2015. február 28., szombat

32.rész°Leona


Harry


Arra ébredtem fel kora reggeli órában, hogy a karjaim között fekvő nő, remegve sírt. Azonnal közelebb húztam magamhoz, szorosabban öleltem, haját nyugtatóan simogattam. Mellkasomba fúrta csodás arcát, amelyet makacs, szeretetből előbújó könnyei szántották végig.
Ujjai, mélyen hátamba vésődtek, ahogyan a lehető legközelebb próbált kerülni hozzám, s akkor döbbentem rá, hogy arra kért: vegyem el a fájdalmát. Azt az űrt, amelyet fia hiánya keltett benne.
- Miranda – fogtam könnyáztatta arcát kezeim közé. – Minden rendben lesz. Noah hamarosan újra itt fog vidáman szaladgálni körülöttünk. Újra halhatod majd, ahogyan anyának szólít, és a folytonos csipkelődéseinket is.
Elnevette magát keserűen, s vállamnak döntötte homlokát, míg derekamat átölelte. Nedves ajkait bőrömhöz nyomta.
- Már több, mint két hete, Harry – motyogta.
- Tudom, de a nyomozó minden nap tájékoztat az ügy haladásáról, és be kell látnod, hogy hajszál választ már el minket attól, hogy Noah újra velünk legyen – nyomtam csókot homlokára.
- Utálom, hogy ennyire tehetetlen vagyok – motyogta.
- Semmit sem tehetünk, Nyuszifül. Bíznunk kell a nyomozókban – cirógattam arcát. – Amit nem szabad megtennünk: feladni.
- Sohasem fogom feladni – felelte, s felült. Hasához kapott, kissé összegörnyedt, mire ijedten ültem fel mellé.
- Hé, megint? – csúsztattam tenyerem én is a területre.
- Igen, de már jobban vagyok – felelte.
- Miranda, el kellene menned orvoshoz – simogattam lapos harát.
- Minden rendben, bébi. Tényleg – csúsztatta tarkómra kezét, s közelebb húzott magához. – Inkább csókolj meg – pislogott ártatlanul, mire arcomra mosoly kúszott, ám aggodalmamat ezzel egyáltalán nem tüntette el.
Készséggel teljesítettem kérését. Ajkaimat lassan övéire nyomtam, s lágy csókba invitáltam. Hosszú hajamba túrt, finoman meghúzta a fürtöket, míg teljes testével felém fordult egészen addig, amíg ölembe nem ült.
Kezeimet fehér trikója alá vezettem, s csípőjébe markoltam, amikor is előre billentette magát, ezzel súrolva engem. Csókunkba nyögtem, mire csak erőteljesebben mozdult ellenem.
Az elmúlt időszakban észrevettem, hogy egyre többször kezdeményezett ő, s tudom, hogy ennek oka az volt, hogy abban a kis időben még eggyé váltunk, minden semleges lett, s csak is mi voltunk. Mi voltunk és a szerelmünk.  
Hevesebb lett, hajamat erősen húzta, csípőjét folyamatosan enyémének dörzsölte, ezzel mind a kettőnkből kiváltott nyögéseket. Nyelvével végignyalt alsó ajkamon, majd fogai közé vette, s kissé meghúzta, mire én fenekébe markoltam.
Derekát körbeöleltem, s lassan végigdöntöttem az ágyon. Így már én volt az, aki közelebb bújt hozzá a finom érzés reményében. Ajkaimmal nyakának kecses ívére haladtam tovább, s pár nedves puszit hagytam puha bőrén, míg ő kis tenyereit végighúzta hátamon, körmével enyhén karcolva, s végül bokszeralsóm alatt hátsómat megmarkolta.
Kezdetleges erekciómat jobban ellene nyomtam, fejét hátra vetette, s lábait csípőmre húzta, míg én felsőtestét takaró darabot toltam egyre feljebb. Nedves puszikkal halmoztam el a felfedett területet, egyre feljebb, s feljebb, míg teljesen le nem hámoztam róla a textilt. Már csak egy csipke takarta nőiességét, amelyen végig is simítottam ujjaimmal.
Pillái alól nézett rám csillogó, enyhén pirosló szemekkel. Azonnal gyengéd puszit nyomtam ajkaira, majd formás mellének szenteltem minden figyelmem. Éppen át akartam térni a másik keblére, amikor is a csengő vészesen törte ketté a pillanatot.
Mit sem törődve folytattam a nő kényeztetését, ám a harangszerű hang újra felszólalt. Felmordultam, míg Miranda felkuncogott, s hajamba túrt.
- Kibaszottul eltakarodhat, bárki is az – morogtam, mire kislányos nevetése ismételten halhatóvá vált.
- Harry – nevetett. – Ki kellene nyitnod.
- Érzed te ezt? – nyomtam ágyékom övének, mire pár pillanatig lehunyta szemhéjait.
- Tökéletesen – suttogta, a csengő pedig újra betöltötte a házat. – De biztosan fontos.
- A picsába – szitkozódtam, s nyakába fúrtam arcom.
- Menj – nyomott csókot arcomra.
Dünnyögve, de végül felálltam. Magamra vettem egy melegítőalsót és egy rövid ujjút. Aztán vállam fölött, a már trikóját magára vevő lányra kacsintottam, s elhagytam a helyiséget.

