8.rész ° Noah

Miranda

Harry arcán az értetlenség és a megnyugvás elegye látszódott. Ajkait mosolyra húzta, ahogyan bemutattam neki a kicsiny fiút. Leguggolt, és hatalmas tenyért Noah elé tartotta.

- Kapok egy pacsit? - mosolygott rá.

Fiam azonnal erőt merített, és a nagy tenyérbe csapott. Harry úgy tett, mintha valamilyen kárt okozott volna benn fiam, mire Noah és én is nevetni kezdtünk.
- Harry vagyok - igazította meg a kicsi sapkáját, és kezet fogott vele.
Mosolyom levakarhatatlan volt arcomról. Harry felpillantott rám, s felállt. 

- Van valami tervezett program? - érdeklődött. 

- Nincs - feleltem egyszerűen. - Hiányzott, és még is a fiam. Muszáj látnom őt. 

- Megértem - mosolygott rám kedvesen. - Készen állsz a mai napra, kisöreg?
Noah csak bólintott, és már Harry segítségével mászott is be hátra. Érdeklődően figyeltem a jelenetet, amikor is újabb pacsit adtak egymásnak. Amint becsukódott a jármű ajtaja, tekintetünk találkozott. Kedvesen rám mosolygott, és a nyugodtság látszott rajta. Sokkal jobb kedvű volt, mint mikor elindultunk az otthonától. Megkönnyebbültem, hogy ilyen remekül fogadták egymást. Noah nehéz eset, és Harry felé is voltak negatív gondolataim.
- Anya, mit csinálunk ma? - kérdezte érdeklődve és a labdáját szorongatva.
- Esetleg parkba kimehetnénk, szép az idő - feleltem.
- Az nagyszerű lenne, megtanítasz focizni, Noah? - kérdezte a visszapillantóba nézve Harry.
- Igen - lelkesen jelentette ki. - Majd mutatok pár cselt
- Azt megköszönném, nem vagyok valami nagy focista - húzta el a száját, de én tisztán láttam rajta, hogy csak kisfiam előtt játssza meg az ügyetlent, míg Noha nevetett rajta a hátsó ülésen.
- Fiú létedre nem tudsz focizni? - kuncogott édes, gyermeki hangon.
- Hát, sajnos a futball kimaradt az életemből - nézett rám egy pillanatra.

