, miután Noah hatalmas puszit nyomott arcomra. – Merre voltatok ma?

- Megnéztük azt a dinoszaurusz kiállítást – lelkesen mondta. – Hatalmasak voltak, apa. Látnod kellett volna neked is.

- Hm, akkor egyik nap elmegyünk együtt, mit szólsz hozzá?

- Ezt hazafelé is megbeszélhetitek – szóltam közbe, még mindig a teremben állva.

Szerencsére nem tiltakoztak, mivel mind a ketten már éhségben szenvedtek. Noah gyorsan szedte össze dolgait, és nyomta Harry kezébe, majd kettőnk között kis lábait szedve igyekezett ki apja autójához.  Amint megvillantak a lámpák, már meg is rántotta a fogantyút, és bemászott hátra. Harry mellé pakolta a táskáját, és kardigánját, majd előre ült. A motor felbőgött, mi pedig hazafelé vettük az irányt. 

Ps.: tudom-tudom. rövid, és eseménytelen. majd alakulnak a dolgok lassan, de most ennyire telt.xx

26.rész°Nagy előrelépés

Miranda

- Nem gondolod, hogy jobb lenne már egy lakásban maradni? - dörmögte nyakamba Harry a reggeli órákban.

- Micsoda? - néztem rá döbbenten.

- Noah-nak és neked, mindenkinek könnyebb lenne - cirógatta meg arcomat. – Beleértve engem is. Már annak gondolata is, hogy minden reggel így ébredhetünk, boldoggá tesz.

- Hát ennyire komolyra gondolod a dolgot? – kérdeztem éppen úgy, mint egy fiatal lány, aki az első kapcsolatába lép be, s ennek oka az is volt, hogy valóban így éreztem magam teljesen.

Steven és én valóban őrült tempóban vágtunk bele sok évvel ezelőtt az ismerkedésbe, a kapcsolatunkba, amelynek következményei meg is lettek, amikor tudomást szerzett Noah érkezéséről. Próbálom nem őt, hanem a drogokat hibáztatni abban, amiért elhagyott bennünket, hiszen már akkor sem volt sokat tudatában annak, hogy mit is tesz.

Amikor megismertem – tudomásom szerint -, távol állt a tudatmódosító szerek használatától. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy a terjesztése sem éppen a legésszerűbb, legnormálisabb foglakozás, akkor még is fiatal, naiv voltam még, aki könnyen belement ilyen kapcsolatba. Édesanyám természetesen óva intett, de mit sem törődve féltő szavaival, ugrottam fejest egy borzalmas kapcsolatba, amely az elején még valójában remek, általános szerelmi kapcsolatnak indult, ám ahogyan a hónapok telte, úgy változott meg minden körülöttünk. Költözés szinte egy hét után zajlott le. Elsiettem.

Éjszakai kimaradásai, részeg pillanatai kezdődtek, s sűrűsödtek be. Már csak azt vettem észre, hogy a perceimet számoltam, mikor is emeli meg kezét, amelynek célja én magam lettem volna, ám hála istennek sose következett be.

- A legkomolyabban – mondta Harry, arcomat még mindig simogatva. – Téged nem tenne boldogabbá, hogyha lenne melletted egy társ, aki segít? Egyedül vagytok abban a hatalmas házban, és akkor szinte az őrületbe kerget ennek tudata. Egyáltalán nem vagyok boldog, amiért ketten vagyok ott.

- Ott éltem mindig is – feleltem azonnal. – Szeretem azt a házat. Amúgy is békés környéken élünk, felesleges aggódnod. Tudod, aki sokat aggódik, annak hamarabb lesznek ráncai – húztam végig ujjamat szeménél, ahol a nevetőráncai azonnal meg is jelentek.

- Tudod, egy férfit ez csak sármosabbá tesz – kacsintott rám.

- Hm, valóban?

- Szerinted nem?

- Fogalmam sincs – nyomtam gyors puszit ajkaira, s visszahanyatlottam a párnámra.

Nevetve fordult utánam, kezén megtámaszkodott, ajkait pedig falánkan enyéim ellen nyomtam. Göndör, hosszú sötét hajába túrtam ujjaimmal, amellyel még közelebb vontam magamhoz. Hatalmas tenyerét csípőmön, hálóingem lenge anyaga alatt pihentette meg.

