23.rész°Kreatív délutáni órák

Miranda

Még mindig őrültségnek tartottam Harry ötletét, bár tény, hogy gyönyörűen fest, de bennem egy csontocska sem volt, amely a modellkedésre jogosított fel volna. Ameddig csak lehetett, tiltakoztam, de mindig számat csendre kényszerítette, ahogyan finoman enyéim ellen nyomta sajátját. Mosolyom szinte minden pillanatban arcomon volt, hiszen boldogságom tagadhatatlanul tündökölt rajtam. 

Mikor elszántam magam, s csókjai már teljesen elkábítottak, rábólintottam, mire egy forró puszival, szoros öleléssel hálálta meg. Kikötötte, hogy egy fehér ruhát viseljek, amit minden megkérdőjelezés nélkül fel is vettem, majd elindultunk hozzá. Végig izgatottan ültem az autóban, hiszen sohasem festettek még le, és bár egy másodpercig sem kételkedtem Harry képességeiben, a sajátoméban viszont nagyon is. Heves szívveréssel szálltam ki már a háza előtt, majd sétáltam be mellette. Azonnal az emeletre vezetett, a hálójába, ahol párszor már jártam az elmúlt napokban, ugyan is Noah-val, egyre több időt töltünk nála. Talán már bátran kijelenthetem, hogy a kapcsolatunk igen is erőssé kezd válni, s a ragaszkodás is már meg van, mind az én részemről, mind pedig Noah részéről, és persze Harry-nek sem vagyunk közömbösek, ez is többször kiderült már az anyukája véleménye alapján. 

- Merre jársz, szépségem? - csókolt nyakamba, amint megszabadultam a ruháimtól, s csak az aprócska fehér overallban voltam. 

- Csak elbambultam - mosolyogtam rá vállam felett.

- Ugye nem gondoltad meg magad? - fordított teljesen magával szembe.

- Megígértem - tűrtem hátra pát tincsét. - Betartom a szavam - nyomtam kis puszit ajkaira, mire mosolyogva képen fogott, s átvezetett a szobájából nyíló helyiségbe, amelyet az ablakon keresztül beszűrődő napsugarak uraltak. Mögöttünk becsukta az ajtót, majd oldalra igyekezett, ahol is a rádiót bekapcsolta, s pillanatok múlva halkan töltötték be a szobát a mai dallamok. 

Sietősen tolta arrább az egyik asztalt, amely így a hófehér falnál találhatta magát pár másodperc múlva. Kezével felém intett, s hívogatott, mire odamentem, s megfogtam azt. Maga elé húzott, amellyel elérte, hogy háttal legyek az asztalnak. Csípőmnél fogva kicsit lejjebb nyomott, aminek köszönhetően már kissé a barna, fából készült tárgyon ültem. Hajamat finoman egyik vállamra helyezte, szinte már profin állított be. 

- Hány órát kell így állnom? - néztem fel rá pilláim alól. 

- Ne szemtelenkedj - nyomott puszit orrom hegyére. 

Kuncogva figyeltem, ahogyan nekem hátat fordítva lépett az állványhoz, s a már odakészített makulátlan vászonhoz. Haját egy gumival egybefonta, hogy ne zavarja a nagy alkotásban, majd az ecsetért nyúlt, minimálisan vízbe mártotta, majd a megfelelő árnyalatú festékbe, és már neki is kezdett művének megalkotásának. 

Levegőt is csak visszafogottan vettem, hiszen erősen koncentráltam, hogy el ne mozduljak. Szemeimmel végig arcát fürkésztem, ahogyan nyelvét rózsaszín ajkai között kidugta, míg az esettel felvitte a mintát a vászonra. Különösen nagy koncentrációt mutatott, amelyet meg is értek, hiszen alapjába véve nem könnyű lefesteni egy tárgyat sem, nem hogy még egy embert. Szemei köztem és a műve között cikáztak, míg én mosolyomat visszafojtva csodáltam. Néha a rádióval együtt dúdolt, de éneklésre nem fakadt, bár állítása szerint jobb táncos, mint énekes. 

Időérzékemet vesztettem, bár már kezem mondhatni zsibbadt, de kitartottam, még hosszú ideig. Fogalmam sincs tényleg, hogy mennyi ideig is álltam modellt neki, hiszen bár unalmasnak tűnhet, még is élveztem. Őt csodálni, miközben összpontosított, az egyik legjobb elfoglaltságnak bizonyult. Szinte észre sem vettem, ahogyan az utolsó ecsetvonásokat húzta, majd letette, és elindult felém. Derekamra simította kezeit, ajkait enyéimre nyomta egy puha csók erejéig. 

- Megnézed? - döntötte homlokát enyémének. 

- Szabad?

- Csak neked - kacsintott, majd derekamnál fogva a festmény elé vezetett. Leesett állal néztem művét. - Egy gyönyörű - mondtam teljes őszinteséggel. 

- Te vagy rajta, nem csoda, hogy az - nyomott gyengéd csókot nyakamba.

- Harry, magamról inkább semmit sem mondok - fordultam szembe vele, s dereka köré fontam kezeimet. - Egyszerűen tehetséges vagy nagyon is - néztem mélyrehatóan a szemébe. 

- Menjünk ki egy kicsit a levegőre, megártott a festéknek a szaga - kacsintott rám, s kivezetett a szobából. - Ma is nálam töltitek az éjszakát? - nézett rám reménnyel telt szemekkel. 

- Hát először is el kellene menni Noah-ért. Aztán pedig vele megbeszélni - feleltem a konyhában már, egy pohár vizet töltve magamnak. 

- Akkor nyert ügyem van - nevetett fel öntelten, miközben leült egy bárszékre.

- A fiam is nemet mondhat - néztem rá komolyan.

- Úgy sem fog - simított végig combjaimon. 

- Majd meglátjuk - ültem ölébe, az italomat szürcsölgetve. - Mit tervezel a képpel? 

- Ha szeretnéd, neked adom.

- Azért nem tennék ki magamról egy festményt, még ha ennyire csodás, elbűvölő festő is készítette.

- Maradjunk az írónál inkább - sóhajtott fel. - Akkor viszont megtartom magamnak.

- Te fogsz nézegetni? - nevettem fel igazán boldogan.  

- Elhiheted, hogy nagyon is csodás látványt nyújtasz, Nyuszifül. 

- Na, menjünk a fiamért, erre meg még visszatérünk - álltam fel, s húztam magam után. 

°°°°

Harry könnyedén parkolt le a ház előtt, ahol Anne is Des élt. Mivel a hangzavar előre is kihallatszott, így hamar rájöttünk, hogy még mindig az udvaron játszanak. Hátsó ajtót kitárta Haz, s előre engedve engem, léptünk be az udvarba. Anne azonnal észre vett minket, ahogyan lépet ki a terasz ajtaján két pohár málnával, s aprósüteménnyel teli tálcával. Mosolygott, és a két játszó személyre nézett, akik a labdát kergették, a változatosság kedvéért.

- Még velem sem játszott ennyit - jegyezte meg nevetve, halkan Harry, nekem. 

- Ne féltékenykedj - fontam egybe ujjainkat, majd a terasz felé húztam, ahogy mind a ketten puszival köszöntöttük Anne-t. Leültünk az asztal köré, és onnan figyeltük a lelkesen magyarázó kicsit. 

- Beszállok én is - állt fel mellőlem Harry, majd zsebeiből kipakolt, s a lépcsőt egy lépéssel elintézve, már a meccsen volt. 

- Apa - kiáltott fel Noah, mire én dermedten meredtem a megnevezett félre, aki csak felkapta, s levegőbe dobta a kicsit, majd elkapta, szerencsére. Mondhatni száz halált haltam, minden egyes ilyen megmozdulásuknál. 

- Már múltkor is így nevezte, amikor érte jött - újságolta Anne. - Nagyon imádják egymást, ha nem tudnám, még talán én is elhinném, hogy az édesapja. 

- Nem említette - mondtam őszintén. - Meglepett, bár egy étteremben múltkor már tett említést erről, Noah. 

- Boldog Harry mellette, és fiaként szereti, látom rajta - nézett rám csillogó szemekkel. - Őszintén remélem, hogy egyszer számára is megadatik az a csoda, hogy gyermeke születik - könnyezett be teljesen An. - És érted is rajong. Bár nem sok lányt láttam mellette, de kijelenthetem, hogy rád úgy néz, mint még soha senkire. 

Könnyeimet visszanyeltem, amelyek kedvessége, szeretete, meghittsége miatt kezdtek el feltörni belőlem. Felálltam, és szorosan megöleltem. Azonnal visszaölelt, arcomra nyomott egy hatalmas puszit, mire fiam kiabálására azonnal eltávolodtunk, s a hangulatunk már is fordult, ahogyan nevetésben törtünk ki. 

- Anya - rohant felém, mire leguggoltam, és karjaimba vontam fiamat. 

- Szia, bébi - nevettem. - Ne, mert hátraesünk - toltam el picit magamtól, amint még jobban kezdett rám nehezedni. 

- Miranda - lépett hozzám Des, amint felálltam, s két puszit nyomott arcomra. 

- Maradtok vacsorára, ugye? - kérdezte lelkesen Anne. 

- Persze - mondta Harry lelkesen. 

Besétáltunk az igazán családias, kellemes hangulatú házba. Anne és én azonnal a konyhába mentünk. Eleinte tiltakozott, de végül hagyta, hogy segítsek neki. Mindent összekészített, míg én az asztalt terítettem meg. Azután kivittünk mindent, s szóltunk a nappaliban henyélő férfiaknak, hogy tálalva van a vacsora. Mindenki elfoglalta a helyét, s neki is láttunk. Noah-nak kis segítségre volt szüksége, amit meg is adtam neki, azután már szépen fogyasztotta el a maga kis mennyiségét. 

°°°°

- Hagyjad, majd én beviszem - mondta halkan Harry, amikor is kicsatoltam kisfiam övét. 

Mivel még vacsorát követően maradtunk, így igen későn sikerült elindulnunk, legalább is kisfiam számára. Ahogyan beült az ülésébe, már el is aludt. Egyáltalán nem csodálkoztam egy pillanatig sem, hiszen az egész nap számára mozgalmas volt. Könnyedén kiemelte Haz, Noah-t, s adta át a kulcsot, hogy zárjam be a járművet, majd nyissam lakásának ajtaját, amelyeket meg is tettem. Egyenesen az emeletre, a régi szobámba vitte. Cipőmet lerúgva siettem utánuk. 

- Köszönöm. Átöltöztetem, és megyek - mondtam neki, amint az ágyra helyezte Noah-t. 

- Maradhatsz, csak ne sokáig - suttogta ajkaimra. 

- Tartogatsz valamit, a számomra? - mosolyogtam fel rá.

- Csak is örömteli pillanatokat - nyomott csókot ajkaimra, s magamra hagyott. 

22.rész°Rock

Miranda

Noah reggeli közben sem bírt egy pillanatra sem csendben maradni. Harry-vel együtt lelkes hallgatók voltunk. Időnként szokás szerint jókat mosolyogtunk, bár a göndör sem bírta visszafogni magát, így a csipkelődések sem maradtak el. 

Amint befejeztük a reggeli elfogyasztását, fiam már rohant is, maga után rángatva Harry-t, egyenesen a bejárathoz. Cipőjébe belebújt, s toporogva várt meg, hogy a férfi is a tőlem elbúcsúzása után visszatérjen hozzá, s indulni tudjanak végre már az óvodába. 

Mivel a mai napon egy kis kirándulást szerveztek nekik, amely után ott is töltik az éjszakát az óvoda falai között. Természetesen minden gyereket megkérdeztek előtte. Noah kis ideig vacillált, de végül is bele ment, hogy kis barátai társaságában tölti az éjszakát. Ezt Harry egyből ki is használva közölte, hogy egy kényelmes viseletbe öltözzek, s készüljek el hét órára. Többet nem árult el, és ez volt az, ami engem még jobban felcsigázott. Bármennyire is próbáltam kiszedni még a pár másodpercnyi búcsúzkodásunk előtt kicsit több információt, semmit sem osztott meg velem. Rövid csókkal jutalmazott, mielőtt is elhagyta volna a konyha területét. 

°°°°

Nagy készülődésbe voltam már hat óra tájékán. Zuhanyzáson, hajmosással egybekötve, hamar túlestem, s már az enyhén göndör tincseimet is megszárítottam. Sminket szokás szerint nem vittem túlzásba, hiszen eddigi éveim során se helyeztem előtérbe a túlzott sminkelést. Mivel utasítást kaptam, hogy kényelmesen öltözzem fel, így egy farmer, rövidnadrág, egy fekete csőtop mellett döntöttem. Lábfejeimet converse cipőbe bújtattam, míg derekamra farmer dzsekimet kötöttem. Pár kiegészítőt vettem még fel, majd indultam is a földszintre. 

Mosollyal az arcomon léptem be a nappaliba, ahol is a kanapén kényelembe helyezve ült, s várt rám. Elé álltam, széttárt lábai közé, mire telefonjáról felvezette rám tekintetét. Ahogyan szemeit legeltette rajtam, ajkain úgy húzta végig rózsaszín nyelvét. 