Miranda

Amint Harry elhagyta a szobát, s kimentem az erkélyre, amely a hatalmas udvarra nézett. Bármerre is néztem fiamat láttam lelki szemeim előtt, ahogyan a foci kapu felé futott, ahogyan a számára épített hintában hintázott, s a csúszdán játszott Harryvel. Apró mosoly jelent meg arcomon, végül felsóhajtottam és visszamentem a hálóba. Magamra vettem egy pánt nélküli melltartót, és Haz egyik melegítőjét, amely hanyagul lógott le csípőmön. Lesétáltam a nappaliba, ahonnan is női hangot hallottam, ahogyan Harryt próbálta rávenni valamire.
- Valami probléma van? – kérdeztem, amint a heves veszekedés közepére csöppentem.
- Semmi, bébi – húzott derekamnál fogva magához.
- Biztosan te vagy Miranda, én Leona vagyok, Harry menedzsere, aki eléggé elhanyagolt az utóbbi időben – nyújtott a kezét, amelyet udvariasan el is fogadtam.
- Örülök – mondtam.
- Remek, akkor, ha a bemutatkozás meg volt, távozhatnál is – mogorván közölte vele Harry.
- Ott kell lenned, a te könyvednek, az életrajzi könyvednek a filmbemutatója, Harry.
- Jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy elmehessünk – szorított rá derekamra.
- Ma este lesz? – szóltam közbe.
- Igen, a belvárosban – felelte a nő. – Már emaileztem is, de gondolom könnyedén átment rajta Harold.
- Jelenleg mással kell foglalkoznunk, sajnálom.
- Elmegyünk – vágtam rá.
- Remek, köszönöm. Este 7-re jön értetek egy autó – ezzel már fogta is a táskáját, s kifelé igyekezett. – További szép napot.
Utána mentem, kiengedtem, s bezártam az ajtót. Lassan visszasétáltam Harryhez, aki ez idő alatt leült a kanapéra, s tenyereibe temette arcát.
- Hé – mentem hozzá, s elé térdeltem.
- Noah az elsődleges. Minek akarsz elmenni egy ilyen eseményre? Jelentéktelen felszínes emberek.
- Bármennyire is hiányzik a fiam, szeretem őt, de ha itthon ülünk, nem oldódik meg sajnos előbb a probléma – fontam egybe ujjainkat. - Ez az életed, egy rólad készítet filmet mutatnak be, a francba is – mondtam. – Nincs kedvem bájologni, de melletted szeretnék lenni, persze csak, ha te is szeretnéd.
- Persze, hogy szeretném – húzott fel ölébe. – Annyira csodálatos vagy – cirógatta meg arcomat. – Szeretlek – csókolt meg finoman, majd maga alá fordított, s nyakamat lepte el édes csókjaival.