°°°°

Harry leparkolt egy parktól nem messze. Kiszálltunk mind a ketten, s amíg én Noah-t csatoltam ki, addig Ő a csomagtartóból egy plédet vett magához. Kérdően néztem rá, mire csak annyival magyarázta, hogy mindig van nála, soha nem lehet tudni mikor is lesz rá szükség.
Fiamat kézen fogtam, s úgy indultunk el a park irányába. Észrevettem egy kis boltot, így megkértem Harry-t, hogy térjünk be. Pár percet vett igénybe az egész, s már mehettünk is tovább. Noah-nak vettem pár dolgot, amire szükségünk lehet egy ilyen délutánt.
Park zöld füvén a fák alatt jó pár család jelen volt. Gyerekek kergették egymást, játszottak, szórakoztak. Szülők beszélgettek, ha éppen nem a lurkókkal együtt élvezték a pillanat örömeit.
- Itt megfelel? - kérdezte Harry egy félig árnyékos, s félig napos részen, kicsit távolabb a többi embertől.
- Tökéletes - feleltem.
Egyből leterítette a színes kockás takarót. Lepakoltunk mindent, míg Noah mellettünk a labdáját rugdosta. Se én, se ő nem szólaltunk meg, csak a kicsit néztünk, aki élvezte a játszadozást. Harry pillanatok alatt termett mellette, és kezdett el vele játszani.
Valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nem egészen normális szituáció ez. Harry a betegem, aki komoly gondokkal küzd. Drog, és alkohol problémái miatt nem kellene a fiam közelébe engednem, de egyszerűen szívem még is azt súgja, hogy jó hatással van rá Noah. Alig egy órája találkoztak, még is remekül érzik magukat. Harry is hasonló gyermeki gondolkodással rendelkezik, amely Noah számára tökéletes, míg ez fordítva is elmondható. Igyekszem nem többet képzelni, mint amennyit kellene. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy a fiam felszabadultan játszik egy nála sokkal idősebb férfival. Viszont szem előtt kell tartanom azt is, hogy egyik félnek sem szabad sérülnie, illetve nem szabad túlságosan megszeretniük a másikat. Pár hónap múlva én ki fogok lépni Harry életéből, és azután fiammal sem fogja tudni tartani a kapcsolatot.
Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem tudódhat ki. A család és a beteg személy nem léphet kapcsolatba, illetve a terapeuta sem kezdeményezhet semmit az adott személlyel. Ez feketén - fehéren olvasható az intézmény szabályzatában. Soha nem mentem ellene, s most sem áll szándékomban.
- Anya ezt nézd - térített vissza gondolataimból kisfiam boldogan csengő hangja.
Azonnal feléjük pillantottam, s mosolyogva figyeltem a jelenetet, ahogyan Noah vezeti a labdát, s a Harry által kialakított kapuba igyekezett berúgni. Tapsoltam egyből, amint sikeresen gólt ért a rúgása, míg Harry elterülve a földön végezte, amikor is próbálta kivédeni Noah támadását. Fiam egyből hozzám szaladt, míg én tárt karokkal vártam.
- Láttad anya? - lelkesedett a kicsi. - Leterítettem Harry-t.
- Láttam bébi, ügyes vagy - csókoltam arcon, s vettem le róla sapkáját.
- Remek játszma volt - jött oda Harry is, és tartotta a kezét egy pacsiért. - Sokat kell még tőled tanulnom.
Fiú csak bólogatott, miközben itta a gyümölcslevét. Harry vigyorgott, ami az én arcomra is még jobban boldogságot csalt. Göndör férfi is magához vett egy palack még enyhén hűs vizet, s szinte pillanatok alatt el is tüntette.
Még kis ideig kinn maradtunk. Noah mutatott pár trükköt Harry-nek, aki lelkesen figyelt minden egyes szóra, s mozdulatra. Értékeltem, hogy ennyire igyekszik fiam kedvében járni. Amint kifeáradtak, összepakoltunk, s hazaindultunk. Fiúk nagy nehezen rávettek, hogy Noah Harry házában töltse az éjszakát. Számomra ez kicsit kérdéses volt, hiszen bármennyire is remekül bántak egymással egész nap, ezt akkor sem lenne szabad. Természetesen az, hogy a fiamat éjszaka a karjaim között tarthatom, mindent megért.

°°°°

Házban egyből a konyhába mentünk, ahol is egy könnyű vacsorát készítettünk együttes erővel. Bár a két fiú inkább csak hátráltattak, még is hamar elkészültem. elfogyasztottuk az ételt, majd fiamat fürdésre intettem. Szobámba mentünk, ahol is hamar lefürdettem, átöltöztettem, s ágyba bújtattam. Bekapcsoltam a tv-t, ugyanis a mai napig még mesére alszik el. Mellette feküdtem, és haját simogattam, míg ő lassan elszenderült. Lehalkítottam, de bekapcsolva hagytam számára a készüléket. Halkan kiosontam a hálóból, s visszatértem a földszintre.
- Oh, elpakoltam volna ám - feleltem, amikor beértem a konyhába, s láttam, hogy Harry mindent a helyére tett, és az utolsó simításokat végezte.
- Te főztél, én eltakarítottam - mosolygott rám. - Egyébként is, ha úgy vesszük vendégek vagytok.
- Munkámat végzem.
- Igen, tudom - sóhajtotta, míg leült a pulthoz.
- Köszönöm a mai napot, Noah nevében is. Igazán megkedvelte magát. - váltottam témát.
- Remekül éreztem én is magam - nézett rám. - Remek srác
- Köszönöm - mosolyodtam el, s leültem vele szembe. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire ért a gyermekek nyelvén
- Kérlek, Miranda - nézett szemeimbe. - Tegeznél?
- Sajnálom, de .. - kezdtem, mire azonnal közbe is szólt.
- Ne, kérlek, ne fogd a munkádra. Az otthonomban vagyunk, és eddig nem hoztam fel, de úgy gondolom, hogy ideje lenne. Én tegezlek, bár tudom, hogy nem kaptam rá engedélyt. - nevetett fel. - Szóval, akkor Te is lennél szíves engemet?
- Rendben, ha ezt szeretnéd - bólintottam.
- Köszönöm - mosolya kedves volt.
- Visszamegyek Noah-hoz, akkor holnap találkozunk - álltam fel.
- Igen, holnap - nézett még mindig szemeimbe. - Jó éjszakát, Miranda.
- Jó éjszakát, Harry.

