20.rész*Tinédzserek

Miranda

Még mindig a tegnapi események hatása alatt vagyok. Most sem sikerült felfognom, hogy mi is történt vele. Azt tudtam, hogy sohasem állt le a drog fogyasztásával, de valamiért fel sem merült bennem, hogy esetleg az intézet falai között köt ki, az én betegemként. 

Igazgató hamar észrevette, hogy feszélyezett voltam, így amint a szobájába vitték, engem félre hívott, s azonnal kérdőre is vont, aminek köszönhetően röviden kénytelen voltam elmondani a problémám. Ahogyan rövid, lényegre törő monológom végére értem, azonnal elvette az aktát, s közölte, hogy más fogja megkapni az esetet. Fellélegeztem, s minimálisan mondhatni meg is könnyebbültem, hogy nem nekem kell látnom ilyen állapotban a fiam apját, nap, mint nap. 

Rossz érzés volt tudni, hogy milyen állapotban is fekszik az intézmény falai között, míg én Noah-val békés, körülmények között, egy rendes családias lakásban élünk. Harag, a düh amelyet iránta éreztem oly sok évvel ezelőtt, már régebben elpárolgott. Hogy pontosan mit is érzek jelenleg, magam is csak találgatom. 

- Mami - hangzott fiam gyermeki hangja, melyek visszazökkentett engem a jelenbe merengésemből. - Mennyi játékot vihetek? 

- Amennyit szeretnél, de azért ne az egész szobádat - guggoltam le elé, s végigsimítottam enyhén pufók arcán. - Szerintem Martin-nak is elég játéka van kettőtök számára. 

- De, mami, szeretném vinni az enyéimet - sóhajtott fel, s két tenyerével megcsapta apró combjait. 

Válaszomat egy személy zavarta meg, aki már szinte sajátjaként kezeli ezt a lakást is. Lassan osont Noah mögé, majd hirtelen magasba emelte a kicsit, aki azonnal felnevetett, egy kisebb sikítás után. Az én számra is széles mosoly húzódott a jelenetet látva. Harry visszatette a földre, majd ő is leguggolt, s kezét tartotta, mire Noah már rutinosan csapott bele. 

- Mi ez az alkudozás, anyával? - vonta kérdőre a fiút, aki hátrált, s karjaim közé bújt, a csiklandozó ujjak elől. Noah válaszra sem méltatta a göndört, csupán közel bújva hozzám szemlélte hatalmas kék szemeivel. - Hm, talán elvitte a cica a nyelved? - vonta fel egyik szemöldökét. - Na, gyere csak ide - kapta ki kezeim közül Noah-t, s a nappaliba vitte, ahol is a kanapéra fektette kezdte el könyörtelenül csiklandozni. 

Kövér kacajoktól zengett az egész lakás, ahogyan a két fiú ismételten egymásnak esett. Noah erejét fitogtatva próbált felülni, amit hagyott is neki ellenfele, bár fiam számára egyáltalán nem úgy tűnt. Harry csípőjére ült, és most ő támadott rá. Az ajtófélfának dőlve figyeltem a vidám jelenetet, ahogyan a kicsi minden gond nélkül maga alá kényszerítette ellenfelét, aki csak jajveszékelt folyamatosan, s a segítségemért könyörgött. 

- Tűzszünet - léptem nevetve a kanapéhoz, s vettem karjaim közé Noah-t. 

- Látod milyen gyenge? - kacarászott édesen. - Egy krumpli vagy, Harry - kissé pöszécske hangján jellemezte a hasát fogó, még mindig fekvő férfit. 

- Hogy micsoda? Egy krumpli? - állt fel, és már meg is akarta kaparintani fiamat, mire azonnal hátat fordítottam neki. - Hé, mami is beszáll a játékba? - csúsztatta csípőmre hatalmas kezeit.

- Menj, pakolj össze, amit szeretnél, de csak is egy táskába - tettem le Noah-t, s engedtem útjára, míg ő azonnal indult is az emeletre, ismételgetve folyamatosan: "Harry, egy krumpli."

