45.rész°Egy testben két lélek

Harry

Szorosan fogom a nő kezét, aki még mindig, oly sok nap elteltével is könnyeivel küszködik, bár megfogadta, hogy kislányunk előtt erős lesz, s megnyugtatóan, igazi anyaként fog viselkedni. Rosie okos kislány, és tudom, hogy észre fogja rajtunk venni a túlzott figyelmet, a gondoskodást, az aggódást. Kora ellenére is feltűnnek neki a dolgok.

Miranda oldalamhoz bújik a liftben állva, míg én a megfelelő emelet gombját megnyomom, s együtt várjuk, hogy az emeletre érjünk, ahol is lányunk szobája található. Kézen fogom menyasszonyom, s kivezetem a felvonóból, egyenesen a megfelelő korterem felé, ahol is jelenleg édesanyám és Gemma van a kicsi Rosieval.

Sajnálatunkra még mindig nem érkezett meg a megfelelő szerv. Az orvos minden pillanatban készen áll, tudomásunkra adta, hogy amint megvan a szív, azonnal műtőbe is tolják Rosiet, ám ez még igen kevésnek bizonyult. Kislányunk, napról napra egyre rosszabb állapotba került, és bármennyire is hittünk, erősen hittünk, már mi is meggyengültünk.

Kitárom a szoba ajtaját, s mosolyogós, éppen játszó kislányunkat veszem észre először. Nagy kártyapartiban vannak Gemmával, míg anya mellette ül, és csillogó tekintettel figyeli.

- Apci, anyuc – kiáltja el magát, s arcunkra mosoly ül ki.

- Kincsen – lép hozzá Miranda, aki tegnap estét velem töltötte otthon, mivel anyué maradt benn Rosieval. Ajkait a kicsi lány arcára nyomja, s óvatosan megölelgeti, hiszen kezébe infúzió van bekötve. – Hogy érzed magad? – simít végig arcán, mire én is melléjük érek.

- Jól – mosolyog fel rám. – Apuc – nyújtózkodik felém, én pedig azonnal karjaimba is veszem. Nyakamba fonja egyik kezét, míg másikkal óvatosan bánik. Arcomra cuppanós puszit nyom. Leülök vele együtt, Miranda mellé.

- Mi jót csináltatok? – érdeklődik tovább édesanyja.

- Gemma nenivel feketepétereztünk – lelkesen meséli végig a napjukat, amikor is sorban nyerte a csatákat testvérem ellen.

Kopogás csapta meg fülünket, mire azonnal felkaptuk fejünket. Az ajtó kinyílt, és Rosie kezelőorvosa lépett be rajta.

- Ekénézést, beszélhetnék valamelyik szülővel? – érdeklődött.

- Igen, persze – állt fel Miranda, mire Rosie arcára csókot nyomtam, és anyám ölébe ültettem. Mind a ketten kiléptünk a korterem előtti folyósóra, ahol is az orvos már várt bennünket, papírokkal a kezei között.

- Valami baj van? – azonnal aggódva nézett fel az orvosra Miranda.

- Nincs, éppen ellenkezőleg. Szeretném, ha aláírnák a papírokat. Meglett a megfelelő szív, a kicsi Rósienak. Nagyon ritka eset, hogy ilyen hamar találunk a betegnek új szervet, de a kislány nagyon szerencsés.

Én veszem el a papírokat és írom alá a beleegyező nyilatkozatot, míg Miranda köszönettel árasztja el az orvost.

°°°°

Szinte az órák már napoknak tűnnek, amíg várunk Rosie műtétének végére. Kicsi izgatottan várta, és egy kalandnak fogta fel, amelyért nagyon hálás voltam Gemmának, hiszen ez az ő ötlete volt. Meseszerűen mondta el neki a betegségét. Eleinte elleneztük, hiszen álomvilágba ringatni, nem éppen a legbölcsebb dolog.

Mindenki csendben van, és várja a fejleményeket türelmetlenül. Édesapám is megérkezett már, s támogat bennünket, illetve velünk együtt izgul, hogy minden a legnagyobb rendben legyen.

- Önök Rosie Styles hozzátartozói? – lép elénk egy nővér.

- Igen, a szülei vagyunk – állunk fel azonnal Mirandával.

- Kérem, kövessenek.

Ennyit mond, mi pedig értetlenül megyünk a nő után. Egy lépcsőház felé vezet, majd a lépcsősoron felfelé haladunk. Szüleim, és testvérem mögöttünk tartják a tempót, míg meg nem torpanunk egy üvegezett korterem előtt.

- Rosie, remekül van, de pár pillanat múlva érkezik a doktor úr, és mindent elmond önöknek – mosolygott ránk kedvesen, és elsétált.

- Kicsim – tette kezét Miranda az üvegre, s a még mindig alvó lányunkat szemlélte.

Derekára simítottam kezemet, és én is vele együtt néztem csodálattal erős lányunkat. Oly törékenynek, aprónak tűnt abban az ágyban, gépekkel körülvéve, lehunyt pillákkal. Tudtam, éreztem, hogy már minden a legnagyobb rendben van vele, és amikor Miranda arcára pillantottam, nála is ugyan ezt a megnyugvást véltem felfedezni.

- Elnézést – szakított ki gondolatainkból az orvos. – Csak szeretném elmondani, hogy a műtét sikeres volt. Első egy-két nap még kritikus, de minden a legnagyobb rendben volt, így kétségem sem fér ahhoz, ahogy a lányuk fel fog épülni.

- Köszönjük – hálálkodik anyám.

- Köszönjük szépen – mondom én is, mire bólint.

- Még pár óra, mire felébred, amint látogatható lesz, tájékoztatjuk önöket.

Hátat fordít nekünk az idős férfi, és a kislányunk korlapjával kezei között már indul is. Miranda nyakamba borult, s megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait.

- Elnézést, doktor úr – siet hozzá, mire követem én is. – Esetleg megtudhatnánk, hogy kinek is a szívét kapta?

- Biztos benne? – sóhajt fel. – Általában a donor családja tudja, hogy kihez is kerül egy-egy szerv, de fordított esetben ritka.

- Igen – magabiztosan feleli.

- Rendben – nyitja fel a karton, és arca kiismerhetetlenné vált. Megköszörüli a torkát, felpillant ránk, majd vissza a papírra. – Nos, a kisgyermek neve, akinek a szívét kapta Rosie, Noah Styles. Sajnálom.

- Nem, az lehetetlen – kapkodja a levegőt Miranda, mire én szorosan körbeölelem.

- Mi, mi történt vele? – kérdezem még a maradék lelkierőmet összeszedve.

- Mr.Styles, kérem.

- Doktor úr, a nevelt fiamról van szó – kelek ki magamból egyből.

- Tudomásom szerint öngyilkosságot követett el, mert az édesapja súlyosan bántalmazta.

Miranda a földre rogy, én pedig letérdelve mellé szorosan magamhoz vonom, és magam is elsírom magam.

VÉGE

Sziasztok! 

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastátok ezt a történetem! Tudom, váratlan, hirtelen, és mondhatni összecsapva lett vége, de már régen nem éreztem magaménak ezt a történetet, viszont félbehagyni sem szerettem volna, így hát ennyi telt tőlem. Sajnálom tényleg még egyszer! Xx