31.rész°Vöröslő szemek

Miranda

Boldog mosollyal arcomon vertem fel a reggelire szánt tojásokat. A teríték már az asztalon volt, ahogyan a friss narancslé is. Mivel az idő az ősz ellenére is kellemes volt, hasonlóan, mint az este a teraszon terítettem meg. A forró serpenyőbe behelyeztem a tojást, s halkan dudorászva tártam ki a hűtőt, és vettem ki a gyümölcssalátát.

- Jó reggelt, szépségem – fonódott derekam köré két kar, mire mosolyom még szélesebb lett.

Fel volt kötve a hajam, így enyhén borostás arcát nyakamnak hajlatába dugta. Nedves puszikkal halmozott el, mire kislányosan felkuncogtam.

- Micsoda jókedv – motyogta, s hirtelen, minden nehézség nélkül fordított magával szembe. – Kipihented magad? – cirógatta meg arcomat.

- Hm, igen, azt hiszem, remek estét tudhatok magam mögött – néztem fel rá pilláim alól.

-  Örülök, hasonlóan vélekedek én is – suttogta ajkaimra, majd puhán megcsókolt.

Csókunkat kissé elmélyítette, amelynek következtében mindenről megfeledkeztem, s akkor kaptam észhez, amikor kissé erősebb szag csapta meg orromat. Sietve elhúzódtam a sráctól, aki csak nevetett, s kapkodó tetteimet figyelte.

- Ne nevess – böktem oldalba, amikor is a kissé égett tojást kikapartam egy tányérra.

- Na, menj, keltsd fel a lurkót, addig én csinálok valami ehetőt – lökött meg csípőjével.

Nevetve pipiskedtem, s nyomtam arcára egy gyors puszit, amely után már rohantam is át a házon, egyenes az átmenetileg kinevezett fiam szobájába. Halkan nyitottam ki az ajtót, és léptem be. Takaró nagy kupacban volt, amely alól a kicsi ki sem látszott. Leültem az ágynak szélére, s a takaróra tettem kezem.

- Bébi, ideje felébredni – mondtam halkan. – A pocakodra süt a nap – folytattam, amikor nem mozdult meg. Már a megszólításra reagálni szokott, így gondoltam, hogy biztosan csak a bolondját járatja velem. – Noah, kicsim, apa már elkészítette a reggelit – húztam le a takarót, s lélegzetem kihagyott, ahogyan a hatalmas plüssmacit pillantottam meg.

Felálltam, s nevét hangosan ismételgetve jártam körbe az egész lakást, míg vissza nem értem a konyhába. Szemeim már réges-régen könnybe lábadtak.

- Na, felébredt a nagyfiú? – fordult felém széles mosollyal Harry, amely azonnal lehervadt arcáról, amikor meglátta kétségbeesett arcom. – Miranda, mi a baj? – fogta kezei közé arcomat.

- Noah, Noah eltűnt – folytak végig arcomon a makacs könnycseppek, amelyek igazi fájdalmamat adta a világ tudtára.

- Mi az, hogy eltűnt? – vonta össze szemöldökét. – Ne beszélj félre, biztosan csak bújócskázik.

- Harry, nem vagyok hülye, Noah eltűnt – markoltam meg pólójának anyagát.

- Gyere, nézzünk körbe még egyszer – fogott kézen, s vezetett ki a kertbe, amelynek minden részét megnézett. Még előre is kimentünk, de a part puha homokjában se találtuk. Lakást is átfésültük újra, de mindhiába.  – Rendben, meg kell nyugodnod – nézett le rám komolyan.

- Nyugodjak meg? Harry, szerinted még is az hogyan lehetne lehetséges? A fiam eltűnt, és biztos vagyok benne, hogy tegnap éjjel nem hallucináltam, valóban volt valaki a házban. És kétség sem fér hozzá, hogy az Steven volt – zokogtam fel fájdalmasan. – Egy drogfüggőnél van a fiam, aki beszámíthatatlan, fogalma sincs, hogy mit is kezdjen egy kisfiúval, Harry.

- Sh – húzott magához szorosan. – Felhívjuk a rendőrséget, a ház be van kamerázva, mindenről van bizonyíték.

- Te is tudod, hogy senkivel sem megy el. Életében nem látta Stevent, biztosan tett vele valamit, hogy elvihesse minden nesz nélkül – fúrtam arcomat mellkasába.