2015. február 22., vasárnap

31.rész°Vöröslő szemek

Miranda

Boldog mosollyal arcomon vertem fel a reggelire szánt tojásokat. A teríték már az asztalon volt, ahogyan a friss narancslé is. Mivel az idő az ősz ellenére is kellemes volt, hasonlóan, mint az este a teraszon terítettem meg. A forró serpenyőbe behelyeztem a tojást, s halkan dudorászva tártam ki a hűtőt, és vettem ki a gyümölcssalátát.
- Jó reggelt, szépségem – fonódott derekam köré két kar, mire mosolyom még szélesebb lett.
Fel volt kötve a hajam, így enyhén borostás arcát nyakamnak hajlatába dugta. Nedves puszikkal halmozott el, mire kislányosan felkuncogtam.
- Micsoda jókedv – motyogta, s hirtelen, minden nehézség nélkül fordított magával szembe. – Kipihented magad? – cirógatta meg arcomat.
- Hm, igen, azt hiszem, remek estét tudhatok magam mögött – néztem fel rá pilláim alól.
-  Örülök, hasonlóan vélekedek én is – suttogta ajkaimra, majd puhán megcsókolt.
Csókunkat kissé elmélyítette, amelynek következtében mindenről megfeledkeztem, s akkor kaptam észhez, amikor kissé erősebb szag csapta meg orromat. Sietve elhúzódtam a sráctól, aki csak nevetett, s kapkodó tetteimet figyelte.
- Ne nevess – böktem oldalba, amikor is a kissé égett tojást kikapartam egy tányérra.
- Na, menj, keltsd fel a lurkót, addig én csinálok valami ehetőt – lökött meg csípőjével.
Nevetve pipiskedtem, s nyomtam arcára egy gyors puszit, amely után már rohantam is át a házon, egyenes az átmenetileg kinevezett fiam szobájába. Halkan nyitottam ki az ajtót, és léptem be. Takaró nagy kupacban volt, amely alól a kicsi ki sem látszott. Leültem az ágynak szélére, s a takaróra tettem kezem.
- Bébi, ideje felébredni – mondtam halkan. – A pocakodra süt a nap – folytattam, amikor nem mozdult meg. Már a megszólításra reagálni szokott, így gondoltam, hogy biztosan csak a bolondját járatja velem. – Noah, kicsim, apa már elkészítette a reggelit – húztam le a takarót, s lélegzetem kihagyott, ahogyan a hatalmas plüssmacit pillantottam meg.
Felálltam, s nevét hangosan ismételgetve jártam körbe az egész lakást, míg vissza nem értem a konyhába. Szemeim már réges-régen könnybe lábadtak.
- Na, felébredt a nagyfiú? – fordult felém széles mosollyal Harry, amely azonnal lehervadt arcáról, amikor meglátta kétségbeesett arcom. – Miranda, mi a baj? – fogta kezei közé arcomat.
- Noah, Noah eltűnt – folytak végig arcomon a makacs könnycseppek, amelyek igazi fájdalmamat adta a világ tudtára.
- Mi az, hogy eltűnt? – vonta össze szemöldökét. – Ne beszélj félre, biztosan csak bújócskázik.
- Harry, nem vagyok hülye, Noah eltűnt – markoltam meg pólójának anyagát.
- Gyere, nézzünk körbe még egyszer – fogott kézen, s vezetett ki a kertbe, amelynek minden részét megnézett. Még előre is kimentünk, de a part puha homokjában se találtuk. Lakást is átfésültük újra, de mindhiába.  – Rendben, meg kell nyugodnod – nézett le rám komolyan.
- Nyugodjak meg? Harry, szerinted még is az hogyan lehetne lehetséges? A fiam eltűnt, és biztos vagyok benne, hogy tegnap éjjel nem hallucináltam, valóban volt valaki a házban. És kétség sem fér hozzá, hogy az Steven volt – zokogtam fel fájdalmasan. – Egy drogfüggőnél van a fiam, aki beszámíthatatlan, fogalma sincs, hogy mit is kezdjen egy kisfiúval, Harry.
- Sh – húzott magához szorosan. – Felhívjuk a rendőrséget, a ház be van kamerázva, mindenről van bizonyíték.
- Te is tudod, hogy senkivel sem megy el. Életében nem látta Stevent, biztosan tett vele valamit, hogy elvihesse minden nesz nélkül – fúrtam arcomat mellkasába.
- Ne gondolkodj így, semmi baj sem lesz Noahnak, erőssrác – nyomott csókot halántékomra, mielőtt is a rendőrkapitányságnak telefonszámát tárcsázta volna. Karjaiba bújva, továbbra is sírdogálva álltam, s vártam. 