- Költözzetek ide – motyogta ajkaimra a szavakat.

- Kérlek, adj egy kis időt – néztem fel smaragd szemeibe, amelyekben csalódottság tükröződött. Tenyeremet arcára simítottam, ám ő csak pislogva figyelte tekintetemet.

- Miatta ugye? Amiatt van, hogy felbukkant – szavai szívemig martak fájdalmasan. Nevet felesleges lett volna mondania, hiszen teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy kire is utalt. Elhúzódott tőlem, hátát a kemény támlának vetette, s maga elé meredt. Fájdalmat véltem arcán felfedezni, ahogyan feljebb ültem, s állánál fogva arcát magam felé fordítottam.

- Remélem, tudod, hogy semmi esélye sincs már nálam – próbáltam elhitetni vele a teljesen valós dolgokat. – Meg szeretné ismerni Noah-t, amihez joga van, bármennyire is nem akarom, ha akarja látni, valamilyen formában, meg kell engednem neki – sóhajtottam fel. – Az, hogy Noah elfogjad-e vagy sem, az már az ő dolga lesz. Természetesen ez is csak évek múltán fog létrejönni, hiszen komoly kezelések alatt áll, és a fiamat sem szeretném kitenni még. Amikor valóban fel tudja fogni a dolgokat majd, akkor esetleg, de nem, nem most – csuklott el a hangom, ahogyan Noah arca lelki szemeim előtt megjelent, s kis törékeny lelke, amelyet mindenáron védeni szerettem volna. – Hidd el, hogy sohasem fogja elérni, hogy visszatáncoljak hozzá. Már csak is veled keringőzöm körbe – körbe – mosolyodtam el halványan. – Téged szeretlek, csak is téged, Harry.

Tekintete egyszerre volt kételkedő, megdöbbent, s szeretetteljes. Enyhén érdes kezét arcomra simította, onnan is tovább tarkómra. Közelebb vont magához, s ajkait éhesen enyéimre illesztette. Csókja mondhatni helyette beszélt, s vallott szerelmet. Lejjebb csúszott, maga után vonva engem is. Pár perc után apró puszikat hagyott ajkaimon, amelyekkel végül véglegesen eltávolodott tőlem.

- Szeretlek – mosolygott kisfiúsan le rám. Nem sokáig tudott tekintetünk egybekapcsolódni, ugyanis hát mögé nézett, ám így is láttam oldalról, ahogyan ajkai mosolyra húzódtak. – Hé, nagyfiú – mászott le mellőlem, s az ágy végében karajiba vette Noah-t, aki álmosan dörzsölgette apró markával szemét.

- Bébi – ültem fel, s kezemet nyújtottam, ahogyan ölembe mászott. Harry a takarót kettőnkre takarta, mielőtt karaját vállam köré fonta. – Kialudtad magad? – nyomtam csókot pufók arcára. Mindössze egy bólintást kaptam válaszul. Gondoltam egyet, s ajkaim már csak úgy maguktól formálták meg a szavakat. – Mit szólnál ahhoz, ha ezentúl itt laknák? – tettem fel a kérdést, míg éreztem magam mellett Harry testét megmerevedni.

- Minden játékomat áthozhatom? – tette fele egyből a számára legfontosabb kérdést.

- Hát persze – nevettem fel. – Az a szoba a tiéd – utaltam arra a helyiségre, amelyikbe eddig is aludt.

- Ú, de szuper – pillantott Harry-re. – Apa, akkor ezentúl sokat játszhatunk a kertben, ugye?

- Még szép – mosolygott rá a göndör. – Több cselt is megmutathatsz majd.

- Mikor hozhatom át a játékaim? – hangja tele volt lelkesedéssel.

- Amit felöltöztünk, és reggeliztünk – felelte neki Harry azonnal.

Mintha csak erre várt volna Noah, úgy sietett le az ágyból, s szaladt át egyenesen a szobájába. Felnevetettem, mire Harry magához vont. Nyakam hajlatába nyomta édes ajkait, ezzel enyhén nedves puszit hagyva bőröm felületén.

- Szeretlek – suttogta. – Ha tudom, hogy Noah válasza az első, akkor már idő előtt megkérdeztem volna.

- Hát persze – kuncogtam fel. – A fiamat használod ellenem. Tudod, hogy mennyire is imád téged.