7.rész ° Zavaros találkozás

Harry

Egész éjjel csak forgolódtam, s a mellettem lévő szobában helyet kapó nő körül forogtak gondolataim. Teljesen vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Örültem, hogy mellettem van még az otthonomban is, ám másfelől aggódtam is. E vegyes érzelem fő gondolata az a személy volt, aki egy pillanatig visszatartotta őt, Noah. Még máig nincs róla pontos információm, csupán annyi, hogy nagyon is fontos személyt játszik Miranda mindennapjaiban. Hallottam, ahogyan éjszaka is telefonált, és Noah felől érdeklődött. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért is támadt bennem e gyötrődő érzés, hiszen alig volt szerencsém megismerni még, már is kötődöm hozzá, már amennyire ez lehetséges a mi kapcsolatunk folyamán. 

Szinte álmatlan éjszakának lehet nevezni azt az időszakot. Nagy nehezen másztam ki az ágyamból, amikor is pár órára sikerült megnyugodnom, s a gondolataim elől elmenekülnöm. Zuhany alá igyekeztem, hogy lehűtsem magam a normális társalgás, és az eltöltött közös idő érdekében. 

Amint magamra kaptam a szokásos nadrágom egy felső, és ing társaságában. Hajamba beletúrtam, s egy rázással meg is oldottam. Csizmámba bújtattam lábam, és indultam is lefelé. Már a lépcső aljánál hangokat hallottam, így megtorpantam. Biztos voltam abban, hogy ez Miranda fülbemászóan kellemes hangja. 

- Nem tudom anya, igyekszem ma oda érni. Szeretném látni, hiányzik. - hangja szinte élettelennek tűnt. - Beszélhetnék vele? - hangja reménykedő volt. - Szia, bébi - szinte magam előtt láttam csodás mosolyát. - Nekem is hiányzol - közelebb mentem a konyhának ajtajához. - Elmegyek érted ma, mit szólsz hozzá? Igen elmehetünk - nevetett fel. - Én is szeretlek bébi - ezzel bontotta a vonalat. 

Ujjaimmal hajamba túrtam, s szemhéjaimat szorosan hunytam le, amint felfogtam szavainak jelentését. Mardosott belülről az érzés, amely eddig mindig távol maradt tőlem. Soha nem zavart, ha egy lány akihez közöm volt másik férfiakkal találkozik. Ám Miranda esetében ez teljesen másképp volt. Józanul kellett gondolkoznom, mint egy felnőtt férfi, s nem pedig egy elvakult tinédzser. Semmilyen kapcsolatban nem áll velem a munkáját kivéve, még is megőrjít, hogy valakit így neves, s így szeret. 

Lassan beljebb léptem, és meg is pillantottam csodás alakját az asztal mellett. Mosolyt erőltettem ajkaimra, amikor is vetett egy pillantást felém.

- Jó reggelt, Harry. 

- Neked is - feleltem.

- Gondoltam, hogy készítek egy könnyed reggelit, remélem nem gond. 

- Ellenkezőleg, köszönöm - feleltem. - De remélem nem a szükség késztette. 

- Vacsorával maga állt elő, és mivel itt fogom tölteni a napjaim nagy részét, így ez a minimum. 

- Hát akkor had kóstoljam meg - mosolyogtam rá, mire csak szégyenlősen bólintott.