Harry

Szorosan, dühösen tartottam magamhoz, azt a nőt, aki ellopta szívem, azt az anyát, akinek fiát sajátként neveltem. Mind a kettőjük életem szerves részévé váltam. Már a gondolata is annak, hogy az a mocsok valamit is árt Noahnak, kikészített.
Tárcsáztam a helyi kapitányságot, akik azonnal indultak, amikor tudomásukra adtam, hogy kisgyermek elrablása történt. Míg vártunk, Mirandát leültettem, s egy pohár hűs vizet adtam neki, még én leellenőriztem a riasztórendszert. Mindent rendben találtam, így feladva visszatértem a síró nőhöz. Magamhoz húztam, nyugtatóan simogattam, ám az én frusztrációm is hatott rá, hiszen nyugalmam engem is régen elhagyott. Ha tehettem volna, magam indultam volna a kissrác keresésére, és a vérszerinti apja megölésére.
Szerencsére hamar megérkeztek a nyomozók. Négyen voltak. Abból egy férfi bennünket kérdezett ki, míg a többiek nyomok után kutattak, s a kamera felvételét másolták le maguknak.
- Kérem, ő az a férfi? – szólalt meg a nő laptopjának a képernyőjét nézve.
- Igen, Steven, Noah apja – felelte remegő hangon, kezemet el nem engedve Miranda.
- Ha jól értem, elvonóról szökött meg – fordult vissza felénk a minket faggató férfi.
- Igen, abban az intézetben volt, ahol jómagam is dolgoztam.
- Egyik nap a házamnál megjelent, és jelenetet rendezett, de egyikünk sem gondolta, hogy idáig fajulnak majd a dolgok – mondtam.
- Értem – csapta össze noteszét a férfi. – Itt végeztünk. A férfi ellen már körözés van érvényben, amelyet csak jobban megerősítettük. Ha a várost el is hagyja, az országot nem fogja tudni sehol sem. Reptereken, határokon is fokozott figyelem lépett érvényben. Noah iratai magánál vannak, asszony?
- Igen, Harry házában van minden irata – bólintottam rá.
- Kérem, ellenőrizzék, amint hazaértek, hiszen sosem lehet tudni.
- Rendben van, köszönjük – kísértem ki őket.

°°°°

- Nyuszifül – guggoltam elé. – Összepakolok, és visszamegyünk a városba, rendben? – fogtam meg kezét.
Bólintott, mire ajkaimat homlokára nyomtam. Felálltam, ám amint el akartam szakadni tőle, visszahúzott magához. Felhúztam, derekánál átöleltem, s a szobánkba vezettem. Semmi sem érdekelt, csak az, hogy hazaérjünk, s Noah is mielőbb előkerüljön.
Csend uralkodott közöttünk, egészen, míg haza nem értünk. Nem akartam zaklatni, hiszen gondolataiba volt merülve. Beálltam a garázsba, leállítottam a motort, felsóhajtottam, s felé fordultam. Kezét enyéim közé vettem, és ajkaimhoz emeltem.
- Menjünk be – mondtam.
Nem szólalt meg, csupán bólintott ismételten, elengedte kezem, és kiszállt. A csomagokkal nem foglalkozva szálltam ki én is, és követtem be a lakásba a garázson át. Egyenes fia szobájába ment, végigdőlt az ágyán, s a legkedvesebb mesefiguráját ölelte magához. Leültem mellé.
- Nyuszifül, Miranda, kérlek – nyomtam csókot nedves arcára.
- Rossz anya vagyok, a saját fiamat elrabolják, amikor pár szobával arrább voltam – keservesen sírt.
- Ne, ne mondj ilyet – húztam magamhoz a lehető legközelebb. – Ha valaki is hibáztatható, csak én lehetek, hiszen én mondtam, hogy utazzunk el.
- Harry, ide is betört volna, ha ott, akkor itt is ki tudta volna játszani a biztonsági rendszert.
- Akkor sem a te hibád.
- Hát nem érted, hogy láttam? – nézett fel rám vörös szemekkel. – Amikor megöleltél a fürdőben, láttam az alakot, még is lefeküdtünk aludni nyugodtan. Sohasem bocsátom meg magamnak, ha történik Noahval valami, Harry. 