- Nálad nem jobban – motyogta. – De készüljünk, mert szerintem perceken belül maga rángatna ki bennünket innen. 

°°°°

Reggelit elkészítettem, amelyet igen gyorsan el is fogyasztottunk. Noah szinte csak falta magába a tányérjának tartalmát, ugyanis mielőbb haza szeretett volna térni, hogy összepakolhassa a dolgait. Tudtam, hogy ennyi idő alatt mindent lehetetlenség összepakolni, s Harry házában a helyére tenni, de egy bizonyos mennyiséget, amely a mindennapjainkhoz szükségesek voltak, össze tudtuk szedni. Megbeszéltük, hogy a többit majd apránként, illetve, amire nincs szükségünk eladjuk, vagy éppen ha kacat, szemét akkor kidobjuk.

Hatalmas házba belépve, fiam azonnal rohant is az emeletre, a szobájába, hogy a helyiség közepére hordjon mindent, hogy nekem csak bedobozolnom kelljen. Odafelé menet megbeszélték Harry-vel, hogy focis témában berendezik a szobáját. Elleneztem, hiszen egy idő után kinövi. Ha a futballt nem is, de a gyermekies szobát igen. Harry leintett annyival, hogy még pár évig mindenképpen élvezni fogja, úgyhogy nyugodjak csak meg.

- Minden megvan, bébi? – léptem be üres dobozokkal a szobájába.

- Mindenemet viszem, anyu – nézett fel rám. Bólintottam, hiszen most hosszú – remélhetőleg örökre -, szóló időre megyünk, nem csak egy röpke hétvégére. 

Leültem a szőnyeg alig pár centis szabad felületére, hogy neki is lássak az elpakolásnak. Harry az ágyra telepedett, miután mondtam neki, hogy úgy hamarabb végzek. Noah-nak a segítségét kértem, hiszen még sem mindent tudtunk átvinni akkor délután, így a legfontosabbakat, amelyekre akkor a pár napban szükségét érezte, pakoltam el. Magamnak is csak a szükséges dolgaimat csomagoltam el, ugyan ez a gondolat miatt.

- Minden megvan akkor? – kérdezte Harry az utolsó dobozt kihordva.

- Elvileg, majd ha nálad már ezeket elpakoltam, akkor újabbakért jöhetünk – feleltem, mire lecsapta autójának csomagtartóját, s előre sétált. Amint mind a hárman helyünkön ültünk, Harry indított is, a megfelelő irányba, egy olyan ház felé, amelyre eddig sohasem mertem úgy gondolni, mint az otthonunk. 

25.rész°Esélyek

Miranda

Fáradtan fordultam másik oldalamra, húztam meztelen testemen feljebb a meleg takarót. Párnába fúrtam arcomat, s igyekeztem visszatérni minél előbb az álmaim világába, ám ez hamar kudarcot vallott, amikor is rekedtes, halk nevetés ütötte meg hallójárataimat. Ajkaimat széles mosolyra húztam, ahogyan megéreztem a mögöttem fekvő, hasonlóan mezítelen testet. Arcát hajam sűrű rengetegébe, a nyakam hajlatába dugta, míg kezével csípőmet markolászta. Kislányos kuncogás szakadt fel belőlem, mire még közelebb húzódott hozzám. 

- Tudom, hogy ébren vagy, Nyuszifül - suttogta reggeli rekedtes hangján. 

- Valóban? - köszörültem meg a torkomat kicsit, mielőtt beszélni kezdtem. 

Ujjait arcomhoz emelte, s édesen megcirógatta, majd finoman maga felé fordította. Tekintetünk találkozott, miközben lassan fölém magasodott, homlokát enyémének döntötte. Elmosolyodtam, amelyet ő is viszonzott, mielőtt is lejjebb hajolt, s ajkainkat eggyé olvasztotta volna. Lágyan csókolt, mintha csak egy törékeny kislány lennék, aki élete első csókjában részesült. 

- Jó reggelt - húzódott el tőlem.