Alkalom még elkerült, hogy e szégyenlős mosolyát láthassam. Számomra Ő pontosan azt a nőt jeleni aki eltökélt, céltudatos, s mindent megtesz azért, hogy a legjobbat hozza ki mindenből. 

Elfoglaltuk  helyünket, és már neki is láttunk a Miranda által elkészített étel elfogyasztásának. Magamon éreztem tekintetét, amely arra adott tanúbizonyságot, hogy érdekli a vélemény. Felnéztem szemeibe, és biztatóan elmosolyodtam.

- Igazán finomra sikeredett. 

- Köszönöm. Örülök, hogy ízlett. - vette el a tányérom, és indult a mosogató felé. - Mai napra van valami terve?  

- Nincs - feleltem egyszerűen. - Esetleg magának? 

- Délután el kellene mennem pár órára - nézett rám, amikor végzett. 

- Oh, értem. 

- Persze, ha szüksége lenne rám - kezdte, de én azonnal közbevágtam.

- Miranda, kérlek. Nem a szoba lányom vagy. 

- Igen, de attól még lehet bármi, ami neked fontos, és jelen kellene lennem. 

- Itthon töltöm a mai napom - vontam vállat. - Hacsak nem tarthatok veled. 

- Velem? - döbbent meg. 

- Természetesen, ha zavarnálak nyugodtan mond meg. 

- Hát igazából Noah-val találkozom. Hiányzik. - vallotta be. 

- Tudod mit? Menj csak egyedül. Jobb is, ha itthon maradok. 

- Tudja nem gondoltam volna, hogy szeretné megismerni.

- Gondolom remek srác, ha annyira szereted - néztem mélyen szemeibe. 

- Szeretetreméltó. 

Miranda

Harry megnyilvánulása teljesen meglepett. Felajánlotta, hogy velem tart, és ez kicsit megrémisztett. Tartottam attól a pillanattól, hogy megismerje Noah-t, az én imádott Noah-mat. Felmentem a szobámba készülődni. Öltözékem egy egyszerű farmer rövidnadrág és egy fekete trikó volt. Derekamra kötöttem a farmer dzsekimet, és indultam is Harry keresésére. Ésszerűtlen lett volna tagadni, hogy mennyire is izgalomba voltam a találkozó miatt. Noah-t édesanyámon kívül alig ismerik még páran. Mindig is próbáltam a munkámat és a családomat elkülöníteni egymástól, így barátnőm aki kapcsolatba került még a fiúval. 

- Ha gondolja, indulhatunk - köszörültem meg a torkom a nappali ajtajában állva, mire azonnal felkapta rám smaragdjait. 

- Persze, induljunk - felelte, ahogyan végigpásztázta testem. - Vezethetek?

Bólintottam, ezzel jelezve egyetértésemet. Felkapta a kulcsát, és már indultunk is ki az autója felé. Beszálltunk, s amint helyére helyezte a slusszkulcsot, a motor felbőgött.

- Hova megyünk? - érdeklődött.

Elmagyaráztam neki, mire a gázra lépett s a megfelelő irányt választva kezdett vezetni. Csendben ültünk egymást mellet. Halkan szólt a rádió, de csupán annak okából, hogy a csendet valami megtörje. 

Gyomrom görcsbe volt. Izgalom vette át testem felett az uralmat. Új helyzet, és egy új ember fogja megismerni számomra a világnál is többet jelentő személyt. Hiányzott Noah, és ezt ő pontosan látta is rajtam.

- Mindjárt ott leszünk, elvileg - pillantott felém egy lámpánál. 

- Tudja, eddig senkinek sem mutattam be, valószínű, hogy szégyenlős, visszahúzódó lesz. 

- Ne aggódj, biztosan remekül megértjük majd egymást. 

Bíztatóan mosolygott rám, s hajtott tovább. Egyre közelebb értünk a házunkhoz, annál jobban éreztem a feszültséget magamban. 

- Ez az - mutattam a téglázott házat.

- Igazán szép.