2015. február 16., hétfő

30.rész°Szeretetbe burkolózva

Miranda

- Anya, ezt nézd – hallatszott fiam hangja, az óceán irányából.
Felültem, s figyeltem, ahogyan az új úszás technikáját mutatta be éppen, amelyet Harry mutatott neki. Napszemüvegemet feltoltam hajamba, amelyet a sós víz enyhén göndör hullámokba állított be, s úgy csodáltam édes kisfiamat. Hirtelen a víz alá bukott, aminek következtében felugrottam ültőmből. Már majdnem a víz felé kezdtem rohanni, amikor is feljött, enyhén hosszú haját eltűrte arcából, s lepacsizott Harryvel.
Szívem őrült tempót diktált. A férfi felém pillantott, s kezét nyújtotta. Pokrócra dobtam a napszemüvegem, s odasétáltam hozzájuk. A víz mindössze a térdemig ért, amikor is Harry karja csípőm köré fonódott.
- A szívbajt hoztátok rám – néztem fel boldogságtól ragyogó szemeibe.
- Sohasem veszélyeztetném, a fiúnkat – nyomott csókot halántékomra. – Tudod, hogy mennyire imádom, ahogyan téged is édesem. Mind a kettőtöknek a legjobbat akarom – suttogta, majd röviden megcsókolt, elengedett, s Noahhoz lépett, aki a vizet csak úgy fröcskölte.
Valamit súgott bizalmasan fülébe, mire fiam előre lépkedett, s a sós, hűvös vízzel fröcskölni kezdett. Arcomat elfordítottam, míg nevét ismételgettem nevetve.
- Kérlek, bébi, fejezd be – nevettem továbbra is, hiszen mi mást is tehettem volna?
- Oké, elég lesz nagyfiú – túrta össze nedves haját Harry, majd újra mellettem termett.
- Mikre rá nem veszed a fiam – böktem meg a mellkasát, mire csak kacsintott egyet.
- Apa, építünk várat? – állt elénk a kicsi élénk, ragyogó tekintetével.
- Hát persze, és anya lesz a királynője? – kérdezett vissza.
- Igen – kiáltott fel lelkesen.
Kimentünk a puha homokba, s Noah már hozta is a kis készletét, amelyet pár napja szereztek be egy közeli kis idős bácsinak a boltjában, Harryvel. Már jó pát hatalmas vár megépült általuk a part finom, szemcsés homokjában, de Noah lelkesedése az építés iránt egyáltalán nem apadt el.
Leültünk, s már is közös erővel készíteni kezdtük a hatalmas kastélyt, amelynek építését Noah vezérelte. Harryvel mindent úgy csináltam, ahogyan a kicsi kérte.
- Apa, az a torony ferde – tette csípőjére apró kezeit, s fejét rázta elégedetlenül.
- Ez egy igazán tökéletes torony – mormolta Harry az építményét csodálva.
- Nem, az egy ferde torony – rombolta le Noah.
- Hé, nem szabad más munkáját tönkretenni – ragadtam meg fiam kezét.
- De mami, az ferde volt.
- Az egy remek torony volt, és te tönkretetted, ami miatt apa most szomorú – mondtam fiamnak, aki csak sajnálkozva hajtotta le fejét. – Kérjél tőle bocsánatot.
- Sajnálom, apa – lépett a göndör férfi elé, s bocsánatkérően pislogott rá. – Többet nem csinálok ilyet.
- Gyere ide – tárta ki hatalmas karjait, amelybe Noah apró teste pillanatok leforgása alatt el is veszett.