- Neked is - öleltem át derekánál fogva. - Mit terveztél a mai napra?
- Hát rajtad múlik - simított végig arcomon.
- Nekem dolgoznom kel, úgy .. - pillantottam oldalra, és vettem magamhoz telefonom. - A francba, egy órán belül már munkába is kell állnom - taszítottam le magamról, s másztam ki sietve az ágyról.
Hallottam, ahogyan Harry elnevette magát, amikor is berohantam a fürdőbe, hogy egy nagyon gyors zuhanyt tudjak venni. Figyelmen kívül hagyva csaptam be magam után az ajtót, mire csak hangosabban nevetett fel. Kapkodva álltam be a zuhany alá.
Amikor visszatértem a hálóba Harry már nem volt ott, így minden akadály nélkül fejezhettem be a készülődést. Szerencsémre már pár ruhadarabom - amely munkába alkalmas -, már megtalálható volt a gardróbjában. Kikaptam egy egyszerű fekete szoknyát, fehér ingem társaságában, s magamra vettem sietve. Hajamat lefelé menet a lépcsőn kötöttem fel szoros copfba. Konyhából már kacajok szűrődtek ki, így megnyugodtam, hogy Harry már felébresztette Noah-t.
- Anya - sietett elém fiam.
- Szia, bébi - nyomtam csókot arcára.
- Apa azt mondta, hogy az egész napot vele töltöm - lelkesen újságolta.
- Tényleg? - néztem az említett félre, aki éppen az asztalra helyezte az elkészített reggelit.
- Szombat van, Miranda - nyomott csókot halántékomra.
- Hát persze - ültem le a székre. - Teljesen kiment a fejemből.
- Meddig dolgozol ma? - ivott bele feketekávéjába.
- Kettőig - feleltem. - És akkor nektek mi a tervetek?
- Majd megmondja Noah mit szeretne csinálni, de kettőre akkor érted megyünk - mondta azonnal, ellentmondást nemtűrően. - Természetesen el is viszünk - mosolygott rám.
- Igazán megtisztelő - nyomtam egy gyors puszit ajkaira.