- Köszönöm - feleltem gépiesen, s zavartan. - Mindjárt hozom is, és mehetünk. Várjon meg itt, kérem.

- Ahogyan akarod. 

Amint egyedül hagytam, besiettem a házamba, hogy találkozzak vele. Azonnal odasietett hozzám, ahogy meglátott. Szorosan öleltük egymást, s csókoltam arcon. Kézen fogtam, anyától elköszöntünk és indultunk kifelé. Harry, ahogyan észrevette közeledésünk, úgy sietett ki zavart mosolyával arcán, s lépett elénk.

- Harry, Ő itt Noah - mondtam csodálva a barna hajú fiút. 

6.rész ° Idegen, egy vonzó idegen

Miranda

Eljött a nap, amely gyökerestől felforgatja az életemet. Holnap reggel már egy más, számomra idegen házban fogok ébredni. Megértem, hogy Harry-nek szükséges van a segítségre, de számomra is vannak igazán fontos dolgok, amik miatt majd rugalmasnak kell lennie. Komoly beszélgetések várnak ránk, és ettől előre tartok. 

Tegnap este felkeresett Anne, és újra mindent elmondott, amelyet fontosnak tartott a fiával kapcsolatban. Beszéltem neki Noah-ról, és megértette a dolgot. Felajánlotta, hogy tartson velem Ő is, de őszintén megmondtam neki, hogy először fel szeretném mérni a helyzetet, s magam is megszokni az új környezetet. 

Igazgató biztosított arról, hogy amint megfelelőnek látom Harry állapotát visszatérhetek a munkámhoz. Ezzel számomra megkönnyítette a helyzetet, és így könnyebben tudtam véglegesen eldönteni sorsom. 

Bőröndömet lecsuktam, s magam után húzva már indultam is autóm felé. Amint bepakoltam mindent, visszamentem a lakásba, hogy édesanyámnak és Noah-nak is búcsút mondjak. Édes puszit nyomtam arcára, s szemeibe néztem.

- Szeretlek, bébi. Amikor tehetem hazajövök hozzád. - szorítottam magamhoz, s puszikkal halmoztam el. - Köszönöm, anya - öleltem meg őt is.

- Indulnod kellene, majd én vigyázok rá - mosolygott bíztatóan. 

 Egy utolsó csókot nyomtam arcára, majd nagyon halvány, erőltetett mosollyal arcomon hagytam el a házam, s ültem be autómba. 