- Így jó leszek? - ültem le egyik lábára, mire azonnal 

- Több, mint jó - hajolt közelebb, s egy lágy csókjával ajándékozott meg. - Hiába is nagy a kísértés, indulnunk kell, ha időben szeretnénk odaérni. 

- Még mindig nem mondod el?

- Szereted a rock bandákat? - tessékelt ki közben öléből, s húzott ki az előszobába, ahol is bakancsát magára vette. 

- Koncertre megyünk? - kérdeztem vissza lelkesen.

- Kérdésre, kérdéssel nem illik válaszolni, Nyuszifül - nyomott egy puszit arcomra, miután kézen ragadott, s az autójához vezetett.
Beszálltunk mind a ketten, s amint sikeresen bekötöttük magunkat már indította is a motort. Érdeklődve figyeltem, ahogyan a főútra kihajtott, s felvette a tempót a többi sofőrrel. Halkan szólt a rádió, amelynek dallamait minimális hangerővel dúdoltam. Amikor rávetettem egy pillantást, egyből láttam édes mosolyát arca vonulatán. Kezemet övére simítottam, amely a váltón helyezkedett el, s ekkor csak még jobban kiszélesedett az a csábos mosoly.
Kényelmesen az ülés támlájának dőlve ültem, s csodáltam a mellettünk elsuhanó tájat. Egyszer csak lelassított, s puha ajkai arcom bőrét érintették. Elmosolyodtam, s felé fordultam sietősen. Még mindig igen közel volt hozzám, így megragadva az alkalmat egy finom csókkal ajándékoztam meg.
- Megérkeztünk - tűrt el arcomból egy göndör tincset.
- Egy fesztivál? - vigyorogtam.
- Remélem nincs ellenedre - vett elő két jegyet a kesztyűtartóból.
Nemlegesen ráztam meg fejem, s szálltam ki vele együtt. Mellém sietve ujjainkat egybefonta, és egy félreeső bejárathoz vezetett, ami előtt nyakamba akasztotta jegyemet. Hamar bejutottunk a már tomboló közönség közé. Egyenesen a színpad elé húzott, kissé oldalasan, s karjaiba font. Hátam izmos mellkasának feszült, míg fejemet vállára hajtottam.
- Kérsz inni, mielőtt még elkezdődik? - motyogott nyakamba.
- Nem, köszi, megvagyok - mosolyogtam rá, mire gyors puszit nyomott számra.
Visszafordítottam az arcomat a színpad felé, s kezeimet övéire helyeztem. Bemondta a banda, hogy az utolsó dal következik, amelynek első akkordjai fel is hangoztak hamar, s a tömeg megőrülve tombolt rá. Számomra teljesen ismeretlen volt az együttes, és a zene is, de tetszett.
Amikor meghajoltak, s elkezdtek lepakolni a színpadról, kézen fogott Harry, s a büfék felé vezetett. Pár emberrel lekezelt, míg valakivel meg is állt pár szót váltani. Beálltunk a kis sorba, ahol még mindig védelmezően ölelte át derekamat.
- Mit szeretnél? Üdítő, bor esetleg sör? - mosolygott le rám.
- Csak egy palack hideg vizet - feleltem.
- Micsoda? Ennyi?
- Gondolom te sem iszol, mivel vezetsz - pillantottam fel rá.
- Attól neked még szabad - mondta, miközben előrébb lépett magával vonva engem is.
Kikért két palack italt, majd fizetett, kézen fogott, s visszaandalogva mentünk a színpad elé, az előző helyünkre. Amint ittunk, az üvegeket magunk elé, a fűbe helyeztük, s hasonlóan karjaiba zárva, állát vállamon pihentette.
- Kedvenc bandám fellépésére jöttünk, remélem, hogy tetszeni fog - csókolt nyakamba.
Feljött egy középkorú férfi a színpadra, aki lelkesíteni kezdte a közönséget. Tömeggel együtt kacagtam egy - egy gyengébb poénon, mire Harry is nevetni kezdett. Végül a felfokozott hangulat közepette a mikrofonba ordította a következő fellépő nevét: Kings of Leon.
Pár dalukat hallottam már, így ennek megörültem, hogy nem egy teljesen ismeretlen koncertre hozott el. Bevonultak a tagok, elfoglalták helyüket, s már fel is csendültek az első hangok. Az első szám teljesen ismeretlen volt számomra, de üteme szinte még is azonnal magával ragadott. Átadtam magam a szórakozásnak, a zene vad ritmusának, ahogyan a dalok sorra követték egymást. Harry mély hangján dúdolt fülembe, amely libabőrt eredményezett gerincem mentén. Szorosan tartott továbbra is magához, így együtt mozogtunk, s énekeltünk. Pár dal lecsengése után csatlakozott hozzánk pár ismerős, Harry részéről. Két pár pontosabban, amelyeknek a női tagjai egyből magukkal ragadtak, előrébb tolakodva az emberek között. Hátra pillantottam vállam felett Harry-re, aki tekintetét végig rajtam legeltette. Barátai egy üveg sört nyomtak a kezébe, amelyet vonakodva, de végül elfogadott. Előre fordítottam arcomat, s a két korombeli lánnyal kezdtem el élvezni a koncert okozta örömöket.
- Ezt hitted elmenekülhetsz? - ragadta meg hirtelen két hatalmas kéz a derekamat. Hátranéznem felesleges volt, hiszen pontosan tudtam simogató hangjából, ki is az a támadóm. Alsó ajkamat beszívtam, s csípőmet további mozgásra késztettem. - Remek látványt nyújtottál, de így sokkal jobban élvezem - nyomott egy gyenge csókot arcomra.
Tovább tomboltam a zenére. Egyáltalán nem a koromnak megfelelően viselkedtem. Szabadon, mindent lazán véve mozgattam csípőmet, s énekeltem hangosan a szöveget. Már amelyiket ismertem. Harry is hangosan, mélyen dörmögő hangjával adott hangot a szövegnek. Egyik kezét felvezette oldalamon, s állam alá csúsztatva maga felé fordította arcomat. Ajkai hamar megtalálták enyémét, s bekebelezte azokat. Dal utolsó akkordjai után szabaddá engedte ajkaimat, s lemosolygott rám.
Már régen besötétedett, így arcát csak a színpadról leáramló színes fények világították meg. Mosolya továbbra is arcán ragyogott, míg kezeivel feszesen körülölelt. Csendesen várt, míg a tömeg kisebb lett, majd ujjainkat könnyedén egybefonva vezetett kifelé a parkolóba.
- Vezetsz? - nyújtotta felém a kulcsot.
- Egy sört ittál, és már is átadod a kocsid? - néztem fel rá.
- Ha gondolod vezethetek, már több, mint egy órája ittam - mondta könnyedén.
- Vezetek én - ragadtam meg az alkalmat, s kaptam ki kezéből a kulcsot.

°°°°

Ajkaimat falva simult hozzám teljesen lakásának előterében. Csókja lassú, s egyszerre mámorító volt. Cipőinket lerúgtuk, s kissé botladozva de a lépcső felé kezdett el vezetni. Felnevettem hangosan, ahogyan az első lépcsőfokon majdnem felbuktam, ám ő azonnal derekamat megragadva hirtelen szorított magához, ezzel megelőzve a nagy esésem.
- Lassan a testtel, Nyuszifül - nyomott csókot homlokomra hatalmas vigyorral arcán.
Magához ölelt, s a konyhába vezetett végül, ahol is töltött magának egy pohár vizet, s nekem is. Átnyújtotta, majd lehúzta sajátját.
- Le kellett hűtened magad? - léptem közelebb hozzá, s mellkasát takaró inget összegyűrtem csípőjén.
- Szó sincs erről - tette le erőteljesen a poharat, s hirtelen csípőmet az övéhez vonta. - Irány az emelet - csókolt meg puhán, mire elnevettem magam.

21.rész*Új apuka

Miranda

Tegnap éjszaka a film után lementünk a partra, ahol is mezítláb a homokban sétáltunk. Egyáltalán nem vagyok az a romantikus típus, s a nyálas dolgokat sohasem részesítettem előnyben, még is igazán jó érzés volt Harry karjait testem körül érezni, ahogyan végigsétáltunk a parton, a talpunkat simogató homokban, a csillagos ég alatt. 

Meleg takarót feljebb húztam a testemen, miközben megfordultam. Arcomat mélyebben fúrtam a mellettem alvó személy nyakának hajlatába, mire ő is szorosabban ölelt át kezével derekam körül. Hideg tenyeremet pólója anyaga alá, a hasára csúsztattam, minek tiltakozása képen felnyögött. Kezét enyémhez vezette, s egybefonta ujjainkat, míg ajkait fejem búbjához illesztette. Mosoly kúszott arcomra, miközben felfelé billentettem arcomat, ám szemhéjaimat nem engedtem felnyitni. Hallottam dörmögő nevetését, amely csak szélesebb mosolyt váltott ki belőlem. 

Ujjával megcirógatta arcomat, majd ajkaimat. Csücsörítettem, mire csak lejjebb csúszott, s fölém került. Combjaim közé ékelte csípőjét, míg száját nyakamra illesztette. Nedves csókokat hagyott bőrömön. Kezeimet derekára vezettem, meleg bőrére, fehér felsője alá.

- Mikor láthatom végre a szemeidet, Nyuszifül? - motyogta nyakamba, mire kislányosan felkuncogtam. - Na, kérlek - apró csókokkal árasztott el kulcscsontomat. 

- Hol a csókom? 

- Szóval már követelőzöl is - bökte meg oldalam, mire kisebb sikítás hagyta el számat. 

- A csókomat kérem - követeltem igen határozottan.
- Ahogyan a hölgy óhajtja - dünnyögött, mielőtt finoman ajkaimra illesztette volna sajátjait.
Kellemes kényeztetést indított ellenem, amit minden megfontolás nélkül viszonoztam is. Egyik kezén súlyát tartotta, míg másikkal végigsimított oldalamon. Puhán, szenvedéllyel telve tette magáévá ajkaimat. Alsó ajkamat fogai közé vette és meghúzta azt. Felnyögtem, mire mosolyát megéreztem azonnal magamon. Apróbb puszikkal halmozta el ajkaimat, mielőtt elszakadt volna tőlem véglegesen.
- Remélem kielégítő volt - nyomott még egy erőteljes puszit számra.
- Egy időre - bólintott.
- Velem tartotok egy késői ebédre ma? - cirógatta arcomat.
- Az inkább már vacsora lesz - nevetve jegyeztem meg, ahogyan a telefonom kijelzőjére pillantottam.
- Lényegtelen - vont vállat. - Gyertek el velem enni, ennyi.
- Rendben van, ha már ilyen szépen kérted - simítottam ki haját homlokából.
- Elkészülök, összeszedjük Noah-t és elviszlek haza benneteket, hogy ti is el tudjatok készülni.
- Mennyire gondosan elterveztél mindent - ültem feljebb, mire mellkasomra hajtotta a fejét.
- Valakinek azt is kell, ha már a szeretet nő ennyire lusta - bökte meg az oldalam. - Na, de ébresztő - pattant ki hirtelen a takarók fogságából, s könnyedén húzott maga után.
Figyeltem, ahogyan a ruháit magára vette, s kuncogva tettem én is ezt. Mosdóba eltűnt kis időre, majd ahogy visszatért, azonnal kézen is fogott, és minden ellenkezés nélkül vezetett ki a szobából. Felkapta tárcáját, kulcsait, telefonját, s tovább igyekezve előre engedve engem, hagytuk el házát.

°°°°

Zuhanyzóban, kellemese langyos víz alatt álltam, míg Noah-t, Harry szórakoztatta. Már a gondolata is elég volt annak, hogy mennyire is nagy rendetlenséget teremtettek fiam szobájába, aki még mindig egy melegítőben szaladgált föl, s le a szobában.
Hazafelé hatalmas lelkesedéssel mesélte el, hogy Des és Anne mennyire is sokat játszottak vele. A foci természetesen nem maradhatott el, és Harry kijelentette, hogy igen sok mindent megadott volna azért, hogy láthassa az apja vesztes arcát. Noah csak tovább folytatta az éjszaka elemzését, amin csak jókat mosolyogtunk mind a ketten. Nagyon megszerette a göndör szüleit, aminek nagyon örültem, s ahogyan észrevettem, Harry is.

- Tudod, szerintem élvezik, hogy újra egy kicsi körül forog a a világ, akit elhalmozhatnak minden jóval, és legalább őket is leköti kicsit - simította kezét combomra. - Egyértelműen unokájukként tekintenek rá.