°°°°

Reggeli befejeztével, gyorsan elkészítettem Noah-t, míg Harry elpakolt, hogy mielőbb indulni is tudjunk. Út közben Harry faggatni kezdte fiamat, hogy mit is szeretne csinálni a nap folyamán. Noah rengeteg lehetőséget sorolt fel, amik közül végül majd közösen döntik el, hogy hogyan is üssék el az időt.
- Itt várunk délután - parkolt le Harry a kerítés előtt.
- Rendben - mosolyogtam. - Szót fogadni, rendben, bébi? - fordultam hátra fiamhoz, aki bólintott lelkesen. - Kérek egy puszit - fordítottam felé arcom, mire előre mászott, s hatalmas puszival ajándékozott meg.
- És itt az én adagom is - húzott magához egy igen finom, rövid búcsúcsókra.
Elköszöntem, kiszálltam, s nagy sebességgel indultam meg az épület felé, amelynek folyosóján köszöntem munkatársaimnak, míg az irodánk felé igyekeztem. Elpakoltam mindent, majd magamra vettem fehér köpenyem, s kisétáltam aktával a kezeimben az első beteghez.
Egész délelőttöm, s kora délutánom abból állt, hogy próbáltam rájönni a dolgok rejtelmeire, amelyek nyomasztják betegeinket. Szerencsére semmilyen gond nem akadt egyik pácienssel sem, így igazán könnyű napnak nevezhetem. Volt egy megbeszélésem is, ahol is az igazgató elmondta, hogyan is áll a kezelése. Steven, már napról - napra jobban van, amelynek örültem, hiszen még is csak a gyermekem apja. Felajánlotta, hogy meglátogathatom, hogyha gondolom. Természetesen többet is szerettem volna tudni, s saját szememmel látni, de még sem éreztem magam annyira erőnek, hogy önszántamból besétáljak a szobájába.
Már kettő óra volt, így biztosra vettem, hogy az életem jelen szakaszának két legfontosabb férfija,  már vár rám odakinn. Felakasztottam a fogasra köntösömet, míg táskámat magamhoz vettem, s elköszönve kiléptem a szoba ajtaján.
Kiérve a kellemes őszi idő csapott meg. Napszemüvegemet orromra csúsztattam, ahogyan is kifelé indultam, át egyenesen az udvarom. Egyszer csak valaki a nevemet ismételgette, mire oda fordultam. Egy nővér volt, és ő. Steven. Nagyot nyeltem, hiszen váratlanul ért, és egyáltalán nem éreztem még késznek magam arra, hogy szembekerüljek vele.
- Kérlek, Miranda - nézett rám, mire erőt véve magamon sétáltam a padhoz, ahol is Carla mellett ült.
- Szia, Steven.
- Olyan rég láttalak - tekintetében még mindig látszódtak a szenvedélyének nyomai. - Hogy van a gyerekem?
- Noah, remekül van.
- Tehát Noah - mosolyodott el, bár számomra egyáltalán nem volt őszinte.
- Hogy érzed magad? - próbáltam érdeklődő lenni, s Noah-ról, a témát elterelni.
- Jobban, sokkal jobban - felelte. - Bár fogalmam sincs, hogy miért is nem a te kezelsz.
- Tudod, ismeretség, és a szokásos szabályok - igyekeztem őszintének hangzani, és elhitetni vele, hogy nem a saját akaratom érvényesült végül, arról, hogy nem szeretném én, a gondját viselni.
- Ugyan már, biztosan megoldható lenne - állt fel, mire Carla is vele tartott. - Jobban érezném magam, hogyha te vigyáznál rám.
- Carla remek szakember, igazán jó kezekben vagy - biztosítottam. - Mennem kell.
- Merre van a fiam?
Kérdezte, mire hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit is kellene felelnem. Oldalra pillantottam, s láttam, a fekete autót, és bár Harry tekintetét nem, akkor is pontosan tudtam, hogy figyel, feszülten figyeli minden egyes tettem, még ha nincs is tudatában annak, hogy ki is az, aki előttem áll. Visszafordítottam tekintetem a férfi felé, aki már semmilyen pozitív érzelmet nem vált ki belőlem.
- Biztos helyen.
- Úgy mondod, mintha attól tartanál, hogy esetleg odamennék. Ha nem tűnt fel, be vagyok zárva, ebbe az unalmas világba - húzta el száját, s nevetett fel gúnyosan.
- Figyelj, mennem kell, még biztosan találkozunk.
- Miranda - fogta meg a csuklóm. - Ígérd meg, hogy láthatom.
- Nem ígérhetek olyat, amit nem szeretnék - ezzel ott is hagytam, s sietős léptekkel mentem ki, az utcára a biztonsági kapunk keresztül, és szálltam be az autóba.
Éreztem magamon Harry-nek aggódó, s egyben kíváncsi pillantását, de csak fiamra mosolyogva mondtam neki, hogy induljunk. Noah elkezdte mesélni, hogy merre is jártak, bár az én gondolataim teljesen más merre jártak.
Tisztában voltam azzal, hogy joga van látnia Noah-t, hiszen az ő fia is, de még sem szerettem volna, ha a találkozásra sor kerül a közeljövőben. Abban teljesen biztos voltam, hogy amíg teljesen le nem szokik, és rendben nem lesz, találkozásról szó sem lehet. Első szempont a fiam lelki, s testi állapota is. Semmilyen módon sem szeretném, hogy sérüljön. Tökéletesen elvan Harry-vel, a maga kis világában. Apjaként tekint rá, méghozzá saját döntéséből. Egyikünk se kérte erre, még is apának szólítja. Bár Harry is rabja volt a drogoknak, még is teljes nyugalommal bízom rá a kicsit.
- Itt szeretnéd tölteni a nap további részét? - zökkentett ki gondolataim homályából egy rekedtes, aggódó hang.
- Sajnálom, elgondolkoztam.
- Igen, észrevettem. Szerintem Noah szavait sem hallottad meg.
- De, figyeltem - mondtam azonnal.
- Menjünk be. Valaki nagyon türelmetlen már - biccentette a bejárati ajtó előtt toporgó fiamra.
Kiszálltunk, s sietve mentünk az ajtóhoz, amelyet gyorsan ki is tártam, így Noah lerúgva cipőit szaladt a nappaliba. Lepakoltam én is, majd a konyhába igyekeztem, hogy valamit gyorsan összeüssek. Hideg kövön lépkedtem végig, s vettem elő a hozzávalókat. Lépteket hallottam, de hátranéznem nem kellett, ahhoz, hogy tudjam, ki is az.
- Ki volt ő? - kérdezett rá kereken.
Kezemből letettem a kést, s felé fordulva, szemeibe néztem, hogy válaszolhassak - Az a férfi, aki oly sok éve elhagyott.
- Noah apja? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen - sóhajtottam. - Pár hete hozták be az intézetbe. Mondtam, hogy komoly problémákkal küzdött, illetve küzd.
- Valóban mondtad - bólintott. - Miért nem említetted, hogy bekerült hozzátok?
- Egyszerűen lényegtelennek gondoltam.
- Miranda, messze állsz az ostoba nő szerepétől. Egyértelműen te is tudod, hogy fontos. Bassza meg, hiszen ő a fiad apja, nem lehet lényegtelen az egész - emelte meg minimálisan a hangját.
- Kérlek, nyugodj meg - néztem fel rá. - Tudom, hogy ő Noah apja, de akkor sem számoltam azzal, hogy egyszer visszatér az életembe.
- Annyira szépen alakult minden - fogta kezei közé arcomat. - Minden olyan csodálatos volt - döntötte homlokát enyémének.
- Miért beszélsz úgy, mintha búcsúzkodnál?
- Nyuszifül, ő a fiad apja, aki - teljesen mindegy, hogy milyen formában -, de újra itt van. Harcolni fog értetek, legalábbis én ezt tenném a helyében.
- Sose fogadnám őt vissza - ellenkeztem azonnal. - Ő egy beteg ember, aki magamra hagyott a fiammal.
- Tudnod kell, hogy nem hagyom neki, hogy elszakítson benneteket tőlem - nézett mélyen szemeimbe.
- Esélye se lenne - nyugtattam meg, míg enyhén borostás arcára simítottam kezem, majd szorosan ölelésembe vonva, mellkasára hajtottam fejem. - Felnőtt férfi vagy, ne gondolkozz ostobán.