****

Mély levegőt vettem a járműben ülve, s bámultam kifelé az ablakon. Az új, számomra még igen ismeretlen ház feljáróján parkoltam. Gondolataim ezerrel pörögtek, s csak arra tudtam gondolni, hogyan is fogom ezt túlélni. Noah már most rettentően hiányérzetet keltett bennem, s ez így is volt rendjén. Bíztam anyámban, hiszen mindig is sokat segített nekem, most még is valamiért borzasztónak éreztem magam. Egyszerűen fájt, belül mardostak az érzelmek. Újra mélyen szívtam magamba az oxigént, s fújtam ki. Lassan, remegő kezekkel csatoltam ki az övem, és szálltam ki autómból. Lépteim szinte vontatottak voltak. Komoly időmennyiségnek tűnt, míg a csomagtartóhoz értem. Fejem felkaptam, amikor az ajtó nyitódását hallottam, s meg is pillantottam a ház tulajdonosát, Harry-t. Hosszú lépteivel hamar, túl hamar termett mellettem.
- Hagyjad csak, majd én - nyúlt a táskámért, s vette ki.
- Köszönöm - sikeresen kimondtam a szót szaggatottan, mint egy izguló tini.
Mosolyogva biccentett, s várta, hogy bezárjam az autót. Amint ezt sikeresen véghez vittem, elindultunk a hatalmas bejárat felé. Udvariasan maga elé engedett, míg én halkan megköszöntem udvariasságát.
Ház kellemes csalódást okozott. Ahhoz képest, hogy nagy vagyonnal rendelkezik egy igen családias, emberies mérettel rendelkező épület tulajdonosa. Egész aurája a dolognak, békés, letisztult volt. Nyugalmam kezdett visszatérni, bár még mindig új volt az egész szituáció számomra. Soha nem éltem még így ennyi ismertség után senkivel sem. Harry számomra egy idegen volt, egy vonzó idegen. Tagadni lehetetlenség, s ostobaság lett volna e tényt. Amelyik nő ennek ellenkezőjét vallotta, valószínű, hogy őrült, és ostoba volt.
- Akkor először is menjünk fel a szobába, amelyik a tiedé lesz. Utána, ha gondolod körbevezetlek. - pillantott rám, s ezzel gondolataimból rögvest vissza is rántott a valóságba.
- Rendben, persze.
Levettem magassarkúmat, és követtem a kígyózó lépcsősoron fel az emeletre, ahol is egy hosszú folyosón sétáltunk végig. Pár ajtót könnyedén léptünk át, míg meg nem állt, s tárta ki az egyiket, amely egy csodás, hasonló színvilággal rendelkezőt rejtett. Hatalmas ágy a közepén, míg a szoba egyik oldalán egy csodás fésülködőasztal. Szembeni falat pedig beépített szekrény borította, igen nagy méretű tükrökkel. Átsétáltunk a szobán, s a szinte üvegfalnál álltunk meg, amely a kertre nézett. Igazán lenyűgöző volt.
- Remélem megfelel - szólalt meg mellőlem fülbemászóan rekedtes hangján, amelyet már oly nagyon megszerettem az idő során.
- Eléggé pazar - kis idő után feleltem, amint megtaláltam a megfelelő kifejezést. - Remélem tudja, hogy egy teljesen átlagos háló is megfelelne.
- Szerintem tökéletesen illik hozzád - vont vállat. - Körbe vezetlek, ha gondolod, utána pedig nyugodtan be is rendezkedhetnél.
Lépteit követtem, ahogyan lelkesen magyarázott a helységekről. Mindegyik csodás volt. Otthonos, s egyáltalán nem idegennek tűnt. Látszott, hogy mennyire is szereti az otthonát, s, hogy ő maga volt a ház berendezője is.
- Igazán csodás háza van.
- Köszönöm - mosolygott rám melegen. - Akkor most magadra is hagylak, hogy el tudd rendezni a dolgaid.
Visszasétáltam az emeletre, egyenesen az idéglenesen hálószobámba. Másodszorra is ugyan olyan káprázatos volt, mint elsőre. Bőröndömet felnyitottam, s gondosan minden ruhámat szépen behajtogattam a szekrénybe.
Talán fél órát lehettem távol a férfitól, amikor is újra lesétáltam a földszintre, s megkerestem. Nappaliban a hatalmas televízióból az esti híradó hallatszott, de őt nem találtam ott. Tovább lépkedtem kíváncsian, s pillantottam be a konyhába. Harry háttal állt nekem, és valamin nagyon ügyködött. Arra sikeresen rájöttem a finom illatok által, hogy vacsorát készített. Kopogtattam az ajtón, mire azonnal rám kapta smaragdjait.
- Sikeresen kipakoltál?
- Igen, minden a helyére került - léptem beljebb, hogy szemügyre vegyem a készített ételt.
- Gondoltam készítek valami könnyűt vacsorára.
- Igazán figyelmes - mosolyogtam rá kedvesen.
- Igyekszem, ha már elszakítottalak a családodtól az őrültségeim miatt - hangja őszintén, s némileg bánatosnak hangozott. - És persze anyám terve miatt is.
- Ez a munkám.
- Még is nehezen döntöttél.
- Őszintén, melyik ember menne bele abba, hogy egy idegennel éljen együtt? - vontam fel szemöldököm. - És kérem, az olvasóitól tekintsen el, hiszen a nők, és a fiatal lányok körében igen népszerű, természetes lenne, hogy marokkal kapnának egy ilyen lehetőség után.
- Tudod igazán okos vagy - húzta féloldalas mosolyra ajkait. - Tetszik, bevallom kedvelem az okos nőket.
Elfoglaltuk eközben a helyünket, s neki láttunk a Harry által készített vacsoránknak. Még mindig az utolsó mondata kavargott bennem.
- Igazán finom lett - dicsértem a finom falatokat.
- Köszönöm - pillantott fel rám.
- Igazság szerint nem gondoltam volna, hogy tud főzni.
- Hát fiatalon költöztem el otthonról, és az éttermi gyors kaja egy idő után már igazán unalmassá kezd válni - nevetett fel, amin én is elnevettem magam.
- Valóban.
- Egy pohár bort esetleg? Vagy valami mást? - kérdezte.
- Vizet elfogadok, köszönöm.
- Természetesen, az alkohol csak vicc volt.
- Harry, egy pohár bor a vacsora mellé egyáltalán nem gond. Viszont aludni szeretnék az éjszaka folyamán, így a víz sokkal előnyösebb választás. - álltam fel, s kezdtem el leszedni az asztalt.
- Hagyja csak, majd elpakolok.
- Én is itt fogok lakni, és egyébként is, maga főzött, akkor kérem, had pakoljak én el.
- Rendben van - nyújtotta át a pohár hűs folyadékot, amikor a mosogatóba helyeztem a tányérokat.
Végig a helységben maradt, míg el nem pakoltam. Beinvitált a nappaliba, hogy egy filmet megnézzünk, de őszintén fáradt voltam. Vágytam volna a társaságára, de illedelmesen visszautasítottam, vagy inkább mondjuk úgy, hogy elnapoltam. Jó éjszakát kívántam neki, és az emeletre, a saját hálómba mentem.