Elmosolyodtam az emlékképre, ahogyan előttem volt, amikor is Harry ezt kijelentette mosolygós, boldog arccal. Sohasem gondolkoztam azon, hogy keressek valakit magam mellé. Tudatában voltam annak, hogy az én koromban már, főleg egy gyerekkel - még, ha egy imádni való kisfiúról is van szó -, nehezen nyitnak az emberek. Hiszen sokan vélekednek úgy, hogy más gyermekét nemigen szeretnék felnevelni. Soha, senkit nem ítéltem el emiatt, de talán ez is volt az a bizonyos félelem bennem, ami miatt a szokásos napi rutinjaim mellett maradtam. Most viszont, hogy Harry-vel igen furcsa módon egymásra találtuk, boldogabbnak érzem magam, mint eddig valaha. Bár még semmit sem merek kijelenteni, hiszen csak most kezdtük el megismerni egymást úgy ténylegesen. Viszont, hogy Noah-val ennyire rendkívüli kapcsolatot ápol, minden reményemet felülmúlta.
- Miranda - hallottam meg a férfi aggodalommal telt hangját.
- Anya - Noah hangja igazán széles mosolyra késztette ajkaimat.
- Biztosan bújócskázik anya - tisztán lehetett hallani Harry minimálisan lehalkított hangját. - Keressük, és ijesszük meg.
- Jó - lelkendezett fiam.
Meghúzódva álltam egy köntösben a fürdőszoba fala mellett. Hangok szűrődtek be a folyosóról, én pedig továbbra is csendesen vártam, hogy végre beérjenek. A résnyire behajtott ajtó lassan, nagyon lassan nyitódott ki. Elsőként Noah lépett be, s ajkai előtt kicsi ujját tartva nézett körbe. Egyértelmű volt, hogy ezzel csendre intette Harry-t, akinek arcán hatalmas vigyor díszelgett. Tekintetét nem emelte rám, de kezével kinyúlt, s oldalamat finoman megbökte, mire elnevettem magam.
- Anyu, megvagy - kapott el fiam, akit azonnal karjaimba emeltem. Szorosan megölelte a nyakam, én pedig pufók arcán hagytam egy kis puszit. - Már mindenhol kerestünk - sóhajtott fel.
- Igen, hát elbújtam - vontam vállat. - Menj, vedd fel a ruhád, amit az ágyadra tettem, addig én is felöltözöm. - tettem le, s már el is tűnt szemeim elől.
- Hm, szia anyu - mosolygott rám féloldalasan a göndör, aki csípőmre vezette kezeit, s a falnak döntött finoman. - Így jössz? - simított végig a selyemköntösön.
- Szeretnéd?
- Ha nem gond, inkább megtartanám magamnak ezt a látványt - hajolt közelebb, míg orra hegyével nem érintette meg enyémet.
- Mennem kellene öltözni - mondtam szemeibe nézve.
- Rendben - hajolt még közelebb, s ajkait finoman enyéimhez nyomta.
- Harry ... - szakadt el tőle nagy nehezen. - Felöltözöm és indulhatunk - mondtam, mire bólintott.
- Segítek Noah-nak - kijelentette, miközben csípőmön tartva kezét vezetett ki a fürdőből.
- Köszönöm - nyomtam puszit arcára, majd saját hálószobámban tűntem el.
Sietve öltöttem magamra a már gondolataimban elképzelt szettet, amely nyáriasan volt elegáns, és leginkább, kényelmes. Hajamat csak átfésültem, míg sminket is minimálisat vittem fel. Amint a kiegészítők is rajtam voltak, belebújtam cipőmbe, s átsétáltam Noah szobájába.
- Harry, ez komoly? - néztem rá hatalmas mosollyal, még is szörnyülködve.
- Ugyan már, stílusos.
- Anyu, úgy öltözök, mint Harry - lelkesen ecsetelte és mutatta a festőtestén lévő inget, ami hasonlóan igen minimálisan takarta csak azt.
- Majd pár év múlva, bébi - guggoltam le, s két gombot összeillesztettem.
- Anyu - húzta el a nevemet kedvetlenül.
- Rendben, akkor így - hagytam szabadon a felső három gombot, így a hasa már nem látszott ki, csak a mellkasa, de az is igen kicsit. - Induljunk - álltam fel.
Noah előttünk sietett le a lépcsőn, míg mi követtük őt. Harry megdicsért, s bókokkal árasztott, mire csak egy köszönöm-öt motyogtam neki. Az autóba már rutinosan mászott be hátra Noah, s kötötte be magát megfelelően. Harry becsukta az ajtaját, majd beült elé a vezető ülésbe. Én is csatlakoztam hozzájuk, s amint bekötöttük öveinket, felbőgött a motor, s indultunk.

°°°°

Az étterem kellemes, s inkább már családias hangulatot uralta. Halk beszélgetések egybefolyása töltötte meg a nagy helyiséget, amelyben az asztalok voltak elhelyezve. Noah kezemet fogta, míg Harry derekamat ölelte. Egyik pincérnek elmondta, hogy milyen névre is foglalt asztalt, s a fiatal fiú készségesen vezetett minket hátra egy kis kör alakú asztalhoz. Három személyre már meg volt terítve, így azonnal el is foglaltuk a kiválasztott helyeinket.
- Harry, remélem tudod, hogy erre igazán semmi szükség nem volt - néztem rá, s kissé visszafogva hangomat adtam tudtára a véleményem.
- Szerettem volna veletek lenni, és hát éhes is vagyok - nevetett, míg asztal alatt, az abrosz takarásában minden aggodalom nélkül simította kezét fedetlen combomra.
- Tudod, a főzés még megy - mosolyogtam rá.
- Nem baj - kacsintott rám, majd Noah felé fordult, s bizalmasan közel hajolt hozzá. - Mit szeretnél inni? - fiam egyszerűen csak vállat vont. - Mihez lenne kedved? Egy kis sör?
- Harry - szorítottam meg lábamon pihenő kézfejét, mire csak nevetett.
- Az mi? - kérdezte csillogó tekintettel.
- Tudod az egy finom, jól lehűtött ital, aminek hab van a tetején - ismételten közel hajolt hozzá. - Az igazi férfiak itala.
- Harry, elég lesz - kissé erélyesebben szóltam rá.
- Okéoké - nevetve dőlt vissza széke támlájának.
- Anyu, olyat kérek - nézett rám kérlelően.
- Majd pár év múlva, bébi - mondtam neki azonnal. - Narancslé? - kérdeztem, mire kissé csalódottan bólintott.
- Akkor egy narancslé - mondta Harry. - Te?
- Nekem is.
- Nem szeretnél inkább egy pohár bort? - érdeklődött.
- Egyedül nem szeretnék inni.
- Ahogy gondolod - emelte ajkaihoz kezemet, s csuklómon hagyott egy édes puszit.
Lassan megérkezett a pincér, aki felvette mind az ital, mind pedig az étel rendelésünket is. Amint magunkra hagyott, újra kezdetét vette az értelmetlen beszélgetés Noah és Harry között. A kicsi azonnal ecsetelni kezdte, hogy egyik nap egy kirándulásra mennek az csoportjával a tengerhez.
- Majd megmutatom nekik, hogy mennyire is jól megtanított úszni az új apukám - falta magába az extra sajttal megszórt spagettit.
Ledermedtem szavai hallatára. Ő mit sem sejtve mondta tovább a kis dolgait, míg én a mellettem ülő férfira néztem, aki minden erejével azon volt, hogy tovább hallgathassa Noah beszédét. Mosoly volt arcán. Döbbenet, vagy bármi negatívum még véletlenül sem mutatkozott ki rajta. Kezemet övére csúsztattam, ami az asztalon pihent. Ekkor rám emelte smaragdjait, s szélesebben elmosolyodott.
A társalgás nem szakadt meg továbbra sem, miközben mindhárman az ételünk elfogyasztásán voltunk. Fiam szája egy másodpercre sem hallgatott el. Minden egyes mondatára Harry tett valami kijelentést, vagy bármilyen kérdést. Néha engem is belevontak, de inkább csak a háttérben meghúzódva hallgattam őket.
Amint végeztünk, s Harry elintézte a számlát, indultunk is hazafelé, hozzánk. Már esteledett, és bár mi nemrégiben ébredtünk a hosszadalmas éjszakánk után, Noah-nak ideje volt már nyugovóra térnie.
Lakás ajtót kitártam, fiam pedig lelkesen szaladt be előre. Az előtérben lerúgtam magassarkúm, míg mögöttünk Harry behúzta az ajtót. Táskámat, s az ékszereimet a szekrényre tettem. Harry is megszabadult cipőjétől, mire én már kezemet nyújtottam felé, amit azonnal meg is ragadott. Beandalogtunk a nappaliba, ahol Noah már a televízió távirányítójáért nyúlt.
- Fürdés, utána egy mese, aztán alvás - vettem el tőle a távkapcsolót.
- Jó - ment el mellettem az emeletre.
- Megvársz? - néztem fel Harry-re, aki bólintott, majd elfoglalta helyét a kanapé kényelmes bőrén.
Fiam után mentem, akit már a fürdőben találtam ruhái nélkül. Míg én felkötöttem a hajam egy keszekusza kontyba, ő addig bemászott a kádba. Mellé lépve kezembe vettem a zuhanyfejet, s megnyitottam a kellemesen meleg vizet. Elkezdett szórakozni, amikor is a tusfürdő a kádra csöppent. Fenekén csúszkálni kezdett, s hangosan kacagott. Nevettem én is, hiszen mi mást is tehettem volna? Minden tiszta víz lett, de mit sem törődve vele, kisebb nehézségek árán sikerült leöblítenem testét, s elzárnom a vizet. Becsavartam egy törülközőbe, majd átvittem a szobájába. Alaposan áttöröltem mindenhol, ami után a pizsamájába öltöztettem fel. Nagyot ásított. Az órára pillantottam ami már kilenc órát mutatott, így csodálkozásomnak helye sem volt.
- Bekapcsolom a tévéd, rendben? - simítottam végig lábán, mire bemászott az ágyába. Beállítottam a mesecsatornára, ami már megszokottá vált, hogy éjszaka megy nála. Hangerőt igen minimálisra vettem, mielőtt is arcára puszit nyomtam, s jó éjszakát kívántam volna.
- Elaludt - mentem be a nappaliba.
- Hosszú napja volt - húzott ölébe.
- Itt maradsz? - kérdeztem vállára hajtva fejem, s ujjainkat egybefontam lábaimon.
- Maradhatok? - hangja döbbent, még is reménnyel telt volt. Bólintottam, mire csak egy csókot nyomott fejem búbjára. 

20.rész*Tinédzserek

Miranda

Még mindig a tegnapi események hatása alatt vagyok. Most sem sikerült felfognom, hogy mi is történt vele. Azt tudtam, hogy sohasem állt le a drog fogyasztásával, de valamiért fel sem merült bennem, hogy esetleg az intézet falai között köt ki, az én betegemként. 

Igazgató hamar észrevette, hogy feszélyezett voltam, így amint a szobájába vitték, engem félre hívott, s azonnal kérdőre is vont, aminek köszönhetően röviden kénytelen voltam elmondani a problémám. Ahogyan rövid, lényegre törő monológom végére értem, azonnal elvette az aktát, s közölte, hogy más fogja megkapni az esetet. Fellélegeztem, s minimálisan mondhatni meg is könnyebbültem, hogy nem nekem kell látnom ilyen állapotban a fiam apját, nap, mint nap. 

Rossz érzés volt tudni, hogy milyen állapotban is fekszik az intézmény falai között, míg én Noah-val békés, körülmények között, egy rendes családias lakásban élünk. Harag, a düh amelyet iránta éreztem oly sok évvel ezelőtt, már régebben elpárolgott. Hogy pontosan mit is érzek jelenleg, magam is csak találgatom. 

- Mami - hangzott fiam gyermeki hangja, melyek visszazökkentett engem a jelenbe merengésemből. - Mennyi játékot vihetek? 

- Amennyit szeretnél, de azért ne az egész szobádat - guggoltam le elé, s végigsimítottam enyhén pufók arcán. - Szerintem Martin-nak is elég játéka van kettőtök számára. 

- De, mami, szeretném vinni az enyéimet - sóhajtott fel, s két tenyerével megcsapta apró combjait. 

Válaszomat egy személy zavarta meg, aki már szinte sajátjaként kezeli ezt a lakást is. Lassan osont Noah mögé, majd hirtelen magasba emelte a kicsit, aki azonnal felnevetett, egy kisebb sikítás után. Az én számra is széles mosoly húzódott a jelenetet látva. Harry visszatette a földre, majd ő is leguggolt, s kezét tartotta, mire Noah már rutinosan csapott bele. 

- Mi ez az alkudozás, anyával? - vonta kérdőre a fiút, aki hátrált, s karjaim közé bújt, a csiklandozó ujjak elől. Noah válaszra sem méltatta a göndört, csupán közel bújva hozzám szemlélte hatalmas kék szemeivel. - Hm, talán elvitte a cica a nyelved? - vonta fel egyik szemöldökét. - Na, gyere csak ide - kapta ki kezeim közül Noah-t, s a nappaliba vitte, ahol is a kanapéra fektette kezdte el könyörtelenül csiklandozni. 

Kövér kacajoktól zengett az egész lakás, ahogyan a két fiú ismételten egymásnak esett. Noah erejét fitogtatva próbált felülni, amit hagyott is neki ellenfele, bár fiam számára egyáltalán nem úgy tűnt. Harry csípőjére ült, és most ő támadott rá. Az ajtófélfának dőlve figyeltem a vidám jelenetet, ahogyan a kicsi minden gond nélkül maga alá kényszerítette ellenfelét, aki csak jajveszékelt folyamatosan, s a segítségemért könyörgött. 

- Tűzszünet - léptem nevetve a kanapéhoz, s vettem karjaim közé Noah-t. 

- Látod milyen gyenge? - kacarászott édesen. - Egy krumpli vagy, Harry - kissé pöszécske hangján jellemezte a hasát fogó, még mindig fekvő férfit. 