- Ne gondolkodj így, semmi baj sem lesz Noahnak, erőssrác – nyomott csókot halántékomra, mielőtt is a rendőrkapitányságnak telefonszámát tárcsázta volna. Karjaiba bújva, továbbra is sírdogálva álltam, s vártam. 

Harry

Szorosan, dühösen tartottam magamhoz, azt a nőt, aki ellopta szívem, azt az anyát, akinek fiát sajátként neveltem. Mind a kettőjük életem szerves részévé váltam. Már a gondolata is annak, hogy az a mocsok valamit is árt Noahnak, kikészített.

Tárcsáztam a helyi kapitányságot, akik azonnal indultak, amikor tudomásukra adtam, hogy kisgyermek elrablása történt. Míg vártunk, Mirandát leültettem, s egy pohár hűs vizet adtam neki, még én leellenőriztem a riasztórendszert. Mindent rendben találtam, így feladva visszatértem a síró nőhöz. Magamhoz húztam, nyugtatóan simogattam, ám az én frusztrációm is hatott rá, hiszen nyugalmam engem is régen elhagyott. Ha tehettem volna, magam indultam volna a kissrác keresésére, és a vérszerinti apja megölésére.

Szerencsére hamar megérkeztek a nyomozók. Négyen voltak. Abból egy férfi bennünket kérdezett ki, míg a többiek nyomok után kutattak, s a kamera felvételét másolták le maguknak.

- Kérem, ő az a férfi? – szólalt meg a nő laptopjának a képernyőjét nézve.

- Igen, Steven, Noah apja – felelte remegő hangon, kezemet el nem engedve Miranda.

- Ha jól értem, elvonóról szökött meg – fordult vissza felénk a minket faggató férfi.

- Igen, abban az intézetben volt, ahol jómagam is dolgoztam.

- Egyik nap a házamnál megjelent, és jelenetet rendezett, de egyikünk sem gondolta, hogy idáig fajulnak majd a dolgok – mondtam.

- Értem – csapta össze noteszét a férfi. – Itt végeztünk. A férfi ellen már körözés van érvényben, amelyet csak jobban megerősítettük. Ha a várost el is hagyja, az országot nem fogja tudni sehol sem. Reptereken, határokon is fokozott figyelem lépett érvényben. Noah iratai magánál vannak, asszony?

- Igen, Harry házában van minden irata – bólintottam rá.

- Kérem, ellenőrizzék, amint hazaértek, hiszen sosem lehet tudni.

- Rendben van, köszönjük – kísértem ki őket.

°°°°

- Nyuszifül – guggoltam elé. – Összepakolok, és visszamegyünk a városba, rendben? – fogtam meg kezét.

Bólintott, mire ajkaimat homlokára nyomtam. Felálltam, ám amint el akartam szakadni tőle, visszahúzott magához. Felhúztam, derekánál átöleltem, s a szobánkba vezettem. Semmi sem érdekelt, csak az, hogy hazaérjünk, s Noah is mielőbb előkerüljön.

Csend uralkodott közöttünk, egészen, míg haza nem értünk. Nem akartam zaklatni, hiszen gondolataiba volt merülve. Beálltam a garázsba, leállítottam a motort, felsóhajtottam, s felé fordultam. Kezét enyéim közé vettem, és ajkaimhoz emeltem.

- Menjünk be – mondtam.

Nem szólalt meg, csupán bólintott ismételten, elengedte kezem, és kiszállt. A csomagokkal nem foglalkozva szálltam ki én is, és követtem be a lakásba a garázson át. Egyenes fia szobájába ment, végigdőlt az ágyán, s a legkedvesebb mesefiguráját ölelte magához. Leültem mellé.

- Nyuszifül, Miranda, kérlek – nyomtam csókot nedves arcára.

- Rossz anya vagyok, a saját fiamat elrabolják, amikor pár szobával arrább voltam – keservesen sírt.

- Ne, ne mondj ilyet – húztam magamhoz a lehető legközelebb. – Ha valaki is hibáztatható, csak én lehetek, hiszen én mondtam, hogy utazzunk el.

- Harry, ide is betört volna, ha ott, akkor itt is ki tudta volna játszani a biztonsági rendszert.

- Akkor sem a te hibád.

- Hát nem érted, hogy láttam? – nézett fel rám vörös szemekkel. – Amikor megöleltél a fürdőben, láttam az alakot, még is lefeküdtünk aludni nyugodtan. Sohasem bocsátom meg magamnak, ha történik Noahval valami, Harry.