Harry
Napok szinte szélvihar gyorsaságával teltek, amelyek azt jelentették, hogy távozásom igen hamar fog bekövetkezni. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban. Egyik felem boldog volt, hogy végre a saját házamban élhetem tovább életem, míg a másik felem szívfájdítóan sajgott. Megfogalmazni nem tudtam volna ennek okát, de az érzés egyre erősebben mardosott.
Kimásztam az igen kényelmetlen ágyból, s amint magamra kaptam csizmáim már ki is léptem a hátborzongatónak vélt folyosóra. Szerettem volna az igazgatóval bizalmasan váltani pár szót, így az irodája felé vezető utat kerestem meg. Könnyed, laza léptekkel közeledtem a megfelelő ajtó felé, ami minimálisan nyitva volt. Mielőtt kopoghattam volna, láttam, hogy éppen Miranda alakja ül a székben, miközben az igazgató beszélt hozzá.
- Sajnálom, de nem tudom elvállalni - felelte nehéz hangsúllyal Miranda.
- Mirandra, kérem. Maga is tisztában van azzal, hogy Mr.Styles állapotát még felügyelni kell.
- Természetesen, de szüksége van egy kis magányra. Arra, hogy végre nyugodtan kipihenhesse magát. Eddig az intézet falai közé volt bezárva.
- Elismerem, hogy igaza van, de ha kiengedjük bármikor visszaeshet. Ezt pedig szeretnénk elkerülni.
- Esetleg egy másik személy ?
- Család magát szeretné - közölte egyértelműen az igazgató.
- Kérem értse meg, nekem ott van Noah.
- Gondolja át.
Ekkor felálltam, és lassan visszasétáltam a szobámba. Mindenképpen kerülni szerettem volna a konfliktust, így egyből lerúgtam csizmáim, és az ágyamra dőltem. Tehát egy férfi miatt nem akarja elvállalni, hogy velem éljen egy bizonyos ideig. Hibáztatni nem hibáztathatom. hiszen neki is megvan a saját élete, amiben én nem kaptam főszerepet, csupán csak mellékszereplőként egy beteg ember szerepébe bújhattam.
Kopogtattak, amelyre azonnal felkaptam fejem. Szinte másodpercek töredéke alatt nyílt is az ajtó, s lépett be halvány, ám csodás mosolyával az arcán Miranda. Feljebb tornáztam magam, míg egy halk köszönés közben elfoglalta szokásos helyét.
- Hogy érzi magát? - kérdezte kíváncsian.
- Jól, fogjuk rá.
- Két nap múlva elhagyhatja az intézetet. A családod jönni fog, és amint aláírták a papírokat már mehettek is.
- Rendben.
- Valami baj van? - nézett rám furcsállóan.
- Döntött az ajánlattal kapcsolatban? - kérdeztem egyből vissza.
- Harry, számomra ez nagyon is nehéz. Soha életemben nem tettek ilyen javaslatot.
- Értem, de átgondolta ?
Mielőtt válaszolhatott kopogás törte meg a társalgásunk. Mélye levegőt vettem, és válaszoltam. Pillanatok múlva már a szobában termett egy másik nővér, aki kellőképpen mindent kikérdezett tőlem. Nem értettem ennek teljesen a lényegét, és ahogy láttam Miranda sem.
- Megkérdezhetem, hogy miért is érdeklik ezek? Tudomásom szerint Ms.Kerr az én felügyelőm.
- Az igazgató megkért, hogy jöjjek be magához.
- Megtudhatom az okát?
- A távozásáról van szó. Valószínű, hogy én fogok önnel tartani.
- Micsoda? - döbbentem meg. - Lehetetlenség
- Kérem, nyugodjon meg.
- Nyugodjak meg? Életemben nem láttam magát, és jelen esetben sem szándékozom több időt tölteni Önnel. - fakadtam ki. - Már elnézést, semmi problémám magával, de a házamba megválogatom az embereim.
- Mr.Styles ez az igazgató utasítása.
- Nagyban teszek arra, hogy milyen utasítást is kapott az igazgatóúrtól.
- Harry, kérem - állt fel Miranda, s mellém lépett.