- Hogy micsoda? Egy krumpli? - állt fel, és már meg is akarta kaparintani fiamat, mire azonnal hátat fordítottam neki. - Hé, mami is beszáll a játékba? - csúsztatta csípőmre hatalmas kezeit.

- Menj, pakolj össze, amit szeretnél, de csak is egy táskába - tettem le Noah-t, s engedtem útjára, míg ő azonnal indult is az emeletre, ismételgetve folyamatosan: "Harry, egy krumpli."

- Ó, kettesben szeretnél játszani? - fordított maga felé, amint a lépcső tetején eltűnt Noah. 

- Hm, édes krumplim - vigyorogtam fel rá, aminek köszönhetően csípőmön pihenő kezeit feljebb vezette, s hirtelen karjaiba kapott, majd leült a kényelmes kanapéra. Kezei közé fogta arcom, és határozottan húzott közelebb magához, majd ajkait egy pillanatra enyéim ellen nyomta. - Szia - mosolygott fel rám.

- Szia - nyomtam még egy gyors puszit puha ajkaira. 

- Szóval, egy édes krumpli vagyok - vigyorgott. 

- Oh, lehetséges - bólintottam.
- Valóban? - mosolyában a gonoszság csillant meg, amely be is igazolódott, amikor hirtelen maga alá fordított. - Lehetséges, hogy azért hasznát vennéd ennek a krumplinak.
- Úgy gondolod? - túrtam bele hajába.
Nem felelt, csupán féloldalas, kisfiús mosolyra húzta ajkait, s lejjebb hajolva, közelebb férkőzött hozzám, egészen addig, míg ajkait nyakam bőrére nem tudta tökéletesen illeszteni. Puha csókokkal árasztott el, mire testem azonnal válaszolt. Kezeimmel felkarját szorítottam, ahogyan fogait végighúzta bőrömön.
- Harry .. - halt el hangom, ahogyan homlokát enyémének támasztotta, s mélyen szemeimbe nézett.
- Mami, hol van a labdám? - kiabált Noah.
- Azt hiszem, hogy mamira máshol van most szükség - mosolygott kajánul. - Este az enyém vagy - nyomott egy utolsó puszit ajkaimra, majd feltornázta magát ülő helyzetbe, én pedig felálltam, s kezemet nyújtva felé indultam el az emeletre, magam után húzva őt is.
- Bébi, ott van - mutattam a szekrény mellett elhelyezett játékkosarára, amint körülnéztem a szobájában. - Martin-nak is van labdája, nem?
- Mami .. - nézett rám duzzogva.
- Oké, átadom neked - engedtem el Harry kezét, s kimentem a szobából, egyenesen a sajátomba, hogy a melegítőmet egy normálisabb szettre cserélhessem.
Ahogyan beértem hálókörzetembe, már is megszabadultam a kopottas ruháimtól, s fehérneműben, a kiválasztott ruhadarabokkal sétáltam be a fürdőbe, ahol is hajamat egy szoros copfba fogtam. Pár perc alatt el is készültem, így felkapva táskámat siettem is vissza fiam szobájába, ahol is éppen Noah lelkesen magyarázott valamit az egyik játékával kapcsolatban.
- Indulhatunk? - néztem fiamra, aki szinte azonnal fel is ugrott, s hátára vette a zsákját. - Ezt igennek veszem - néztem a mellettem elhaladó fiam, aki lassan lefelé baktatott már a lépcsőn.
- Elviszlek benneteket - fogott kézen Harry.
- Nekem is van autóm - tiltakoztam azonnal.
- Hm, most, hogy mondod - vont derekamnál fogva magához. - Viszont, ahogy mondtam, az estéd az enyém - fordított magával szembe. - Egyedül leszel, és én is, hát boldogítsuk egymást - nyomott puszit arcomra, majd ismételten kezemet fogta meg, s úgy vezetett le a földszintre.

°°°°

- És, mi is a terv? - néztem Harry-re, amikor is fiamtól elbúcsúztam egy estére.
Mostanában hagyománnyá vált kis barátja és az ő számára, hogy szombaton egymásnál alszanak. Most Martin-nál, míg jövő héten nálunk lesznek. Örülök, hogy már szabadabban megy, s mer ott maradni akár egy estére is, nélkülem. Imádok vele lenni, hiszen, ki nem imádna a saját fiával? Még is úgy vélem, hogy másikkal is lennie kell. Természetes, hogy az óvoda falai között barátaival, a maga korosztályával van, de míg a szombat estéket is a legjobb kis barátjának, és a közös gyermeki programoknak szenteli. Ezt a gondolatomat pár napja Anne-vel is megosztottam, aki támogatta az ötletet, s kiegészítette azzal, hogy számomra is egy nap jár minimum, amikor kikapcsolódhatok. Értettem a burkolt célzását, amin jót is mosolyogtam.
- Elrabollak - felelte egyszerűen.
- Harry, ez nem egy általad kitalált történet - néztem rá komolyan, ám hamar elnevettem magam.
- A francba - ütött csalódottan a kormányra, majd kihajtott a parkolóból. - Hát akkor maradjunk annyiban, hogy ma este, egész este - hangsúlyozta ki. - Az enyém vagy - fogta meg kezem, s ajkaihoz emelve tenyerembe csókolt. Apró gesztusait imádom, s ezzel teljesen tisztában is van.
- És elárulod, hogy hol is lesz a rejtekhelyem? - pillantottam rá, míg ő a városból kifelé vezette az autóját.
- Kíváncsi természetű vagy, igaz?
- De még mennyire - feleltem őszintén.
- Majd meglátod - fonta egybe ujjainkat, s ölébe helyezte.
A teret a rádió halk dallamai töltötték be, míg én előre figyeltem, ahogy a nap meg le, s helyét lassan a hold veszi át, s a sötétség. Csodás látványnak tartottam mindig is a naplementét, hasonlóan, mint a napfelkeltét. Oldalra pillantottam, s a napszemüveg mögé rejtőzött férfit néztem, aki könnyedén vezette a hatalmas autóját. Arcát kellően világította meg a nap, amely által talán még csodálatosabbnak titulálhatnám. Elmosolyodtam, ahogyan megpillantottam arcán az apró gödröcskét, amely minden mosolyához társul.
- Esetleg tetszik a látvány? - törte meg a közöttünk lévő csendet, mély, rekedtes hangjával.
- Hm, azt hiszem, elfogadható.
- Mi? - kiáltott fel nevetve. - Csak elfogadható? Azt hiszem, akkor még tennem kell valamit az ügy érdekében, hogy ne csak elfogadható legyen.
- Lehetséges - csúsztattam kezemet combjára, mire sajátját is könnyedén ráhelyezte.
- Megérkeztünk - közölte, s egy kis sorompó előtt állt meg, ahol is magához vette a pénztárcáját, s két jegyet váltott, majd tovább hajtott. Körbenéztem a hatalmas területen, ahol is már jó pár autó állt, egy hatalmas kivetítő előtt. Leparkolt egy megfelelő helyre, az elülső ablakokat pedig leengedte teljesen.
- Egy autós mozi? - néztem rá döbbent mosolyommal.
- Még sohasem voltam, de egy ismerősöm mondta, hogy jó buli - mosolygott, s hátra mászott. - Gyere - nyújtotta kezét, mire minden gondolkodás nélkül rúgtam le csizmáim, s másztam hátra mellé.
Lábait lazán nyújtotta előre a két ülés között, amelyekre keresztbe enyéimet helyeztem. Tökéletes rálátásunk volt a már sötét vászonra így. Kezével átkarolt, s magához húzott, míg én vállára hajtottam fejemet, s onnan csodálva néztem a többi ember érkezését.
- Én sem voltam még itt, igazából fogalmam sem volt, hogy rendeznek még ilyen eseményeket - szólaltam meg kis idő elteltével.
- Hm, milyen romantikus, mind a kettőnknek az első alkalom - csókolta meg homlokom, amikor felnéztem rá. - Örülök, hogy eljöttél velem.
- Választásom sem volt.
- Elrontod a pillanatot - dörmögte.
- Elnézést - fektettem vissza arcom felsőtestőre, a kifelé pillantottam a hatalmas sötétség uralta területre, amely már megtelt autókkal. Valami hangosbemondón közölték, hogy kezdetét veszi az előadás, s a kivetítőn már is megjelentek az első filmkockák. Kellő érdeklődéssel figyeltem a fekete - fehér filmet, míg Harry szorosabban fonta körém karjait. Mélyen szívtam magamba az általam imádott férfias, kellemes illatát, míg  a képkockák igen sűrűn váltották egymást.
Már nyár vége volt, s hiába is meleg uralkodott napközben, este már a hűvösebb szellők is jelenvoltak. Közelebb bújtam hozzá, mire azonnal oldalamon végigsimított.
- Fázol?
- Így jó - feleltem, s tovább figyeltem a filmet, míg gondolataimba fészkelte be magát egy kisebb megjegyzés. - Mintha tinédzserek lennénk - suttogtam.
Ujjamat végighúztam a fedetlen mellkasán, egészen az első gombig, amely már hasánál volt. Tetoválásait újra megcsodáltam, majd visszafelé haladtam, s a kedvencemnél, a kulcscsontjánál lévő madarakon simítottam végig.
- Hm, akkor ez az első randink? - cirógatta ujjaival combomat.
- Az első lenne? - billentettem kissé hátra fejem, hogy könnyedén szemeibe tudjak nézni.
- Mondjuk annak, hogy az első tinédzser hangulatú randink.
- Komolytalanok vagyunk már a vén gondolatainkkal -  nevettem el magam kislányosan.
- Nyuszifül - hajolt le hozzám, s kezét óvatosan nyakamra, ujjait hajamba vezette, orrát enyéimhez érintette, majd ajkai szinte hevesen kezdték el falni enyéimet.