°°°°

Vacsorát a hátsó teraszon fogyasztottuk el. Noah és Harry is lelkes segítőim voltak, bár nem igen volt sok dolguk, hiszen pizza volt, amelyet megszavaztak. A tésztát én csináltam, míg Harry felszeletelte a feltétnek szánt dolgokat, Noah pedig a kinyújtott tésztát kente meg a krémmel. Amíg a feltéteket pakolták a tepsin kinyújtott tésztára, addig lereszeltem a sajtot, amit ugyancsak ők tettem rá a tésztára.
Mivel nem szerettünk Noah társaságában alkoholt fogyasztani, még ha csak egy pohár borról is lett volna szó, így inkább mind a hárman narancslevet ittunk.
- Hé, nem játszunk az étellel – finoman korholtam a fiúkat, amikor a tálban megmaradt kukoricaszemekkel kezdtek el dobálózni. – Fiúk – kiáltottam fel nevetve, amikor az én hajamban is kukoricaszemek landoltak. – Komolyan, nem sikerült eldöntenem, hogy melyikkőtök is a nagyobb gyerek.
- Bebizonyítom én neked, hogy mennyire is messze vagyok a gyerek kifejezéstől – hajolt hozzám közel Harry, s szinte suttogta közölte, amikor is Noah éppen falni kezdte az előtte lévő szeletet. Arcomra puszit nyomott, majd egy újabb szem repült a fiam irányába, mire felnevettek mind a ketten.
Kényelmesen helyezkedtem el a fonott, kipárnázott fotelben, s ittam bele hűs narancslevembe. A fiúk továbbra is szórakoztatták egymást. Oldalra pillantottam, s messze tekintettem. Bokor felől mocorgást véltem felfedezni, amely túlságosan is megrémisztett.
- Minden rendben? – hallottam meg a szeretett férfi hangját, mire megráztam fejem, s mosolyt erőltettem magamra.
- Persze – feleltem. – Viszont a nagyfiúknak aludniuk kell, későre jár – álltam fel.
- Fürdesd meg, addig én elpakolok – nyomott csókot arcomra Harry, s el is kezdte leszedni az asztalt.
Fürdőbe hessegettem a már laposan pislogó fiam. Levetkőztettem, majd a zuhany alá állítottam, s sietve lemosdattam. Haját is megmostam, hiszen a sós volt. Amint elkészültünk, törülközőt terítettem rá, felemeltem és a vendégszobába vittem. Felöltöztettem, és haját kezdtem el szárítani. Előttem ült, de már láttam rajta, hogy a fáradtság nagyon is rabjává rejtette. Lekapcsoltam a készüléket, eltettem, majd a már takaró alatt is volt. Puszit nyomtam arcára, s pilláit le is hunyta már.
Egy kis ideig csodáltam édes arcát. Újra megcsókoltam, a villanyt minimális világításon hagytam, hiszen idegen helyen volt. 
Lesétáltam a nappaliba, ahol is a terasznak ajtaját behúztam. Kis ideig még kifelé néztem a bokrok irányába, majd a sötétítőt elhúztam, és átsétáltam a konyhába.
- Jöttem segíteni – mentem a mosogatóhoz, ahol is Harry állt.
- Már végeztem – zárta el a csapot.
- Sajnálom – húztam el a számat.
- Nyuszifül, még senki sem halt bele egy kis mosogatásba – nyomott csókot ajkaimra. – Zuhanyozz velem – tűrt fülem mögé egy tincset.  
Bólintottam, amely után újabb puszit kaptam. Kézen fogott, és a fürdőbe vezetett. Mögöttünk csak behajtotta az ajtót, majd felém is fordult.
- Ezt vegyük le – kacsintott rám, és felcsúsztatta lenge nyári ruhámat, mígnem a fejemen át nem húzta, s ejtette könnyedén a padlóra. – Említettem már, hogy mennyire is csodás vagy? – suttogta, ahogyan oldalamon végig húzta ujjait. – Szeretem, amikor csak egy apró csipke van rajtad – nyomott nedves puszit kulcscsontomra. – De jobban szeretem, amikor anélkül vagy – csúsztatta a leheletnyi anyag alá a kezét, fenekembe markolt, majd le is tolta azt. – Csodás meztelenség – jegyezte meg kacéran, mielőtt is megcsókolt volna.
Fehér úszónadrágjától megszabadítottam, így már is hasonlóan csupaszok voltunk. Csípőmet megfogva terelt a kabin irányába, ahol azonnal kellemes langyos vizet zúdított ránk. Hátam a hideg csempének ért, míg mellkasom az övének.
- Szeretem, mikor nedves vagy – mosolygott bőrömbe, majd végigsimított nőiességemen.
- Harry.. – nyöszörögtem nevét.
- Mondjad, édesem – döntötte a homlokát enyémének, miközben szemtelen mosolya játszott ajkain. – Csak nem türelmetlen az én, szépséges szerelmem?
- Ne kínozz – túrtam vizes fürtjei közé, míg egyik lábamat csípőjére emeltem.
- Még el sem kezdtem – jegyezte meg, de mielőtt válaszolhattam volna, ajkai éhesen enyéimre tapadtak.
Forró, heves csókot váltottunk. Oly rég volt már, hogy egymás szerelmén osztoztunk. Mind a ketten eszeveszettül vágytunk a másikra, így szerencsére nemigen foglalkozott mással. Határozottan húzta másik lábamat is csípőjére, mire és erősen körbeöleltem. Egyik kezét felcsúsztatta enyéméhez, s beigazította merev péniszét. Párszor végigsimított rajtam, majd lassan belém csúszott. Megkönnyebbült nyögés tört fel belőlem, amikor is teljesen kitöltött. Másik kezét is felcsúsztatta, és egybefonta ujjaimmal. Ajkai enyémét keresték meg, és csókolni kezdett szinkronban csípőjének finom mozgásával.

°°°°

Talpam alatt a hideg csempét éreztem, miközben egy törülközővel testem körül, egy másik fehér textillel töröltem hajam, míg Harry mellettem állt meg, s tekerte körbe csípőjén a törülközőt.
- Szeretlek – mondta a semmiből, és szűziesen megcsókolt.
- Szeretlek – ismételtem meg az elhangzott szót, s kislányosan elmosolyodtam. Szorosan átöleltem csípőjénél, míg fejem vállán pihent. Hátamat simogatta nyugtatóan, amikor is megfeszültem.
- Mi a baj? – távolodott el egy kicsit.
- Vele van odakint – suttogtam, és a résnyire nyitva hagyott ajtót néztem továbbra is.
- Valószínű, hogy Noah felébredt, gyere – fogta meg a kezem.
Szótlanul követtem. Leoltotta a villanyt mindenhol, miután meggyőződtünk arról, hogy Noah alszik, és senki sincs a házban. A riasztót bekapcsolta, és a hálónkba vezetett, ahol is minden szégyen nélkül rántotta le magáról, majd rólam a törülközőt. Lefeküdt, s karjait széttárta.
- Gyere, édesem – én pedig minden ellenvetés nélkül másztam karjai közé, és hajtottam fejemet mellkasára. Homlokom hagyott édes puszit, leoltotta a lámpát, és már le is hunytuk szemeinket, hogy egy gondtalan világ részesei lehessünk pár órára.