5.rész ° Kiborulás

Harry

Napok szinte szélvihar gyorsaságával teltek, amelyek azt jelentették, hogy távozásom igen hamar fog bekövetkezni. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban. Egyik felem boldog volt, hogy végre a saját házamban élhetem tovább életem, míg a másik felem szívfájdítóan sajgott. Megfogalmazni nem tudtam volna ennek okát, de az érzés egyre erősebben mardosott. 

Kimásztam az igen kényelmetlen ágyból, s amint magamra kaptam csizmáim már ki is léptem a hátborzongatónak vélt folyosóra. Szerettem volna az igazgatóval bizalmasan váltani pár szót, így az irodája felé vezető utat kerestem meg. Könnyed, laza léptekkel közeledtem a megfelelő ajtó felé, ami minimálisan nyitva volt. Mielőtt kopoghattam volna, láttam, hogy éppen Miranda alakja ül a székben, miközben az igazgató beszélt hozzá. 

- Sajnálom, de nem tudom elvállalni - felelte nehéz hangsúllyal Miranda. 

- Mirandra, kérem. Maga is tisztában van azzal, hogy Mr.Styles állapotát még felügyelni kell.

- Természetesen, de szüksége van egy kis magányra. Arra, hogy végre nyugodtan kipihenhesse magát. Eddig az intézet falai közé volt bezárva. 

- Elismerem, hogy igaza van, de ha kiengedjük bármikor visszaeshet. Ezt pedig szeretnénk elkerülni.

- Esetleg egy másik személy ? 

- Család magát szeretné - közölte egyértelműen az igazgató. 

- Kérem értse meg, nekem ott van Noah.

- Gondolja át. 