19.rész ° Kellemes déli óra

Miranda

Már a második napomat töltöm a munkahelyemen. Nem jelentem, ki, hogy teljesen új volt számomra, hiszen évek óta dolgozom e épület falai között, még is furcsa volt visszatérni. Első napon az igazgató elmondta, hogy tudomása van arról, hogy Harry és én már nem csak baráti kapcsolat miatt találkozunk, de mivel ez most történt, s nem akkor, amikor még az intézet betege volt, így semmilyen negatív megnyilvánulást nem tett. Viszont, tudomásomra adta, hogy vigyázzak, hiszen bármikor visszaeshet a volt szenvedélyébe. Ezzel magam is tisztában vagyok, de bízom benne. Bízom abban, hogy első sorban maga, és családja miatt sem teszi ki még egyszer ennek az egésznek magát. Másodsorban pedig Noah és miattam.
Három betegem van így kezdésként, akikhez be kell járnom. Két női személyről, és egy férfiről kell gondoskodnom. Mindegyikük a terápia elején jár, így még a neheze hátra van az egésznek.
Noah miatt már előtt végzek, s ezt az igazgató magától ajánlotta fel, amiért hálás voltam. Ő is ott volt édesanyám búcsúztatásán, így nem lepődtem meg, amikor felajánlotta, hogy Noah-ra való tekintettel, ezt a lehetőséget.
Sietős léptekkel mentem végig a csendes folyosón, egyenesen az itt dolgozóknak kijelölt helyiségbe, ahol is megszabadultam fehér köpenyemtől, s papucsomat is lecseréltem a cipőmre. Táskámat felvettem, napszemüvegemet orromra csúsztattam, s indultam is visszafelé, egyenesen a hatalmas bejáratig. Kilépve az ajtón, azonnal megcsapott a kellemes meleg nyár végi levegő, amely mosolyt varázsolt arcomra. Telefonomat elővette, hogy megnézzem van-e nem fogadott hívásom, vagy bármiféle üzenetem. Mivel semmi sem várt rám, végiggörgettem a névjegyzéket, s mikor rámentem a keresett névre, mellettem megállt egy autó.
- Meghívhatom a hölgyet egy ebédre? - szólalt meg a sofőr, mire azonnal odapillantottam, s szélesebben elmosolyodtam.
Bólintottam, telefonomat visszasüllyesztettem táskámba, majd megkerülve az autót szálltam be mellé. Mosolygott, rám, majd közel hajolt, s rövid puszijával üdvözölt.
- Mit keresel erre? - kérdeztem, amikor is elindultunk.
- Úgy hallottam, hogy társaságra vágyik.
- Komolyan kérdem, Harry.
- Én is az intézet lakója voltam, ne feledd - fogta meg a kezem, majd ajkaihoz emelte, s tenyerembe csókolt. - Gondoltam megleplek. Egyébként is utálok egyedül enni.
- Már mindent értek - feleltem mosolyogva.
- De, ha más terveid voltak, csak mondanod kell - fordult felém egy pillanatra.
- Éppen téged akartalak hívni - vallottam be. - Amikor is megszólítottál.
- Hm, a sors keze - jegyezte meg.
Egy kis kellemes hangulatú étterem előtt parkolt le. Többször is láttam már az épületet messziről, vagy éppen elsétálva előtte, de valamiért soha nem tértem még be. Kiszálltunk, s amint átért az én oldalamra, derekamra simította kezét, s úgy vezetett be. Nem tartozott a hatalmas éttermek közé, ahol rengeteg asztal kapott helyet, hanem egy kis családias, külön bokszokra leválasztott asztalokkal berendezett helyiség volt. Asztalfoglalás nélkül is kényelmesen betérhetett az ember.
Elfoglaltunk egyet, majd jött is a pincér, aki köszöntött bennünket, és átnyújtotta az étlapot, majd megkérdezte, hogy mi óhajtunk inni. Amint távozott, Harry felém fordult, s a combomon pihenő kezemre helyezte övét, ezzel elfedte enyémet.
- Mennyi időre is vagy az enyém? - kérdezte rám, az étlap olvasása közben.
- Egy óra a szünetem, de azt hittem, hogy ezt is tudod - néztem kérdően rá, mire felém pillantott.
- Ennek az információnak a birtokában, nem voltam - felelte féloldalas mosolyával.
- Nem tudtam, hogy ennyire szabad vagy mostanában, hogy csak ha kedved támad már is jössz.
- Ezért jó az írói élet - kacsintott rám. - Akkor ülök le a gép elé, amikor kedvem van, hiszen csak is rajtam múlik, hogy mikor is adom le a kiadónak.
- Pályát tévesztettem - kacagtam fel.
- Ó, valóban elolvasnám azt, amit te papírra vetsz. Nem szeretnéd kipróbálni magad? - dőlt hátra, kezemet még mindig rabul ejtve.
- Semmi képzelőerőm nincs, sajnálom - néztem rá őszintén.
- Hm, Nyuszifül, mindenkinek van fantáziája, csak jól kell vele bánni - tűrt fülem mögé egy enyhén göndör tincset.
- Oh, kétségem sincs afelől, hogy te tökéletesen tudod használni.
- Majd egyszer megtudod - nyomott egy gyors csókot ajkaimra.
- Sikerült választani? - tette fel a kérdést kissé zavartan a fiatal pincér. Harry bólintott, s leadta a rendelést, majd felém pillantott, így én folytattam. Amint távozott az asztalunktól a fiú, már azonnal folytatódott is a beszélgetésünk.
- Ha már a fantázia, és a könyv, hogy haladsz? - érdeklődtem.
- Ó, remekül.
- Akkor lassan olvashatom?
- Csak nem a kéziratra hajtasz? - fog villogtatva mosolygott rám, mire bólintottam. - Hm, sokba fog az neked kerülni.
- Valóban? Mit kell érte tennem? - kérdeztem komolyan, apró mosollyal.
- Még gondolkodnom kell, de elsőként egy édes csókkal is beérem.
- Megfontolandó.
- Na, gyere csak ide - húzott magához nevetve, s ajkait finoman enyéimre illesztette. Kis idő után elszakadt tőlem, mire én nyakhajlatába fúrtam arcom.
- Komolyan egy kamasznak érzem magam melletted - simítottam végig kézfején.
- A francba - szitkozódott. - Még sem tizennyolc vagy?
Eltávolodtam tőle, s tetetett sértettséggel néztem rá, mire csak elnevette magát, s visszahúzott magához.
- Tudod, egyszer szeretnélek lefesteni - mondta teljes nyugodtsággal.
- Mi van? - nevettem fel halkan. - Ez most komoly?
- Igen, egy letisztult kép lenne. Mondjuk valami fehér apróságot viselhetnél - vont vállat.
- Nem fogok fehérneműben pózolni - mondtam olyan hangerővel, hogy csak ő hallja.
- Kár - vállamat átkarolva húzott magához. - De nem is arra gondoltam - rajzolt apró köröket a tenyerembe, míg beszélt. - Ez most mellékes is. Egyszer elég, ha csak beleegyezel.
- Legyen - bólintottam rá.
- Köszönöm.
Megérkezett a pincér az ételeinkkel. Megköszöntük neki, majd távozott. Neki álltunk elfogyasztani csendben az ételünket, miközben néha egy - egy apró pillantást vetettünk egymásra. Mivel a reggelit a rohanás miatt kihagytam, így szinte pár perc alatt eltüntettem tányérom tartalmát. Hátra dőltem, s nagy kortyokban eltüntettem a narancslevem. Harry is lassan befejezte, majd megtörölte szalvétával a száját, s eltüntette a vizét is.
- Kávét? Sütit? - kérdezte.
- Nem, köszönöm, tele vagyok - feleltem.
- Van még .. - nézett az órájára. - Negyed óránk. Ötlet?
- Nincs.
- Akkor sétáljunk vissza. Szép idő van, amúgy is.
- És az autód? - álltam fel után, s táskámat kezembe vettem, amint kifizette a számlát.
- Majd visszajövök, két utcányira van csak az intézet.
- Rendben - egyeztem bele.
Ujjainkat egybefonta, ahogyan kisétáltunk az étterem fa ajtaján, s indultunk is végig az utcán, a kellemes napsütésbe. Csendben, apró beszélgetések zajlottak le, aminek igazából semmi komolyabb tartalma nem volt.
Magával szembe fordított a hatalmas épület előtt, s derekam köré fonta karjait. Homlokát enyémének döntötte, majd egy gyors csókkal hintette be ajkaimat.
- Nem is mondtam még ma, hogy mennyire csinos vagy - bókolt.
- Köszönöm - szorítottam meg a derekát. - És az ebédmeghívást is - emelkedtem feljebb, s nyomtam egy búcsú csókot ajkaira, majd elszakadtunk egymástól, s lassan visszaandalogtam a munkába.

°°°°

Ahogyan visszaöltöttem a munkához megfelelő öltözetet, már is igyekeztem a betegeimhez. Egy aktát olvastam a folyosón sétálva, amikor is az igazgató hangja szólított fel. Biccentett az irodája felé, így visszafordultam, s egyenesen besétáltam a már nagyon is ismerőt helyiségbe.
- Miranda, kérem foglaljon helyet - intett a vele szemben lévő székre. - Tudja, mai napon érkezni fog egy beteg. Pontosabban egy órán belül. Röviden azt kell tudni, hogy túladagolva találtak rá egy szórakozóhelyen, ahonnan is azonnal kórházba került, életveszélyes állapotban - olvasta a papírról az információkat. - Egy hetet töltött a helyi kórházban, és a mai napon pedig ide kerül. Komoly elvonási tünetei vannak, ami természetes, mint az tudjuk - nézett fel rám.
- Értem - bólintottam, s elvettem a felém nyújtott aktát. Belenéztem, képet nem tartalmazott, csak nevet, pár fontos információt, és a beteg állapotát.
- Különleges odafigyelést igényel, viszont nem mehet be hozzá kísérők nélkül. Kérem, ezt tartsa be.
- Rendben van.
- Akkor menjünk.
Elindultunk a hátsó bejárat irányába, hogy ott várjuk meg az érkező autót, s az új betegemet. Pár perc telt el, amikor is megérkeztek. Két testesebb férfi szállt ki a járműből, s indultak, hogy a hordággyal együtt kivegyék, a jelenleg eszméletlen férfit. Tisztában volt azzal, hogy ilyenkor egy minimális nyugtatót kapnak, hiszen kiszámíthatatlanok. Megjelent mellettem a két kísérő férfi is, akik ilyen esetekre vannak alkalmazva. Értenek a gyógyszerekhez, de főbb feladatuk, hogy a kezelők mellett legyenek a szükséges esetekben.
Aktát összecsuktam, s a férfire meredtem, akit éppen betoltak intézményünkbe. Nagyot nyeltem, s ledermedtem. Levegőt is elfelejtettem venni, míg kezeim remegni kezdtek. Oly sok év után, újra, s hasonló állapotban, mint utoljára láttam. Egyszerűen nem hittem szemeimnek. Nem akartam elhinni, hogy valóban Ő lenne. Újra az életemben. Múltban történt eseményei azonnal befurakodtak gondolataimba, s akaratosan, minden másról elvonták figyelmem. 

18.rész ° A fekete csipke

Miranda

Nagyokat pislogva figyeltem szemei csillogását, amellyel engem fürkészett. Mosolya elbűvölő volt. Ujját gyengéden húzta végig ajkaimon, minek hatására újra tinédzsernek éreztem magam. Szívem őrült sebességgel száguldott, s féltem, hogy meghallja, az általa okozott zűrzavart. 

Közelebb hajolt, s ajkait finoman szélére nyomtam, majd el is húzódott. Mosolya tovább játszott ajkain, s enyéimre is azt varázsolt. Vállaimat átkarolta, s mellkasához vont. Állát vállamon támasztotta meg, s onnan szemlélte a lassan lemenő napot. 

- Holnap míg Noah óvodában lesz, elmegyek beszélni az igazgatóval, és reményeim szerint visszaállok a munkába - törtem meg békés csendet.

- Biztos vagy benne? - dörmögte fülem mellett a kérdést.

- Már régen nem dolgozom.

- Mellettem voltál, szóval dolgoztál - vágott egyből közbe. - Nem gondolod, hogy pihenned kellene? - simított végig kezemen, míg ujjainkat végül egybefonta. 

- Muszáj lesz lekötnöm magam. Noah sem lesz már otthon, én pedig a semmittevést nem igazán részesítem előnyben. 

- Igen, ezzel tisztában vagyok - nevetett fel. - Egyszerűen csak aggaszt a gondolata annak, hogy arra a helyre mész vissza.

- Veled is ott találkoztam - pillantottam rá. 

- Igen, velem is - nyomott puszit arcomra, s szorosabban vont magához. - Holnap este lesz egy filmpremier, az egyik könyvsorozatomból - avatott be. - Lenne kedved elkísérni? 

- Nem is tudtam, hogy film készül belőle - néztem azonnal rá. 

- Már akkor a vége felé járt a forgatás, amikor kiengedtek az intézetből - mesélte. - Előtt volt, hogy kimentem pár napra. Az elsőn megismerkedtem a szereplőkkel, akik megformálják a leírt főhőseimet, beszéltem a rendezővel. Mondhatni nyomon követtem, amíg be nem kerültem hozzátok. 

- Értem - bólintottam. - Remekül hangzik, de Noah-t nem hagyhatom egyedül otthon. 

- Anyáék biztosan vigyáznának rá.

- Harry, ez őrültség. Nem is az unokájuk, nekik egy senki vagyok, miért tennének szívességet? Különben sem hiszem, hogy azért költöztek ide, hogy a fiamra vigyázzanak. 

- Azért költöztek ide, hogy engem szemmel tartsanak - felelte. - Számukra pedig igen is fontos vagy, hiszen te pofoztál helyre - nevetett fel saját gyenge viccén. - Megszerették Noah-t, biztosan állíthatom. És legalább átmozgatja az öregem. 

- Oh, igen Noah és a foci.

- Komolyan mondom, egyszer még nagy focista lesz belőle - simította meg kézfejem, miközben a még mindig szundító fiamra pillantott. - Majd az első sorban fogunk drukkolni. 

- Nagyon bátran bánsz a szavakkal.

- Megtehetem Nyuszifül - csókolt nyakamba. - Viszont még nem adtál választ. Velem tartasz akkor? 

- Ha a szüleidnek nem gond, akkor igen - bólintottam rá, mire arcán furcsa jeleket véltem felfedezni. - Már beszéltél velük, igaz?

- Csak biztosra akartam menni, bár sohasem kételkedtem bennük.

- Javíthatatlan vagy - döntöttem vállára fejem, s arcára nyomtam egy puszit, mire mosolya csak szélesebb lett. 

- Ideje hazavinnünk a kicsit - utalt Noah-ra. 

Mindent elpakoltam, majd mielőtt felébreszthettem volna fiamat, megállított, s könnyedén karjaiba vette. Összehajtottam a pokrócot, s már indultunk is vissza az autó felé.

°°°°

Noah a szobámba játszott, míg én egy nagyon gyors zuhanyra elvonultam a fürdőszobába. Amint kész lettem, kinéztem rá. Még mindig a mesét nézte, s a kezében lévő autóval játszott. 

Leültem a fésülködőasztalomhoz, s neki is láttam a továbbiaknak. Hajam végeit enyhén begöndörítettem, míg arcomra minimális sminket vittem fel. 

- Mami - szólt Noah, mire felé fordultam. - Harry jön?

- Igen, bébi - ültem mellé. - Anne és Des fog rád vigyázni a ma este. 

- Ott is alszom? 

- Ha szeretnéd elmehet érted, de ha ott szeretnél maradni, akkor természetesen maradhatsz - simítottam arcából ki kissé hosszú haját. 

- Maradhatok?

- Persze, akkor reggel megyünk érted - nyomtam csókot arcára. 

- Összeszedem a játékaim - mászott le ágyamról, s rohant át szobájába. 

Mosollyal arcomon léptem szekrényem elé, amelyből is a már kiválasztott ruhát magamhoz vettem. Magamra öltöttem, miután egy kiegészítőt is feltettem, ahogyan cipőmet is. Fújtam magamra parfümömből, s végül táskámba tettem be a legfontosabbakat. Átsétáltam Naoh-hoz, aki a kis hátizsákjába pakolta be az utolsó darabokat.

- Hány napra mész? - kérdeztem az ajtónak dőlve. 

- Minden fontos, anya - sóhajtott fel, miután a csengő szólalt meg. 

Felvettem a másik táskát, amiben a pizsamáját, s az ilyen dolgokat tettem be, míg kezem nyújtottam felé. Vállaira vette a másik táskát, s lesétáltunk. Míg a cipőjét kezdte el felvenni, én kitártam az ajtót.