2015. február 6., péntek

29.rész°Megtartalak

Miranda

Értetlenül, remegő lábakkal ültem az intézet igazgatójának irodájában már vagy fél órája. Még akkor sem akartam elhinni, hogy – állításuk szerint -, az egyik legbiztonságosabb intézetben ilyen megtörténhet. Hitetlenkedve néztem főnökömre, aki csak sajnálkozva magyarázkodott. Rengeteg lehetőséget felajánlott, de én csak is ellenezni tudtam ezeket.
- Miranda, kérlek, értsd meg, hogy többet nem tehetünk – sajnálkozva közölte.
- Tisztában vagy azzal, hogy mennyire beteg?
- Jobban, mint hinnéd, és kérlek, maradj nyugodt.
- Sajnálom, de lehetetlent kérsz – álltam fel. – Mostantól aggódnom kell már akkor is, ha Noah a hátsó kertünkbe kimegy, mert bármit kinézek abból az emberből.
- Biztos vagyok benne, hogy Harry nem fogja a közeletekbe engedni.
- Ennyi? – döbbentem le. – Most mennem kell.
- Pihend ki magad, és gondold át a döntésed – állt fel ő is.
- Sajnálom, de egy ilyen intézetnél nem maradhatok – mosolyodtam el igen halványan. – Viszlát.
- Viszlát, Mirandra.
Kiléptem irodájának ajtaján, s végigsiettem a folyosón, egyenesen a kijáratig. Az ajtót erőteljesen löktem ki, s léptem ki az őszi levegőbe. Lábaimat sietősen szedtem a kapuig, amelynek túloldalán Harry várt rám.
Ő is velem szeretett volna tartani, de nem engedtem neki, hiszen az intézet lakója volt valamikor, s nem állt szándékomban összeugrasztani őt az igazgatóval.
Felrántottam kocsijának ajtaját, s beszálltam, miután becsuktam kissé erőteljesebben azt. Táskámat lábamhoz ejtettem, s besüppedtem a kényelmes bőrülésbe, miközben éreztem magamon égető, kíváncsi, s egyben értetlen tekintetét.
- Mi történt? – fordult felém.
- Közölte, hogy nem tud mit tenni. Érted, Harry? – néztem rá könnyes szemekkel. – A fiam biztonságának annyi, mert a biztonsági szolgálat cseszett odafigyelni. És még ő mondja, hogy milyen neves, tökéletes az intézet.
- Nyuszifül, gyere ide – húzott ölelő karjai közé. – Úgy viselkedsz, mint egy hisztis tinédzser.
- Harry a fiamról van szó – csattantam fel, s elhúzódtam tőle.
- Tudom, tudom, hogy a fiadról van szó, és már mondhatom, hogy az enyémről is – közölte egyszerűen. – Noah már számomra is olyan, mintha a sajátom lenne. Nagyon megszerettem a kiskölyköt, ahogyan a csodálatos anyukáját is – fogta meg kezem. – Figyelj, minden rendben lesz.
- Hogy mondhatod ezt? Fogalmad sincs, hogy mire is képes – ráztam nemlegesen fejem.
- Igen, de láttam őt, és a drogok irányítják, egyértelmű, hogy tiszta gondolkodásra képtelen, ezért is nem fog tudni elkövetni semmi olyat – magyarázta. – Kiszámíthatatlan, valóban, viszont mi nem vagyunk azok.
- El kell mennem Noahért, haza kell hoznom.
- Miranda, zaklatott vagy, így nem engedlek el, és végkép nem a fiadhoz – sóhajtott fel. – Figyelj, menjünk haza. Az oviban úgy is tudják, hogy vagy te, vagy pedig én megyek érte, nem adják oda másnak. Ne aggódj – nyomta puha ajkait enyéimre egy pillanatra, míg arcomat megcirógatta. 