- Harry? - kerekedett el a nővér szeme. - Miranda, te is tudod, hogy nem lehet kapcsolatot építeni a betegekkel.
- Semmilyen kapcsolat sincs Ms.Kerr és közöttem. Én kértem, hogy így szólítson, véleményem szerint magának ehhez semmi köze nincs.
- Furcsállom, hogy ennyire ragaszkodik Mirandához.
- Kérem, magunkra hagynál? - nézett rá akaratosan Miranda, mire a nő elmerengve, lassan bólintott, és magunkra hagyott.
Egyből fellélegeztem, ahogy elhagyta a szobámat. Rossz érzéseim volta, s vannak vele kapcsolatban. Komolyan gondoltam minden egyes szavam. Eszem ágában sincs Mirandán kívül az otthonomban engedni.
- Harry, eléggé goromba volt.
- Sajnálom, de muszáj volt közölnöm vele, hogy az otthonom nem egy átjáróház - feleltem teljes őszinteséggel.
- Megértem, de az Ő oldalát is látnia kellene. Csupán az igazgató utasítását hajtotta végre.
- Ha maga igent mondana minden sokkal könnyebb lenne.
- Kérem szépen, értse meg, hogy számomra ez az ajánlat őrültség. Nem hagyhatom el a munkám.
- Családja a probléma, egy bizonyos Noah, igazam van?
- Honnan tudja? - döbbent meg.
- Hallottam, ahogyan az igazgatóval beszélt róla - vontam vállat. - Nyilván a ragaszkodás, és a szeretett ami visszatartja.
- Megérti?
- Hát persze. Szerencsés egy srác ez a Noah.
Miranda csak mosolyogott szerényen, majd bólintott. Ült, csendesen maga elé tekintve, s gondolataiba merülve. Fogalmam sem volt, hogy min gondolkodhatott ennyire, de pár perc után felnézett rám.
- Rendben, elfogadom -sóhajtott fel.
- És Noah?
- Megoldom, valahogyan biztosan meg tudom oldani. Viszont szeretnék kicsit rugalmasabb lenni, hogy vele is foglalkozni tudjak.
- Elfogadom.
Ps.: Köszönöm szépen az előző részhez érkezett 2 megjegyzést lányok Xx
Kopogtattak, amelyre azonnal felkaptam fejem. Szinte másodpercek töredéke alatt nyílt is az ajtó, s lépett be halvány, ám csodás mosolyával az arcán Miranda. Feljebb tornáztam magam, míg egy halk köszönés közben elfoglalta szokásos helyét.
- Hogy érzi magát? - kérdezte kíváncsian.
- Jól, fogjuk rá.
- Két nap múlva elhagyhatja az intézetet. A családod jönni fog, és amint aláírták a papírokat már mehettek is.
- Rendben.
- Valami baj van? - nézett rám furcsállóan.
- Döntött az ajánlattal kapcsolatban? - kérdeztem egyből vissza.
- Harry, számomra ez nagyon is nehéz. Soha életemben nem tettek ilyen javaslatot.
- Értem, de átgondolta ?
Mielőtt válaszolhatott kopogás törte meg a társalgásunk. Mélye levegőt vettem, és válaszoltam. Pillanatok múlva már a szobában termett egy másik nővér, aki kellőképpen mindent kikérdezett tőlem. Nem értettem ennek teljesen a lényegét, és ahogy láttam Miranda sem.
- Megkérdezhetem, hogy miért is érdeklik ezek? Tudomásom szerint Ms.Kerr az én felügyelőm.
- Az igazgató megkért, hogy jöjjek be magához.
- Megtudhatom az okát?
- A távozásáról van szó. Valószínű, hogy én fogok önnel tartani.
- Micsoda? - döbbentem meg. - Lehetetlenség
- Kérem, nyugodjon meg.
- Nyugodjak meg? Életemben nem láttam magát, és jelen esetben sem szándékozom több időt tölteni Önnel. - fakadtam ki. - Már elnézést, semmi problémám magával, de a házamba megválogatom az embereim.
- Mr.Styles ez az igazgató utasítása.
- Nagyban teszek arra, hogy milyen utasítást is kapott az igazgatóúrtól.
- Harry, kérem - állt fel Miranda, s mellém lépett.