- Sziasztok - mosolyodott el Harry, s beljebb lépett. Szokás szerint lepacsizott fiammal, majd felém fordult. - Csodás vagy - nyomot arcomra egy édes puszit. 

- Köszönöm.

- Kész vagyok - állt fel Noah, mire Haz azonnal karjaiba vette. 

- Tud ám menni a saját lábain is - mondtam neki, amint kiléptünk az ajtón. 

- Nem kértem beszólást - mosolygott rám, majd halántékomhoz nyomott egy csókot. 

Amint bezártam a házam, már mentünk is az autóhoz. Mindenki a szokásos helyét elfoglalta, s indulni is tudtunk a kitűzött cél felé. Noah-nak szokás szerint elhadartam a szokásosnak nevezhető monológom, mire Harry csak szemeit forgatta, s közölte, hogy értelmes, okos fiam van. Így aggódnom egy percig sem kell. 

Bekísértem őket, s a göndör szülei igazán kedvesen fogadtak engem, s fiamat is. Anne megölelgetett, s megdicsérte megjelenésem, amelyet hálásan köszöntem meg, ahogyan azt is, hogy vigyáznak a kicsire. Jó szórakozást kívántak, majd elköszöntünk tőlük, s tovább is indultunk. 

°°°°

Szívem hevessége igen gyors lett, ahogyan megláttam a tömeget, a fotósokat, s számomra minden szokatlan dolgot. Harry megfogta a kezem, ahogyan leparkolt egy kissé arrább eső részre. Volt pár biztonsági, akik azonnal csatlakoztak hozzánk, amint kiszálltunk a járműből. 

- Ez csak a szokásos felhajtás - magyarázta, miközben közelítettük a bejáratot. - Hamar túllesünk rajta. Kifelé pedig csak pár fanatikus lesz már itt. 

- Megnyugtató - mosolyogtam fel rá. 

Kezét csípőmön tartotta, így vezetve engem a hatalmas paravánhoz, amely a fotósoknak volt felállítva. Mielőtt odaértünk volna, még közelebb vont magához, s puszival ajándékozott meg. Értékeltem ezt az apró gesztust. Amint megérkeztünk a fotósok hada elé, megállt, feléjük fordult, ám tekintetét rajtam tartotta. Lemosolygott rám, én pedig fel rá. Ezután rájuk néztünk mind a ketten, bár számomra igen kellemetlen helyzet volt, de szerencsére hamar távoztunk. 

Riporterek folyamatos kérdésekkel bombázták az állapota felőle, a kilétem felől, és, hogy véleménye szerint mennyire lesz sikeres a film, ám egyiknél sem állt meg. Beérve a hatalmas épületbe, azonnal fellélegeztem. 

- Nem hiszem, hogy örültek annak, hogy nem álltál meg - néztem fel rá. 

- Szerinted érdekel? Még szerencse, hogy nincs menedzserem, aki pattogna miatta - nyomott rövid csókot ajkaimra, majd egyenesen a moziterem felé húzott. 

Rengetegen köszöntötték, akiknek csak illedelmesen válaszolt, bár látszott rajta, hogy inkább lenne máshol, mintsem itt. Bemutatott pár embernek, köztük a rendezőnek, s a főszereplőknek, akikkel pár szót váltott is, mielőtt beléptünk volt a homály fedett terembe. 

Ahogyan ezt megtettük, benn mindenki felé kapta tekintetét. Tudomásomra adta menet közben, hogy egy bizonyos számban eladtak jegyeket, ezzel pár szerencsés, gyors rajongó jelen lehetett. Legfelső sorba vezetett, ahol a számára két fenntartott helyet el is foglaltuk. Pár perc telt még el, mire lekapcsolódtak a fények, s a vásznon megjelent az első képkocka. Izgatottan ültem, s figyeltem. Elolvastam a könyveit, így igen is sokat vártam a filmtől, ám mélyen magamban tartottam attól, hogy csalódást fog okozni, hiszen a könyv - film párosításban a film a legtöbbször alul marad. 

Néha hozzáfűzött valamit egy - egy jelenethez, amelyeken jót mosolyogtam, míg néhányszor arcon csókolt. Kezét szinte már az elején a keresztbe tett lábamra fektette, s hüvelykujjával kis köröket írt le. Amint vége lett a film, őszinte mosolyra húzódtak ajkaim, s az íróra néztem, aki hasonlóan nekem szentelte figyelmét. Keze még mindig lábamon pihent, míg én enyémét az övére helyeztem. 

- Szeretnél maradni a fogadáson, vagy menjünk haza? - hajolt közel hozzám. 

- Maradhatunk - feleltem. 

Felállt, kezét nyújtotta, amelyet minden nehézség nélkül elfogadtam, s csatlakoztam hozzá. Először mi hagytuk el a helységet, s csak utánunk a rajongók. Átvonultunk a hatalmas épületen, s egy bálteremben állapodtunk meg, ahol is már halk, kellemes zene szólt, míg pincérek járkáltak tálcával, amelyeken pezsgőspoharak, s apró falat finomságok kaptak helyet. 

- Hogy tetszett? - jelent meg a rendező, felesége oldalán.

- Remek volt, tényleg, gratulálok - mondta kedvesen Harry.

- Ugyan, a te érdemed - veregette vállba Harry-t - Neked, hogy tetszett, Miranda? - pillantott rám. 

- Őszintén féltem tőle, hiszen a remek könyvek után a filmek nagy része balul sül el, ám ez valóban tetszett. A szereplőket nem így képzeltem el kinézetre, és pár dolgot, de ez természetes. Lényegében valószínű, hogy még látni fogom - mosolyogtam kedvesen. 

- Örülök - biccentett. Felcsendült egy dal, s Derek azonnal lekérte feleségét egy táncra. 

- Megtisztelnél - fordított maga felé Harry. 

Kezemet vállára csúsztattam, míg tenyerem nyaka hátsó részén, tincsei alatt pihent. Ő derekamra simította övét, míg másik kezével enyémet fogta, s közel tartva magához kezdett el a zene kellemes ütemére ringatózni. Végig egymás tekintetében vesztünk el. 

A dal véget ért, ahogyan a táncunk is. Azonnal letámadták és komoly beszélgetésbe vonták, ám mellőlem el sem mozdult. Derekamon tartotta kezét, miközben beszélgetett a könyvről, s a történetről. Talán egy - két órát tölthettünk el, amikor is úgy döntöttünk közös megegyezés alapján, hogy távozunk. 

Hazáig csend uralta a járművet, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a házamhoz, ahol is beinvitáltam. Magassarkúmtól azonnal megszabadultam hanyagul, s mezítláb lépkedtem végig a konyhába. 

- Bort? - mutattam neki az üveget. 

- Elfogadom, de majd én kinyitom - vette ki kezemből a palackot, és a nyitót. Letettem elé a két öblös üvegpoharat. Töltött mind a kettőnknek, kézen fogott, s a nappaliba vezetett. Mind a ketten elfoglaltuk helyünket a kényelmes kanapén. Belekortyoltam az ízletes vörösborba, mielőtt megszólaltam volna.

- Köszönöm az estét - néztem fel rá.

- Jól érezted magad? 

- Remek volt minden - bólintottam. Kezét végighúzta oldalamon, s szoknyám alján, az enyhén csipkés anyagnál állt meg. 

- Csodás érzés érezni a testedet ezen a kis fekete csipke alatt - suttogta, mire kislányosan elmosolyodtam. - Én köszönöm, hogy velem tartottál - cirógatta meg arcom, s közelebb húzódott hozzám. Poharat kivette kezeim közül, s sajátjával együtt elénk, az asztalra helyezte. Visszafordult felém, s egyik kezét csípőmre, míg másikat hajamba vezette, s puha ajkait enyéim ellen nyomta. Lassan, szenvedélyesen kóstolgatta ajkaim. Kezeimmel a testén feszülő ingbe markoltam, s ezzel még közelebb vontam felhevült testemhez. Addig ügyeskedett, helyezkedett, míg ölében nem tudhatott. Szoros ölelésébe vonva, apró puszikkal szakadt el tőlem, s vont még közelebb szíve ütemétől dübörgő mellkasához. 

Ps.: Kicsit előbb érkezett a részt, és hosszabb is lett, de remélem nem bánja egyikőtök sem! :) Véleményeiteket várom. ;)

Új blogom nyitotta meg kapuit. Hasonlóan Harry a főszereplő, s hasonlóan nincs köze az énekléshez. Akit esetleg érdekel, nézzen be.: http://nascarharrystyles.blogspot.co.uk/  Xx

17.rész ° Betolakodó

Miranda

Újabb egy hetet tudhatunk hátunk mögött. Ez idő alatt minden időmet fiammal töltöttem. Szerettem volna olyan emberekkel lenni, akik számomra a legfontosabban. Mindig akadt valami kis hely, ahova kettesben elmenekültünk mindenki elől. Rengeteget sétáltunk, vagy éppen a szokásos helyünkön, a parkban henyéltünk. 

Néhanapján Harry is csatlakozott hozzánk, bár kicsit eltűnt, s ritkábban lettek jelenlétei, hiszen az új könyvén dolgozott, amelyben tökéletesen beleadott mindent. Elmondása szerint az utolsó irománya, s ennek okaként szeretne tökéletesen búcsút mondani régi életének. Én személy szerint támogatom, hogy új életet kezdjen, bár annak nem örülök, hogy az írással sem szeretne tovább foglalkozni. 

Végre az egy hetes szabadságom letöltése alatt éjszakánként sikerült elolvasnom az általa kiadott könyveket. Amint kezeim közé vettem egy - egy irományát, rabjává váltam. Úgy csavarta a történéseket, hogy egyszerűen nehezemre esett letenni, míg a végére nem értem. Minden szavát epedezve olvastam, amelyek igen mély gondolkodásra késztettek közben. Az írói homályt egyértelműen helyezte előtérbe, s ez még jobban megfogott benne.
- Anya, lemegyünk ma a partra? - kérdezte álmos hanggal Noah.
Jó ideje a nappaliban ültünk, s mesenézés volt a program. Szép idő volt, bár a kora reggeli órák még jelen voltak.
- Persze, amint megérkezik Harry, reggelizünk, és ha elkészültünk, mehetünk - csókoltam arcon fiam, s felálltam, hogy a konyhába indulhassak, ám a csengő megzavart, így oda vezetett utam. Kitártam az ajtót, s apró mosolyt csalt arcomra az ott várakozó személy.
- Jó reggelt - köszönt fáradt hangon.
- Csak nem korán van? - kérdeztem, miközben félre álltam, hogy beljebb tudjon jönni.
Közel hajolt, arcomra édes puszit adott, mielőtt válaszolt volna. - Éjszakába nyúló munkám van - felelte egyszerűen.
- Saját magad főnöke vagy, Harry - mentem utána a konyhába. - Pihenned kell.
- Hm, újra gondoskodni szeretnél rólam? - húzott lábai közé, mire csak szemeimet megforgattam. - Tudod, ez illetlenség, főleg, ha vendég előtt csinálod.
- Te minden vagy, csak nem vendég - vágtam rá egyből mosollyal arcomon.
- Hm, akkor esetleg .. - merengett el. - Egy szívesen látott személy? - hajolt közelebb, s suttogta bizalmasan.
Hasonlón formáltam meg szavaimat: - Egy betolakodó.
- Áu, ez fájt - kapott szívéhez, mire felnevettem hangosan. - Ez még megbánod - fogta meg derekam, s húzott közelebb magához.
- Anya - hallottam meg Noah hangját, aki azonnal odaszaladt hozzánk, s Harry-vel lepacsizott, majd felmászott a férfi ölébe. - Mikor reggelizünk?
- Mindjárt - nyomtam csókot homlokára.
- Én nem is kapok? - fonódtak csuklóm köré a hosszú ujjak. Vissza pillantottam a személyre, akinek arcán féloldalas mosolya ült.
- Ki kell érdemelni - ezzel át is mentem a helység másik felére, hogy tálaljam a már elkészített reggelinek szánt ételt.
- Harry, lemegyünk a partra - újságolta el fiam a mai napunk terveit.
- Ez igazán remekül hangzik. Anyával mész?
- Igen, és veled - felelte egyből, minden megfontolás nélkül a kicsi.
- Lehet, hogy a mamádnak lenne kifogása ellene.
- Harry, Te is tudod, hogy velünk fogsz tartani, de húzd azt a gyereket - tettem le eléjük egy - egy tányért.
Magamét is megfogtam, s az asztalra helyeztem, ahogyan a meleg italokat is. Noah átült a Harry mellett elhelyezett székre, és onnan kanalazta jóízűen a reggelijét.