Ekkor felálltam, és lassan visszasétáltam a szobámba. Mindenképpen kerülni szerettem volna a konfliktust, így egyből lerúgtam csizmáim, és az ágyamra dőltem. Tehát egy férfi miatt nem akarja elvállalni, hogy velem éljen egy bizonyos ideig. Hibáztatni nem hibáztathatom. hiszen neki is megvan a saját élete, amiben én nem kaptam főszerepet, csupán csak mellékszereplőként egy beteg ember szerepébe bújhattam.
Kopogtattak, amelyre azonnal felkaptam fejem. Szinte másodpercek töredéke alatt nyílt is az ajtó, s lépett be halvány, ám csodás mosolyával az arcán Miranda. Feljebb tornáztam magam, míg egy halk köszönés közben elfoglalta szokásos helyét.
- Hogy érzi magát? - kérdezte kíváncsian.
- Jól, fogjuk rá.
- Két nap múlva elhagyhatja az intézetet. A családod jönni fog, és amint aláírták a papírokat már mehettek is.
- Rendben.
- Valami baj van? - nézett rám furcsállóan.
- Döntött az ajánlattal kapcsolatban? - kérdeztem egyből vissza.
- Harry, számomra ez nagyon is nehéz. Soha életemben nem tettek ilyen javaslatot.
- Értem, de átgondolta ?
Mielőtt válaszolhatott kopogás törte meg a társalgásunk. Mélye levegőt vettem, és válaszoltam. Pillanatok múlva már a szobában termett egy másik nővér, aki kellőképpen mindent kikérdezett tőlem. Nem értettem ennek teljesen a lényegét, és ahogy láttam Miranda sem.
- Megkérdezhetem, hogy miért is érdeklik ezek? Tudomásom szerint Ms.Kerr az én felügyelőm.
- Az igazgató megkért, hogy jöjjek be magához.
- Megtudhatom az okát?
- A távozásáról van szó. Valószínű, hogy én fogok önnel tartani.
- Micsoda? - döbbentem meg. - Lehetetlenség
- Kérem, nyugodjon meg.
- Nyugodjak meg? Életemben nem láttam magát, és jelen esetben sem szándékozom több időt tölteni Önnel. - fakadtam ki. - Már elnézést, semmi problémám magával, de a házamba megválogatom az embereim.
- Mr.Styles ez az igazgató utasítása.
- Nagyban teszek arra, hogy milyen utasítást is kapott az igazgatóúrtól.
- Harry, kérem - állt fel Miranda, s mellém lépett.
- Harry? - kerekedett el a nővér szeme. - Miranda, te is tudod, hogy nem lehet kapcsolatot építeni a betegekkel.
- Semmilyen kapcsolat sincs Ms.Kerr és közöttem. Én kértem, hogy így szólítson, véleményem szerint magának ehhez semmi köze nincs.
- Furcsállom, hogy ennyire ragaszkodik Mirandához.
- Kérem, magunkra hagynál? - nézett rá akaratosan Miranda, mire a nő elmerengve, lassan bólintott, és magunkra hagyott.
Egyből fellélegeztem, ahogy elhagyta a szobámat. Rossz érzéseim volta, s vannak vele kapcsolatban. Komolyan gondoltam minden egyes szavam. Eszem ágában sincs Mirandán kívül az otthonomban engedni.
- Harry, eléggé goromba volt.
- Sajnálom, de muszáj volt közölnöm vele, hogy az otthonom nem egy átjáróház - feleltem teljes őszinteséggel.
- Megértem, de az Ő oldalát is látnia kellene. Csupán az igazgató utasítását hajtotta végre.
- Ha maga igent mondana minden sokkal könnyebb lenne.
- Kérem szépen, értse meg, hogy számomra ez az ajánlat őrültség. Nem hagyhatom el a munkám.
- Családja a probléma, egy bizonyos Noah, igazam van?
- Honnan tudja? - döbbent meg.
- Hallottam, ahogyan az igazgatóval beszélt róla - vontam vállat. - Nyilván a ragaszkodás, és a szeretett ami visszatartja.
- Megérti?
- Hát persze. Szerencsés egy srác ez a Noah.
Miranda csak mosolyogott szerényen, majd bólintott. Ült, csendesen maga elé tekintve, s gondolataiba merülve. Fogalmam sem volt, hogy min gondolkodhatott ennyire, de pár perc után felnézett rám.
- Rendben, elfogadom -sóhajtott fel.
- És Noah?
- Megoldom, valahogyan biztosan meg tudom oldani. Viszont szeretnék kicsit rugalmasabb lenni, hogy vele is foglalkozni tudjak.
- Elfogadom.


Ps.: Köszönöm szépen az előző részhez érkezett 2 megjegyzést lányok Xx