3.rész ° Váratlan látogatók

Miranda

Feltette a kérdést, én pedig csak bólintani tudtam. Valahol mélyen bizakodtam, hogy beszélni fog nekem, de soha nem mertem volna biztosra mondani a mai időpontot. Annyira sebezhető és érzékeny. Mindenkitől távol tartja érzéseit, s múltját. Ezért hibáztatni nem is lehet, hiszen ki bízna meg egy idegenben. 

- Minden akkor kezdődött, amikor ideköltöztem, és még több vagyonra tettem szert, s vele együtt hamis barátokra - kezdett bele történetébe.

Minden mese elérkezik egyszer a végéhez, de ennek nem most jött el az ideje. Váratlan, számomra még igen ismeretlen emberek közeledtek felénk, és erre elsőként Harry figyelt fel. Ennek tudhattam be hirtelen némaságát. Feszülten ült, majd lassan felállt. Követtem példáját, s tekintetemet a vendégekre tereltem, akik az intézmény igazgatójával érkeztek. Jobban megfigyeltem a két személyt, s igen nagy hasonlóságot véltem felfedezni Harry és az érkezők között. Egyre biztosabb lettem benne, hogy a családtagjai érkeztek meglátogatni. Egy pillantást vetettem a mellettem álló férfira, aki csak feszes arccal tűrte a közeledésüket. Érzelemmentes volt. 

- Jó napot - köszöntem ahogyan elénk értek. 

- Miranda, bemutatom Mr.Styles Édesanyját, Anne-t, és nővérét, Gemma-t - nevezte meg őket az igazgató. - Miranda Kerr, a fiúk kezelője. 

- Üdvözlöm önöket - mosolyogtam rájuk. 

- Ms.Kerr - mosolygott rám kedvesen az asszony. 

- Akkor én magukra is hagynám önöket. Az irodámban megtalálnak. - ezzel magunkra is hagyott.

- Harry - lépett közelebb Mrs.Styles 

- Anya - felelte Harry, de az édesanyja ölelését elkerülte. 

- Az anyád vagyok - döbbent meg. - Esetleg valami mellékhatás valamilyen gyógyszernek? - pillantott rám.

- Semmi gyógyszert nem kap a fia. És ilyen mellékhatással sem rendelkezik egyik szer sem. - feleltem.

Bólintott, s könnyes szemmel lépett vissza egyet hátra. Lánya, Gemma egyből reagált, s amikor megfogta az asszonyt, utána pedig öccsét hitetlenkedő tekintettel vizsgálta.
- Ms.Kerr, beszélhetnék önnel? - kérdezte kis idő múlva.
- Természetesen.
- Addig én Harry-vel maradok - felelte a fiatal lány, és testvére mellé lépett.
Egy kedves pillantásommal illettem Harry-t, aki csak értetlenül meredt maga elé. Testvérpár elhelyezkedett a padon, mi pedig annyira mentünk csak távol tőlük, hogy éppen hallótávolságon kívülre estünk. Mindenre számítottam, csak arra nem amiről végül beszélgetni kezdtünk.
- Tudom, hogy nehéz itt a fiamnak Ms.Kerr, de ezt az elutasítását nem tudom mire vélni - kezdett bele.
- Gondolom Önök utalták be intézetünkbe - bólintott. - Természetes ez a reakció. A fia magát okolja amiatt, hogy itt tölti a napjait.
- Említette, hogy gyógyszeres kezelése nincsen.
- Valóban. Semmi szüksége rá. - helyeseltem.
- Tudomásom szerint az első pár hónapban igen sok nyugtatót kapott, és senkivel sem kommunikált.
- Ez így is volt, amíg Mr.Breth át nem adta nekem Mr.Styles-t.
- Igen, tudok róla - bólintott apró mosollyal arcán. - Hálás is vagyok, amiért ennyire lelkiismeretesen gondoskodik róla.
- Ez a munkám asszonyom.
- Sokkal több, mint a munkája - szólalt fel. - Az előző ápolónak is ez a munkaköre, maga még is máshogy bánik vele.
- Mindegyik betegemmel így bánok.
- Természetesen - bólintott. - Kivételezés nincs a maga listáján, látom.
- Nincs.
- Tudomásomra jutott, hogyha továbbra is ilyen nagy javulás lesz, akkor rövid időn belül hazamehet.
- Igen, egy hét, és ha minden remekül halad, akkor távozhat. - erősítettem meg.
- Bármennyire is szeretném, haza nem fog költözni - sóhajtott fel. - Egyedül viszont nem szeretném hagyni.
- Teljesen megértem, de én miben tudnék segíteni?
- Lenne egy ajánlatom.