****

Egymás mellett sétáltunk végig a homokos parton. Noah már nem nagyon bír várni, így kissé előttünk szedte apró lábait, hogy mielőbb a megfelelő helyre érjünk. Harry-vel beszélgettünk. Elmondott pár dolgot a könyvéről, hogy jelenleg hogyan is áll, s mit is tervez még, ám szigorúan lelkemre kötötte, hogy kezeljem államtitokként, mire felnevette. Kisujjesküt kellett tennem, hogy megnyugtassam. Megjegyeztem, hogy mennyire is gyerekként viselkedik, mire orrom alá dörgölte, hogy pontosan tudja, mennyire is imponál nekem ez az énje.
Fiam sokadszorra kérdezte meg az út során, hogy mikor is érünk már oda, míg végül Harry közölte vele az örömhírt, miszerint jó lesz az a hely, ahol éppen álltunk. Távol a többi embertől, szép, csendes környezetben.
Pokrócot leterítettük a homokba, s fiam játékait is letettem, mire ő azonnal a tenger felé igyekezett.
- Noah, állj meg - szóltam rá, mire felém nézett, de vissza is fordult az enyhén hullámzó sós tenger felé. - Noah - szóltam ismét, de már pillantásával sem méltatott.
Harry hosszú lépteivel pillanatok alatt utol is érte, s a levegőbe emelte, mire a kicsi hangosan felkacagott. Együtt tértek vissza hozzám. Harry végigfektette a pokrócon, s csiklandozni kezdte, mire fiam nevetése még hangosabb lett. Szemeit lehunyta, s kezeivel, és lábaival is igyekezett a kínzó férfi ellen valamit tenni, ám próbálkozása mindhiába volt.
- Harry - kapkodva a levegőt nevetett. - Nem megyek a vízbe - szaggatott beszédével próbált Harry-ra hatni, aki eltávolodott tőle, hasonlóan nevetve.
- Kicsim, nem mehetsz be egyedül, nem tudsz úszni, és kicsi is vagy még - ültettem ölembe, s magyaráztam neki, miközben a szandáljától szabadítottam meg.
- Ilyen nagy fiú, és még nem tud úszni? - játszotta a meglepődőtett a göndör. - Majd én megtanítalak.
- Tudod, értékelem az igyekezeted, de szeretném biztonságban tudni - néztem fel rá, majd levettem fiamról a felesleges ruhadarabokat, így már csak úszónadrágjában ült ölembe.
- Bízhatsz bennem - állt fel, s megszabadította magát felsőjétől. - Gyere - nyújtotta a kezét Noah felé, aki megfogta, s együtt indultak el a hívogató víz irányába.
Összehajtogattam mind a két fiú ruháit, majd őket kezdtem el figyelni, ahogyan a sekély vízben játszadozni kezdtek. Nevetésüket tisztán hallottam még a távolban is. Örültem, hogy ennyire felszabadultan tudtak játszani.
Noah kérdéseket tett fel édesanyámmal, a nagymamájával kapcsolatban, s fogalmam sem volt, hogyan is kellene közölnöm egy kisfiúval, hogy a nagymamáját soha többet nem fogja látni. Harry látta rajtam, hogy valami nyomaszt, így faggatni kezdett, én pedig szinte kiöntöttem egész lelkem neki. Segített, s Noah-nak mondott pár szépen megfogalmazott mondatot, ami miatt mára már felhagyott a faggatózással.
- Anya - rohant felém fiam, s rám vetette magát, ezzel teljesen összevizezve engem. - Gyere be te is - mondta.
- Nem szeretnék - mosolyogtam rá. - Játsszál csak Harry-vel.
- Anya, kérlek - nézett rám hatalmas szemeivel.
Végül beadva derekam, állítottam lábaira, míg én megszabadultam lenge ruhámtól, ami alatt fürdőruhám rejtőzött. Kézen fogtam, s együtt sétáltunk be a vízbe, a még mindig lubickoló Harry-hez. Mosolya levakarhatatlan volt, de szerencsére semmit sem mondott, amit nagyon is értékeltem. Leültem, így a víz eléggé ért, s nyugodtan tudtam figyelni, ahogyan a göndör hajú férfi, Noah-t úszni tanította. Meglepődtem, hogy mennyire is fogékony a kicsi, hiszen már elsőre nagyon ügyesen csinálta meg Harry kéréseit. Beljebb mentem én is, s onnan figyeltem tovább az eseményeket. Egész késő délutánig a vízben voltunk, majd kimentünk a partra. Noah a homokozó szettjével kezdett el megalkotni valami építményt. Mi is besegítettünk neki, de maikor Harry véletlen egy fordulattal mindent lerombolt, elhessegetett bennünket.
Kifáradva, teli hassal dőlt el a pléden. Arcából már megszáradt haját kisöpörtem, s figyeltem egyenletesen emelkedő mellkasát. Édesen szuszogott, s ez a kis tény már mosolyt húzta ajkaimat. Szél fújni kezdett, bár hideg nem volt, Harry még is aggódva terítette rá pólóját, ezzel megvédve a hűs szellőtől.
- Köszönöm, hogy mellettünk vagy - döntöttem fejemet vállára, mire azonnal közelebb vont magához.
- Nyuszifül, nem szívességből, hanem valódi törődésből, s érzelemből teszem - suttogta, s államnál fogva arcomat maga felé fordította.

16.rész ° Végső búcsú

Miranda

Bekövetkezett életemben az a nap, amit soha senkinek nem kívánok. Már feketébe öltözve, teljesen készen voltam, így ültem a nappalimban és vártam, hogy Harry megérkezzen. Sminket nem tettem fel, úgy gondoltam, hogy senki nem fog velem foglalkozni, s szép látványt sem nyújtana a fekete szín lefolyva arcomon. 

A gondolata annak, hogy most kísérjük el az utolsó útjára a számomra egyik legfontosabb személyt, leírhatatlan volt. 

Kivételesen kisfiam is teljesen nyugodt volt. Ő is érezte, hogy ez a nap kellőképpen más, mint az eddigiek voltak. Tudtam, hogy érzi a körülötte lévő történéseket áradatát. Csendesen ült mellette, és várta, hogy megérkezzen Harry. Mese halkan szólt, s élénk figyelemmel szemlélte a képkockákat. Apró keze enyémben pihent. Az én figyelmemet csak is ő neki szenteltem, egészen addig, amíg a csengő dallama meg nem szólalt, ezzel kelezve a férfi érkezését. 

Fájdalmas sóhajjal váltam el a kényelmet nyújtó kanapémtól, és elindultam ajtót nyitni. Szomorú mosoly húzódott ajkaim, amelyet viszonzott, mielőtt karjaiba vont volna. Egy szót sem szóltunk, tudta, hogy ez a nap mennyire is fájdalmasan nehéz számomra. 

Noah kis lépteit hallottuk, így szétváltunk, a Harry azonnal karjaiba emelte fiamat, aki lelkesen kuncogott hirtelen cselekedetére. Mosolyom bármennyire is őszintének látszott, még sem volt boldog. Táskámat magamhoz vettem, s léptem ki a kellemesen meleg nyári környezetbe a fiúk után. 

Az út csendben telt. Kivételes alakalom volt, hogy fiam nem mesél lelkesen valamiről Harry-nek. Éppen Harry házához tartottunk, ahol is Anne várta fiamat arra a pár órára, amíg a temetés, a végső búcsú véget nem ér. Eleinte elleneztem annak ötletét, hogy ott maradjon, bár valóban nem szerettem volna elvinni magammal a gyászolók közé. 

- Szót fogatsz Harry édesanyjának, igaz? - néztem hátra fiamra, amikor is megálltunk a ház előtt. 

- Igen, anya.

- Mintha valamikor is rossz lett volna - jegyezte meg a mellettem helyet foglaló férfi. 

- Jobb figyelmeztetni - néztem rá. - Kérek egy puszit - nézetem vissza a kicsire, aki lecsúszva ülésről lépett közelebb, s nyomott arcomra egy édes puszit. 

- Na irány befelé - szállt ki, s tárta ki a hátsó ajtót is, hogy Noah kiszállhasson. 

Figyeltem távolodó alakjaikat, ahogyan a bejárathoz igyekeztek. Harry is bement, majd pár pillanat múlva már sietett is vissza. Bemászott mellém, s indultunk is a helyszínre. 

****

Lassan sétáltunk egymás mellett, csendben. Már láttam, hogy a sír körül állnak többen is, akiket látásból, vagy éppen gyermekkoromból ismertem. Hófehér virágokkal és koszorúkkal, volt körbe rakva a sír, s pár fekete szék is el volt helyezve. Koszorúkon különböző feliratokkal ellátott szalagok is helyet kaptak. 

Nehéz léptekkel közelítettük meg a sírhelyet, a már jelenlévőket. Harry szorosan állt mellettem, amiért hálás voltam neki. Megálltunk egy kicsit oldalt, hiszen középpontban nem volt szándékom állni. Sajnálkozó tekintetekre, és a bájolgó szavakra egyáltalán nem volt szükségem. 

Vöröslő, égő szemekkel álltam, s vártam, hogy végre kezdetét vegye a ceremónia. Pap megérkezett, köszöntött minden eljött személyt, s neki is kezdett. A szokásosnak nevezhető búcsúbeszédbe kezdett bele, még az emberek - akik meglepően sokan voltak - némán, tisztelettel hallgatták. Harry szorosan mellettem állt, s hasonló tisztelettel hallgatta végig a beszédeket, annak ellenére, hogy nem volt szoros kapcsolata édesanyámmal. 

Egy szál vörös rózsával álltam a kezembe, aminek tüskéi már fájdalmasan tenyerembe vésődtek, ezzel égetően fájdalmas, vér nyomait hagyva bőrömön. Harry egyből odakapta tekintetét, amikor felszisszentem az éles, sajgó fájdalom miatt. Elvette tőlem, majd egy zsebkendőt nyomott a vérző, megsebzett területre. Páran körülöttünk felénk kapták tekintetüket, de  mint sem foglalkozva velük köszöntem meg Harry-nek halkan. 

Végtelen hosszúságúnak tűnt az egész ceremónia. Könnyeim már rég végigszántották arcom bőrét. Harry csípőmre simította kezét, ezzel közelebb kényszerítve testéhez. Vállára hajtottam fejem, s úgy hallgattam tovább. 

Lassan, Harry-vel oldalamon sétáltam oda a sírhoz, és virágot újra kezembe véve fogalmaztam meg gondolataim. Erőm nem volt beszédet mondani, így csak magamban búcsúztam el. Elhelyeztem a rózsát, s visszaálltam a férfi mellé, aki egyre többször is támaszt nyújtott már nekem. 

Ahogyan vége tért a szertartás, a pap elhagyta a helyszínt, többen is felém tartottak. Harry még mindig karjában tartott biztosan, és ezen változtatni egyáltalán nem állt szándékomban.
Kedvesen köszöntem meg együttérzésüket az embereknek, akik lassan szállingózni kezdtek, így magamra hagyva a férfivel az oldalamon. Leültem az egyik székre, ő pedig oldalamnál állt továbbra is. Kérdezte, hogy hagyjon-e magamra, de csak nemlegesen megráztam fejem, s kezem övébe csúsztattam.
Meredtem magam elé csendben, csupán gondolataimnak adtam át az uralmat. Eszembe jutottak gyermek éveim, a csodás és a szomorú pillanatok, amiken együttes erővel léptünk túl. A sok megtörtént cselekedet, az elmondott kedves szavak. Ahogyan az utamon terelgetett fiatalabb koromban, amikor mellettem állt, amikor is tudomást szerzett Noah érkezéséről, s arról is, hogy az apja mennyire is ellenezte az egészet. Aztán pedig a legfrissebb történések. Harry ellen mondott szavai, ahogyan engem és unokáját is védeni próbálta. Talán még akkor sem fogtam fel felnőtt fejjel, hogy mi is történt.
Gondolataimból a körém fonódó ölelő karok ragadtak vissza a valóságba. Előttem guggolt, s arcomon simított végig. Előrébb hajoltam, és szorosabban öleltem, mint eddig bármikor. Hátamon lassan vontatta, gerincem vonalán le ujjait, majd vissza. Jó ideig így voltunk, míg fél nem álltunk, s ráérős lépésekkel távolodtunk el a helyszíntől.

****

Noah egyből karjaim közé szaladt, amint megpillantott a nappali boltíve alatt. Arcomra hosszú puszit nyomot, s én is az övére, mire felemeltem és beljebb léptem, s Anne mellé ültem, aki újra finoman kinyílvánította részvétét.
- Minden rendben volt? - érdeklődtem.
- Természetesen - mosolygott rám kedvesen. - Fiad egy igazán jó gyerek. Bárcsak elmondhattam volna ezt a sajátomról kiskorában - nevetett fel harsányan.
- Rossz volt?
- Mint az ördög.
- Anya, kérlek - jelent meg a helységben Harry. - Tudod vagy jó, vagy semmit.
- Rendben, rendben - bólintva állt fel. - Megnézem a vacsorát, aztán ehetünk, ha gondoljátok.
- Na és mit csináltatok? - néztem Noah-ra, aki éppen egy színezővel foglalatoskodott.
- Mesélt nekem Anne, és megtanítottam focizni is - kuncogott édesen. - Ugyan olyan béna, mint Harry - nevetett tovább gyermekien.
- Hé, csak finom kisfiam.
- Megnéztem volna, hogy anyám miként is rúgja a bőrt - röhögve ült le mellém.
Apró mosolyt küldtem felé, majd tovább figyeltem csendbe fiam, aki még mindig mesélt. Anne pár perc elteltével szólt, hogy kész az étel. Fiammal együtt a mosdóba vonultam, ahol is kezet mostunk, utánunk Harry következett.
Dicsérő szavakkal illettük a szakácsnőt, aki csak annyival leintett mindannyiunkat, hogy könnyű vacsorát készített, amely hamar elkészült. Étkezés befejeztével segítettem neki elpakolni, bármennyire is ellenezte, én így tartottam fairnek. Harry fiammal a nappaliba vonult, valami borzasztó mesét kezdtek el együtt nézni, még mi a konyhában pakolásztunk.
- Tudod, számíthatsz rám, bármikor, és bármivel fordulhatsz hozzám - szólalt meg kis idő múlva.
- Köszönöm Anne - öleltem meg.
- Eszembe sem jutott, hogy egyszer egy ilyen csodás, erős nő lesz a fiam mellett.
- Anne, mi ..
- Tudom, édesem, tudom - mosolygott rám megértően. - Viszont vak nem vagyok. Melletted van, amikor szükséges, és te is kitartasz mellette.
- Pontosan tudod, hogy mi is ennek az oka.
- Miranda - fogta meg kezeim, s szemeimbe nézett. - Látlak benneteket, és elhiheted, hogy az évek során sok tapasztalatot szereztem. Felismerem a dolgok mögött megjelenő értelmet - nyomott arcomra egy puszit, s hátat fordítva nekem tovább foglalkozott a mosatlan edényekkel.