- Harry? - kerekedett el a nővér szeme. - Miranda, te is tudod, hogy nem lehet kapcsolatot építeni a betegekkel.
- Semmilyen kapcsolat sincs Ms.Kerr és közöttem. Én kértem, hogy így szólítson, véleményem szerint magának ehhez semmi köze nincs.
- Furcsállom, hogy ennyire ragaszkodik Mirandához.
- Kérem, magunkra hagynál? - nézett rá akaratosan Miranda, mire a nő elmerengve, lassan bólintott, és magunkra hagyott.
Egyből fellélegeztem, ahogy elhagyta a szobámat. Rossz érzéseim volta, s vannak vele kapcsolatban. Komolyan gondoltam minden egyes szavam. Eszem ágában sincs Mirandán kívül az otthonomban engedni.
- Harry, eléggé goromba volt.
- Sajnálom, de muszáj volt közölnöm vele, hogy az otthonom nem egy átjáróház - feleltem teljes őszinteséggel.
- Megértem, de az Ő oldalát is látnia kellene. Csupán az igazgató utasítását hajtotta végre.
- Ha maga igent mondana minden sokkal könnyebb lenne.
- Kérem szépen, értse meg, hogy számomra ez az ajánlat őrültség. Nem hagyhatom el a munkám.
- Családja a probléma, egy bizonyos Noah, igazam van?
- Honnan tudja? - döbbent meg.
- Hallottam, ahogyan az igazgatóval beszélt róla - vontam vállat. - Nyilván a ragaszkodás, és a szeretett ami visszatartja.
- Megérti?
- Hát persze. Szerencsés egy srác ez a Noah.
Miranda csak mosolyogott szerényen, majd bólintott. Ült, csendesen maga elé tekintve, s gondolataiba merülve. Fogalmam sem volt, hogy min gondolkodhatott ennyire, de pár perc után felnézett rám.
- Rendben, elfogadom -sóhajtott fel.
- És Noah?
- Megoldom, valahogyan biztosan meg tudom oldani. Viszont szeretnék kicsit rugalmasabb lenni, hogy vele is foglalkozni tudjak.
- Elfogadom.
Ps.: Köszönöm szépen az előző részhez érkezett 2 megjegyzést lányok Xx
Szia!:) Eddig nem nagyon írtam egyik blogodhoz sem, de most úgy döntöttem, hogy itt az ideje ennek is! Először is elmondanám, hogy mennyire imádom/imádtam az eddigi blogjaidat is és az összes közül ez a történet fogott meg a legjobban annak ellenére is, hogy még csak most indult el a blog. Imádom az alaptörténetét, mert ilyennel még nem nagyon találkoztam szóval nagyon tetszik. A két főszereplő is szerethető a maguk módján. Szóval csak így tovább az írassal és a többi történeteiddel!
VálaszTörlésPuszi, Cinti♡
Próbálok értelmes kommentett össze hozni... de sokk alatt vagyok.
VálaszTörlésKi az a Noah ? Mond, hogy a kisfia, vagy öccse ... ne a barátja legyen.
Imádom az egészet, és mindent. Értelmes mondatokat ne várj tőlem :)
Szóval várom a következőt, és nagyon jóóó részt lett. :)
annyira jóóóó!!!!!!<333333
VálaszTörlésAlexám :)
VálaszTörlésMég csak most olvastam el, mert úgy mondd "beteg szabin" vagyok, de mindegy is..
Ismét egy szépen kidolgozott részt olvashattunk és nagyon tetszett minden egyes betű amit begépeltél :)
Fontosnak tartom, hogy mindig írjak Neked kommentet, hiszen mivel én is "író" volnék - persze közel sem olyan tehetséges, mint Te - tudom mennyit jelent a visszajelzés. Sajnálom, hogy nem kapst minden rész alá MINIMUM 50 kommentet hiszen szerintem ennyit MINIMUM megérdemelnél. Rám ilyen ügyben mindig számíthatsz ;)
Tőlem - általában- mindig kicsit hosszabb megjegyzéseket olvashatsz,mert az nem vélemény nyilvánítás, hogy : Jujci *-* gyorsan kövit ^^.
Még mindig torony magasan a legjobb vagy és ez a történet is csodás <3
Csóközön G xox