24.rész°Új felfedezés

Miranda

Noah-t átöltöztettem, mire nyöszörögni kezdett, s szemeit nyitogatta. Ahogyan pizsamája már rajta volt, betakartam, s lefeküdtem mellé. Halkan dúdolni kezdtem kedvenc gyermekdalát, mire vissza is szenderült álmaiba. Puha arcocskájára nyomtam egy puszit, majd a televíziót bekapcsoltam, s nagyon minimálisa hangerőre állítottam. 

Halkan sétáltam ki a szobából, egyenesen át Harry hálórészlegére. Mosolyogva mértem végig az ágyon kényelembe helyezkedve elterülő férfit, aki a laptopjával ölében ütötte el az időt. Felpillantott rám, s mosolya azonnal megjelent ajkain. Becsuktam az ajtót, s a szekrényhez léptem, ahol pár ruhadarabom már helyet kapott. Keresgéltem egy kis ideig, mígnem melleim alatt át nem ölelt. Szorosan magához vont, nyakamba csókolt, s egyik kezével, államnál fogva maga felé fordította arcomat, ajkait pedig azonnal enyéim ellen nyomta. Elnevettem magam, amikor is éhesen kezdte el falni számat.

- Lassíts - fordultam felé, s még egy gyors puszit adtam neki. 

- Most már nem megy, kijátszottad a határaim - nyöszörgött nyakamba.

- Elengedsz? - kuncogtam kislányosan.

- Hova szeretnél menni? - simított végig arcomon.

- Zuhanyozni - feleltem egyszerűen.

- Csak, ha veled tarthatok - kacsintott rám kisfiúsan.

- És, ha nemet mondok? - incselkedtem vele, mire hirtelen felkapott.

Kisebb sikkantás szakad fel belőlem, majd nevetés, ám ez hamar heves csókba torkollott. Trikóm, amelyet nemrégiben vettem magamhoz, a földre hullt, ahogyan beletúrtam szabadon engedett göndör fürtjei közé. Egy kézzel tartott fenekem alatt, míg másikkal markolászni kezdte combomat, amely derekára fonódott. 

- Még mondhatsz nemet - döntötte homlokát enyémnek hangos zihálás közepette. 

- Ne hagyj gondolkodni - fogtam kezei közé arcát. 