****

- Itt maradtok? - kérdezte Harry már a nappaliban.
- Haza kellene mennünk, nem helyes ez így. És már így is rengeteget köszönhetek neked - sóhajtottam fel. - Gyönyörű szertartást szerveztél.
- Ez csak természetes - hajolt közelebb. - A szobád még mindig megvan, és még amúgy sem sikerült kipakolnod. Kérlek, maradjatok. Jobban érezném magam.
- Harry ...
- Csak egy igent kell mondanod - mosolygott rám.
- Igen - egyeztem bele, míg végül mosolyogva közelebb húzott magához, s folytattuk a film nézését a gondolatainkba merülve.

15.rész ° Nyuszifül

Miranda

Az idő telt, s minden nappal közelebb éreztem magam édesanyám elvesztéséhez. Állapota napról - napra egyre rosszabb lett, és ezt, ha a kezelőorvosa nem is adta volna tudtomra, akkor is egyértelműen mutatkozott meg. Teste teljesen legyengült. Fájdalmai már annyira maga alá taszították, hogy a legerősebb gyógyszerek is igen sűrűn kellettek neki. Ő meg szerette volna tagadni ezt, de én ragaszkodtam hozzá, hogy semmilyen fájdalmat ne érezzen. 

Az orvosok egyik nap közölték velem, hogy már nem sok időt adnak neki, és ennek a tudata csak még jobban elkeserített. Azt is hozzátették, hogy minden látogatásomra úgy tekintsek, mintha az utolsó lenne. 

Harry mellettem állt. Rosszul éreztem magam, amiért mondhatni ő ápolt engem, ahelyett, hogy ezt én tettem volna vele. Néha kifejtettem neki véleményem ezzel kapcsolatban, de csak leintett, hogy ez természetes, és hogy eddig én foglalkoztam vele, most pedig rajta a sor. 

Ez idő alatt, Noah megismerkedett Harry édesanyjával, Anne-vel, és a nővérével, Gemma-val is. Erre úgy került sor, hogy egy este folyamán áthívott magához egy vacsorára. Eleinte elleneztem, de végül megmagyarázta, hogy semmit sem kell a dolgok mögé képzelnem, csupán szeretné, ha vele tartanánk egy vacsorára, amelyet Ő készít. Végül elfogadtam, s Noah-val együtt elmentünk a már ismerős házba, amelyben pár holmim még mindig megtalálható volt. Viszont, amikor beléptünk, meglepődtem, hogy beszélgetés szűrődött ki a konyhából. Kérdően néztem Harry-re, aki csak egy biztató mosollyal illetett. Fiam már Harry kezei között volt, amikor is beléptünk a már említett helységbe. Megdöbbentem, de hamar rájöttem, hogy Ők tudtak az érekésünkről. Mosolyt varázsoltam arcomra, és már üdvözöltem is őket, majd Harry bemutatta kisfiamat. Remek hangulatban telt el az a pár óra, amit a Styles házban töltöttünk el. Nővére, és édesanyja nála maradtak éjszakára, míg minket is arra kért, de végül elköszöntünk, és haza indultunk Noah-val. 

°°°°

Kora reggel volt, amikor is telefonom csörögni kezdett mellőlem. Ahogy megpillantottam az órát, tudtam, hogy ez a hívás fontos, és végzetes. Sietve nyúltam ki a készülékért, húztam el a zöld ikont, és már emeltem is fülemhez. 

Pár pillanat múlva sírva ejtettem ki kezem közül a telefont. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy valójában el jött ez a nap. Visszadőltem az ágyba, s zokogásom még keservesebb lett. Szőrnyű fájdalmat éreztem. Ő volt számomra az egyetlen személy, Noah-n kívül, aki mindig mellettem volt, aki mindig szeretett. Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap, de valahol mélyen még is reménykedtem, hogy nem mostanában. Bíztam abban, hogy még sok időt tölthetek el vele.

Telefonom újra megszólalt. Felismerve a nevet, sietve vettem fel. Megszólalni nem tudtam, csak sírtam. A vonal túlvégén lévő személy, csak annyit közölt, hogy indul hozzám, mielőtt bontotta volna a vonalat. 

Magam elé meredve feküdtem. Gondolataim, érzelmeim, mindenem elhagyott. Csak én voltam, csak én, mint egy darab tárgy, aki hasznavehetetlen. Könnyeim továbbra is önálló életet éltek, míg végül fehér párnámon nem végezték. 

Újra jelzett a mellettem lévő készülék, én pedig csak egy pillantásra méltattam. Egy üzenet villogott a kijelzőn, amely tőle jött, hogy megérkezett. Mivel tisztában voltam azzal, hogy tudja hol is tartom a pótkulcsot, így nem erőltettem meg magam, hanem türelmesen vártam. 

Pár perc telhetett el, amikor is lábdobogást hallottam. Ajtók nyíltak, s csukódtak, mikor végre kitárta hálóm ajtaját. Hosszú léptekkel sietett mellém, és ült le az ágy szélére. Tekintete sajnálkozó volt. Felültem, és megöleltem. Bármennyire is helytelen cselekedet, félretettem mindent, és csak öleltem szorosan magamhoz, ahogyan Ő is engemet. Hátamat simogatta, míg én derekánál szorítottam.
- Nyuszifül - suttogta rekedtesen a napokban rám ragasztott becézést. - Néz rám, kérlek.
Nagyokat pislogtam, amikor szembe találtam magam vele. Kezei közé fogta könnyáztatta arcom, s homlokát enyémének döntötte.
- Noah itthon van? - hangja nyugodt volt.
- Egy barátjánál aludt - feleltem szaggatottan.
- Rendben van, egész nap ott marad?  - bólintottam, így folytatta is. - Jól van, figyelj rám. Öltözz fel, addig készítek reggelit.
- Nem tudok enni - mondtam ellent neki, s vállára hajtottam fejem.
- Rendben, kapsz egy teát, elmegyünk a kórházba, melletted leszek - távolodott el ismételten, s homlokon csókolt, majd magamra hagyott.
Kis ideig ültem még, magam elé bámulva, még végül felálltam, és a folyosó végén lévő fürdőbe mentem, ahol is egy hosszabb zuhany vettem. Hajamat átfésültem csupán, míg sminket egyáltalán nem tettem fel. Nyugodtan sétáltam vissza a szobámba, hiszen tudtam, hogy Harry a földszinten van.
Szekrényemből kivettem pár sötét ruhadarabot, s lassan magamra vettem azokat. Csizmámat is előkerestem, majd a hasonlóan fekete táskámba pakoltam be, s indultam is már a lent rám váró férfihoz.
Pultra helyeztem a táskám, napszemüvegemmel együtt. Harry az egyik bárszéken ült, s onnan nézett fel rám. Egy csésze tea volt előtte, de reménykedtem benne, hogy nem kell meginnom. Úgy éreztem, hogy semmi sem megy le a torkomon. Szemeim ismételten könnybe lábadtak, s azonnal megpróbáltam kipislogni azokat, ám nem sikerült. Hirtelen lábai közé, magához húzott, és karjai fogságába vont. Két oldalt, bordáira fektettem kezeim, míg vállára hajtottam fejem.
- Sírd ki magad nyugodtan, ez természetes - hangja kellemesen simogatott, míg a szavakat suttogta. Meleg lehelete csiklandozta nyakam bőrét, de mosolyt még ez sem csalt arcomra. - Kérlek, legalább a fél csészével idd meg a teádat, utána elviszlek a kórházba - motyogta még mindig nyakamba. - Nyuszifül, kérlek szépen - csókolta meg az említett területet.
Annyi erőt merítettem, hogy egyik kezemmel kinyúltam, s felemeltem a színes csészét. Ajkaimhoz illesztettem, s nagyot kortyoltam belőle. Harry kezei még mindig a csípőmön pihentek, hiszen lábai között álltam még, és ez egyáltalán nem zavart se engem, se őt.
Nagy nehezen eltüntettem a háromnegyedét végül, míg az utolsó pár kortyot Harry fogyasztotta el. Napszemüvegemet orromra csúsztattam, míg táskámat kezembe vettem, miután azonnal kézen ragadott Harry, és vezetett ki autójához, azt követően, hogy lakásomat bezárta, s visszahelyezte a megfelelő helyre a pótkulcsot.

°°°°

Egy - két percig ültünk még az autóban, a parkolóban, a kórház épülete előtt. Csend honolt közöttünk, de éreztem, hogy itt van velem Harry, nem csak testileg, de lelkileg is. Kezét combomra simította, mire azonnal ránéztem.
- Felkészültél? - kérdezte türelmesen, mire azonnal aprót bólintottam, hiszen teljesen még sem volt így.
Kiszállt, megkerülte a járművet, s kitárta nekem annak ajtaját. Kiszálltam, miközben felcsúsztattam fejem tetejére a szemüvegemet. Bezárta az autót, majd ismételten nekem szentelte minden figyelmét. Nyakamra simította mind a két kezét, és közel húzott magához.
- Bemegyünk, beszélünk az orvossal, majd hazamegyünk - adta tudomásomra, arcon csókolt, s kézen fogva indultunk a hatalmas intézménybe.
Az orvos behívott minket egy irodahelyiségbe. Leültünk mind a ketten egy kanapéra, míg velünk szemben a doktor foglalt helyet. Első kérdése az volt, hogy szeretném-e látni, de azonnal nemlegesen ráztam meg fejem. Úgy szerettem volna rá emlékezni, ahogyan utoljára láttam. Harry végig fogta kezem, és ő beszélt, tette fel a kérdéseket helyettem. Körülbelül negyed órát vett igénybe, amíg a papírokat elrendeztük, és Harry minden apró részletet tisztázott, ami a temetésnél fontos. Elköszöntünk, s indultunk is kifelé. Könnyeim csendben folytak végig arcomon. Takargatni nem láttam értelmét, hiszen egy emberi érzésről beszélünk. Mindenkinél természetes ez a folyamat.
Harry hamar indította az autót. Kifelé néztem, egyáltalán nem figyelve arra, hogy merre is tartunk. Bíztam benne, hiszen számomra már régen rászolgált erre. Kezét enyémre tette, és végig fogta, amikor éppen nem kellett váltania. Kissé hosszadalmas út után megérkeztünk a célállomáshoz, ahol is újra megálltunk.
- Gondoltam sétálhatnánk, ilyenkor senki nem jár erre, és amúgy is egy kissé elhagyatott partszakasz. - indokolta meg, mire én belementem. - Természetesen, ha menni szeretnél .. - kezdte, de végül leintettem.
- Sétáljunk.
Levettem a csizmáim, ahogyan Ő is. Mind a ketten kiszálltunk, majd amint csatlakozott mellém derekamra simította kezét. Elindultunk a homokos parton. Csendben sétálgattunk, miközben a kellemes lágy szél simogatta bőrünket. Furcsa volt ilyen közelségbe lenni vele, de szóvá, nem tettem.
Egy arrább eső szakaszon megálltunk, leült, s kezét nyújtva maga elé húzott. Lábai között ültem, míg hátam mellkasának simult.
- Hiányzik - törtem meg csendet.
- Ez természetes, hiszen az édesanyád volt. Felnevelt, melletted volt az életed fontos pillanataiban. Szeretett, vigyázott rád, ahogy most is.
- Nem vagyok kislány, hogy ilyeneket mondj - pillantottam rá.
- Szó sincs erről, csupán én így fogom fel, ha egy szerettünk eltávozik. Hiszek abban, hogy fentről továbbra is figyel, szeret, s vigyáz ránk. Noah mellett volt, a nehéz időszakokban támogatott ezidáig. Innentől kezdve is veled lesz, a szívedben - suttogta az utolsó pár szót, s nyakamba csókolt. - Mindent elintézek, ha szeretnéd.
- Ez nem a te feladatod - néztem szemeibe. - Így is rengeteg mindent köszönhetek neked. Mellettem állsz, támogatsz, ezt már nem várhatom el tőled.
- Segíteni szeretnék neked - simította meg enyhén nedves arcomat.
- Harry - fordultam oldalt, hogy tökéletesen láthassam arcát.
- Semmit se mondj, segíteni fogok, melletted, mellettetek leszek - húzott vissza magához, s halántékomra nyomta puha ajkait.