Harry

Amikor anyám Mirandát, arra kérte, hogy vonuljon vele félre egy kis időre, megdöbbentett. Visszaültem a padra, ahol is Gemma csatlakozott hozzám. Nővérem beszélgetést kezdeményezett, de én nem igazán tudtam rá figyelni. Folyamatosan a távolba néztem a két női alakot. Miranda néha rám vetett egy - egy pillantást, amivel magát próbálta nyugtatni. Gondolataimban megfordult, hogy felállok, és sietős léptekkel társulok hozzájuk, ám ezt az ötletet hamar el is vetettem.
- Harry figyelsz rám? - kérdezte Gem
- Bocs, mit mondtál? - néztem rá.
- Azt, hogy ne utasítsd el anyát. Nehéz neki, hogy itt vagy.
- Elhiheted, hogy nekem is - horkantam fel.
- Szerinted nem fájt neki, hogy ide kellett hoznia? - kérdezte megvetett hangnemben. - Éjszakánként nem aludt, mert csak sírt, hogy mivé is lettél. Magát hibáztatta, hogy biztosan Ő rontott el valamit.
- Gemma, 35 éves vagyok, szavazó korú, döntéseket meghozó felnőtt.
- Egyáltalán nem úgy viselkedsz.
- Befejezted? - álltam fel hirtelen nagy hanggal, mire Miranda és anyám is felénk kapták tekintetüket. - Sajnálom - motyogtam, s elindultam az említettek felé.
- Minden rendben? - lépett elém Miranda, s felnézett rám.
- Bemennék a szobámba, ha nem gond - feleltem.
- Be kell kísérnem Mr.Styles-t - fordult édesanyám felé.
Megnevezése szíven ütött, de megértettem, hogy csak magunk között hívhat a rendes nevemen, bár tegező viszony még így sincs közöttünk. Elköszönt családtagjaimtól, míg én csak egy pillantást vetettem feléjük. Lassan indultunk meg a bejárat felé csendben. Egyikünk sem szólalt meg.
Beérve a hálókörzetembe lerúgtam barna csizmám és eldőltem ágyamon. Miranda sóhajtva helyezte magát kényelembe a fotelben. Láttam, hogy valami nyomasztja, így egyből rá is kérdeztem.
- Mit mondott?
- Tessék? - kapta rám hirtelen szemeit. - Ó, az édesanyja.
- Igen, Ő. Látom, hogy felzaklatta valamivel.
- Csak egy érdekes beszélgetés zajlott le közöttünk - sóhajtott fel.
- Szabad tudnom? - ült fel kíváncsian.
- Valójában Önről, és a jövő héten esedékes távozásáról volt szó - mondta nehezen.
- Még sem hagyhatom el az intézetet? - érdeklődtem. - Tudomásom szerint remekül vagyok. Legalább is én így érzem. Semmi problémám, és a drog gondolata is messzire elkerül.
- Nem, nem erről van szó. az eredményei valóban kiválóak, aminek nagyon is örülök.
- Akkor mi aggasztja?
- Egy ajánlatot kaptam tőle - nagy nehezen elmondta, de még mindig nem állt össze a kép teljesen. Gondolataim szárnyalni kezdtek, s egyre merészebb ötletek merültek fel bennem.