Szekrény ajtajától elemelte a hátam, s az ágy felé lépkedett, míg végig nem fektetett rajta. Fölém magasodott, úgy, hogy súlyt nemigen helyezett rám. Tekintete egybefonódott enyémmel, ahogyan feltárta nekem csodásan ragyogó íriszeit. Ujjaimmal csípőjébe martam, míg másik kezemmel kisimítottam kósza tincseit csodásan karakteres arcából. Lassan lehajolt, s most egy sokkal visszafogottabb tempóban hívott mámorító csókba. Lábaim még mindig dereka köré voltak fonva, ezzel igazán közel tudtam tartani magamhoz. Csípőjénél megkerestem pólójának szegélyét, majd amint meglett, fokozatosan végigsimítva felsőtestén tüntettem el az anyagot. Haja még kócosabb lett, és már nevetni támadt kedvem, de ahogyan nyakam hajlatához érintette forró ajkait, minden mulatságos pillanat elszállt.
Érzéki, apró csókokkal halmozta el nyakam ívét lefelé, érintve kulcscsontomat, majd áttért másikra, miközben ujjai a fehér overallom pántját kezdték el lehúzni vállaimról. Mindvégig lehunyt pillákkal élveztem gyengédségét, azt, ahogyan ujjbegyei finoman érintették puha bőröm, azt, ahogyan ajkai tüzes csókokkal halmoztak el. Oldalamon végigsimítva húzta egyre lejjebb a fehér anyagot, amelyre én is rásegítve, kissé elemelkedtem az ágytakarótól, így már minden akadály nélkül szabadított meg a nyári ruhadarabomtól.
Amikor visszamászott fölém, egyik térdén megtámaszkodva fontam körém erős karjait, s emelt fel, amelyet nem egészen értettem, de következő cselekedete már mindent megmagyarázott. Egyik kezével felrántotta a takarót, és vissza is fektetett az ágyra, a hófehér lepedőre. Combjaim között minden nehézség nehézség nélkül térdelt. Ingét kigombolta viszonylag lassú tempóban, míg én tekintettemmel ittam az elém táruló látványt. Kidolgozott felsőtestébe vésett fekete mintáknak sohasem voltam a híve, de számára tökéletesen állt. Imádtam minden pillanatát a félmeztelenkedésének. Ám volt egy, amely már régóta izgatta fantáziámat. Jobb oldalt, bordasoránál kezdődött egy fekete - fehér minta, enyhe piros színnel megbolondítva. Teljes alkotást sohasem volt alkalmam még szemügyre venni, hiszen vége nadrágjának takarásában ért véget, V vonalát is érintve. Ujjaimmal szerettem volna bejárni a rajznak nyomát, vagy talán nyelvemmel is. Mocskos gondolatokat keltett bennem, amelyek a kelleténél sokkal jobban feltüzeltek.
- Merre jár szemed világa? - nyomott csókot államra.
- Úgy is tudod - piszkáltam tarkóján hosszú, enyhén göndör haját.
- Igen, valóban tudom - mosolya önelégülten volt csodálatos.
Közelebb hajolt, míg ajkaink egybe nem értek, s finom csókjával teljesen eszemet elködösítette. Fejem mellett támaszkodott, miközben végigsimított immáron fedetlen oldalamon, egészen combomig, amelyet felhúzott csípőjére. Ujjai továbbra is simogatták bőrömet, míg ajkait végighúzta arccsontomon keresztül fülemhez, ahol is pár édes puszi után, rekedtes hangján suttogott.
- Annyira puha - motyogta szinte már kábult állapotban bőrömbe.
Lábamat feljebb húztam derekára, kezeimmel pedig általam imádott hajába túrtam, ezzel magamhoz fordítva karakteres arcát, hogy egy igazán forró csókot válthassunk. Szint éhesen kaptam puha, enyhén duzzadt ajkai után, amelyek vágyaimat azonnal kicsit már csillapították is.
Teste már most forró volt, és kétségem sem volt afelől, hogy az enyém is hasonló hőmérsékleten éget már utána, a vágy után. Fürtjei közül kivezettem ujjaimat, végig hátán. Ahogyan bőrünk találkozott, ujjbegyeim alatt tökéletesen éreztem izmainak munkáját, ahogyan érintésem nyomán megmozdultak. Ajkunk még mindig szinkronban mozgott, de ez már régen nem volt elég. Úgy éreztem, hogy mielőbb tovább kell lépnünk, mielőtt mind a ketten vágyunk forróságában el nem égünk.