°°°°

Harry karjaiban feküdtem a napozóágyon, míg kezemben egy pohár édes vörösbor volt. Derekamat finoman simogatta, míg valami dallamot dúdolt igen halkan, hogy csak én halljam. Megnyugtatni próbált, amely sikerült is, bármennyire is kattogtam a dolgon továbbra is.
- És mi lesz tovább? Nem feküdhetünk itt örökkön-örökké – kérdeztem halkan, mire szorosabban fonta csípőm köré kezét, s nyakam hajlatába csókolt.
- Arra gondoltam, hogy esetleg a tengerparton, innen pár órányira van egy kisebb faházam, elmehetnénk pár napra.
- Harry – ültem fel azonnal. – Nem hagyom itt a fiam.
- Héhé, gyere csak vissza – húzott vissza mellkasának. – Természetesen hármasban gondoltam az utazást. Ne legyél butus, persze, hogy nem hagyjuk itt Noaht, minek hiszel engem?
- Sajnálom – bújtam mellkasába. – Menjünk, pakoljunk, és induljunk is érte – pillantottam fel rá.
- Kitűnő ötlet.
Felálltam, a megvártam, míg ő is csatlakozott hozzám. Derekamat átkarolta, majd úgy indultunk meg befelé. Útközben letettem a poharam egy szekrényre, s úgy haladtunk tovább az emeletre, a hálónkba.
- Bedobálsz nekem is pár ruhát? Addig én Noahnak rakok el pár dolgot – kérte Harry.
- Maximum elpakolom, nem bedobálom – mosolyogtam rá.
- Hm, azt hiszem, megtartalak – kacsintott rám, majd gyors csókkal ajándékozott meg, s el is indult fiam szobája felé.
Minden szükségesnek gondolt dolgot egy kisebb bőröndbe rejtettem kettőnknek. Amint elkészültem, átmentem Noah szobájába, hogy Harryt is megnézzem, elkészült-e.
- Kész vagy? – kérdeztem.
- Igen, indulhatunk – vette el a táskát a kezemből.
Mindent leellenőriztünk, bezártunk, s már az autóhoz is, a garázsba siettünk. Harry mindent bepakolt a csomagtartóba, majd beszállt mellém, és indultunk is Noahért.
- Szerinted megfelelő a menekülés? – néztem rá, miközben a forgalommal együtt hajtott.
- Nem menekülünk, csupán pár napot eltöltünk egy másik helyen – csúsztatta kezét enyémbe. – Nekünk is jót fog tenni, ahogyan Noahnak is. Kiszakadunk kicsit a mindennapi monotonitásból. 
Az óvoda elé megérkezve, Harry leparkolt, s kiszálltunk. Kezét átlendítette vállaimon, s halántékomra nyomott egy gyöngéd puszit. Besétáltunk lassan, s azonnal fiam csoportjához igyekeztünk.
- Bébi – szóltam, mire felkapta fejét, s a játékot ledobva már is rohant felénk.
- Anya, apa – próbált egyszerre átölelni bennünket, amely nem igazán akart sikerülni neki, így Harry karjaiba vette, s közénk emelte.
- Benne vagy egy kis utazásban? – kérdezte Harry.
- Hova megyünk? – csillantak fel szemei.
- Egy kisvárosba, nem messze innen, tengerpartra – hasonló gyermeki lelkesedéssel közölte vele Harry.
Míg ők egymás között megtárgyalták a dolgokat, én elmentem, s csoportjának vezetőjével váltottam pár szót, fiam kimaradásáról, amelynek konkrét időtartama nem volt. Amint ezzel megvoltam, vissza is mentem a fiúkhoz, akik már az öltözői részlegen vártak rám elkészülve.
- Anya, mondta apa, hogy más úszásokat is megtanít – örvendezett a kicsi.
- Ez remekül hangzik – mosolyogtam. – Akkor indulhatunk is?
- Igen – emelte magasba kezeit.
Beszálltunk az autóba, s Noah a két ülés között előrehajolt.
- Kösd be magad – parancsolt rá finoman Harry.
- Jó – sóhajtott, s hátracsúszott. 
Rádiót bekapcsoltam halkan, s kényelmesen elhelyezkedtem, miközben megnyugtattam fiam, hogy minden fontos dolgot elhoztam neki, amely számára kelhet. Harry is lelkesedni kezdett még jobban, s a férfiak vették át a hatalmat az autóban.
Jó pár órán át tartott mire leértünk a partra, a házhoz. Harry megállt az általa kicsinek vélt ház előtt. Már a nap lemenőben volt, de mit sem törődve vele, szálltunk ki, s sétáltunk a homokban. Noah futkosni kezdett, s a parton lévő madarakat kergette, míg mi Harryvel nevetve figyeltük minden apró lépését.