Nadrágja felett már megéreztem alsónadrágjának korcát, így még lejjebb igyekeztem fürge ujjakkal, s finoman előre húzva azokat kerestem meg övcsatját. Kicsit feljebb emelte csípőjét, így könnyedén tudtam ujjaimmal kitapogatni a bőr felületet, majd lassú mozdulattal bújtattam ki a fém tartóból, ami után a sliccéhez nyúltam. Ujjaim akaratlanul is hozzáértek már igen merev hím tagjához, amelynek következtében elszakadt tőlem. Homlokát enyémének döntötte, s zihálva, zöld, csillogó íriszeit feltárta előttem. Cipzárját lehúztam, mire tisztán hallhatóan felsóhajtott. Elmosolyodtam kicsit zavartam, mire egy puszit nyomott ajkaimra, mielőtt is felemelkedett, s megszabadította magát a nadrágjától. Már mind a ketten csak alsóneműben voltunk, ám tett arról, hogy ez a helyzet se álljon fenn oly sokáig.
Minden szemérmesség nélkül helyezte hosszú ujjait bokszerének korcához, majd belé akasztotta azokat, s könnyed mozdulattal már a bokája körül is terült el a fekete anyag. Alsó ajkamat beszívtam, ahogyan tekintetem végigpásztázta számomra tökéletes testét.
- Ennyire tetszik a látvány? - kérdezte már fölöttem elterpeszkedve, amire azonnal magamhoz is tértem. - Elhiheted Nyuszifül, hogy számomra is igen csodálatos látványt nyújtasz - suttogta mély hangján, míg ujjai hasamon siklottak le, az őrületbe kergetve ezzel engem.
Csipkés alsóneműm szegélyénél húzta végig ujját, amelyet könnyedén simított tovább, egyenesen a csipke tetejére, amin keresztül simította meg lüktető nőiességemet. Tekintetünk végig egybekapcsolódott, míg combjaimon lehúzta a fehér, apró anyagot, s könnyedén elengedve a földre hullott halkan.
Végig arcát néztem, miközben lábaimat derekára húzta, amelyet én minden készséggel tettem meg, s szorítottam még jobban magamhoz. Felnyögött, amikor is csípőink egybeértek. Szemhéjait egy másodperce lehunyta, mielőtt újra egybekapcsolódott volna tekintetünk. Féloldalas mosolyra húzta ajkait, megcsókolt érzékien, s mindeközben finoman ingerelni kezdett, ám ez is szinte pillanatok alatt el is telt, s fejemet hátra vetettem, amikor is odafigyelve rám, fokozatosan nyomult előre bennem, mígnem teljesen magamban nem érezhettem. Megállt. Lehajolva hozzám, államat puszikkal hintette be, mire visszahanyatlottam a fehér lepedőre, szemeimet feltárva előtte, aminek következtében már meg is pillanthattam smaragdjait. Boldogan mosolygott le rám, amelyet azonnal viszonoztam is. Orrom hegyén egy kisebb gesztusként, parányi puszit hagyott, mielőtt is visszahúzódott, majd újra előrenyomult szűk falaim között.
Felvett mind kettőnk számára tökéletes tempót, s csípőjét ismétlődő mozgásra késztetve, ajkaimat csókolva, édes simogatásaival kényeztetve hajszolt mind a kettőnket a gyönyör kapuja felé.

°°°°

Elpilledve, lassú lélegzettel pihentettem arcomat mellkasán, míg Harry az oldalán végigfutó ujjaimat - amelyek az új felfedezett területet simították végig -, nézte. Imádtam. Első látásra megszerettem a különös körítéssel ellátott sorokat, amelyeket egy csodás, kínai sárkánynak bőrére véstek. Elárulta, hogy saját szavait vésette magára, miután kikerült az intézet falai közül.
Csend uralta a helyiséget, míg mi gondolatainkba merülve élveztük a másik karjaiban lévő pillanatot. Harry, kezével ölelt, ajkaival pedig néha gyengéd puszival ajándékozott meg. Olykor lustán mosolyogtam fel rá, és azonnal viszonoztam is kedvességét.
Lejjebb csúszott, magával víve engem is, majd oldalára fordulva jobban magához vont, ajkon csókolt, majd halkan egy "jó éjszakát" elsuttogva lehunyta szemhéjait. Mellkasára nyomtam ajkaimat, ami után visszahúzódtam, és én is lehunyva szemhéjaimat álmaimba merültem.