- Ó, kettesben szeretnél játszani? - fordított maga felé, amint a lépcső tetején eltűnt Noah. 

- Hm, édes krumplim - vigyorogtam fel rá, aminek köszönhetően csípőmön pihenő kezeit feljebb vezette, s hirtelen karjaiba kapott, majd leült a kényelmes kanapéra. Kezei közé fogta arcom, és határozottan húzott közelebb magához, majd ajkait egy pillanatra enyéim ellen nyomta. - Szia - mosolygott fel rám.

- Szia - nyomtam még egy gyors puszit puha ajkaira. 

- Szóval, egy édes krumpli vagyok - vigyorgott. 

- Oh, lehetséges - bólintottam.
- Valóban? - mosolyában a gonoszság csillant meg, amely be is igazolódott, amikor hirtelen maga alá fordított. - Lehetséges, hogy azért hasznát vennéd ennek a krumplinak.
- Úgy gondolod? - túrtam bele hajába.
Nem felelt, csupán féloldalas, kisfiús mosolyra húzta ajkait, s lejjebb hajolva, közelebb férkőzött hozzám, egészen addig, míg ajkait nyakam bőrére nem tudta tökéletesen illeszteni. Puha csókokkal árasztott el, mire testem azonnal válaszolt. Kezeimmel felkarját szorítottam, ahogyan fogait végighúzta bőrömön.
- Harry .. - halt el hangom, ahogyan homlokát enyémének támasztotta, s mélyen szemeimbe nézett.
- Mami, hol van a labdám? - kiabált Noah.
- Azt hiszem, hogy mamira máshol van most szükség - mosolygott kajánul. - Este az enyém vagy - nyomott egy utolsó puszit ajkaimra, majd feltornázta magát ülő helyzetbe, én pedig felálltam, s kezemet nyújtva felé indultam el az emeletre, magam után húzva őt is.
- Bébi, ott van - mutattam a szekrény mellett elhelyezett játékkosarára, amint körülnéztem a szobájában. - Martin-nak is van labdája, nem?
- Mami .. - nézett rám duzzogva.
- Oké, átadom neked - engedtem el Harry kezét, s kimentem a szobából, egyenesen a sajátomba, hogy a melegítőmet egy normálisabb szettre cserélhessem.
Ahogyan beértem hálókörzetembe, már is megszabadultam a kopottas ruháimtól, s fehérneműben, a kiválasztott ruhadarabokkal sétáltam be a fürdőbe, ahol is hajamat egy szoros copfba fogtam. Pár perc alatt el is készültem, így felkapva táskámat siettem is vissza fiam szobájába, ahol is éppen Noah lelkesen magyarázott valamit az egyik játékával kapcsolatban.
- Indulhatunk? - néztem fiamra, aki szinte azonnal fel is ugrott, s hátára vette a zsákját. - Ezt igennek veszem - néztem a mellettem elhaladó fiam, aki lassan lefelé baktatott már a lépcsőn.
- Elviszlek benneteket - fogott kézen Harry.
- Nekem is van autóm - tiltakoztam azonnal.
- Hm, most, hogy mondod - vont derekamnál fogva magához. - Viszont, ahogy mondtam, az estéd az enyém - fordított magával szembe. - Egyedül leszel, és én is, hát boldogítsuk egymást - nyomott puszit arcomra, majd ismételten kezemet fogta meg, s úgy vezetett le a földszintre.

°°°°

- És, mi is a terv? - néztem Harry-re, amikor is fiamtól elbúcsúztam egy estére.
Mostanában hagyománnyá vált kis barátja és az ő számára, hogy szombaton egymásnál alszanak. Most Martin-nál, míg jövő héten nálunk lesznek. Örülök, hogy már szabadabban megy, s mer ott maradni akár egy estére is, nélkülem. Imádok vele lenni, hiszen, ki nem imádna a saját fiával? Még is úgy vélem, hogy másikkal is lennie kell. Természetes, hogy az óvoda falai között barátaival, a maga korosztályával van, de míg a szombat estéket is a legjobb kis barátjának, és a közös gyermeki programoknak szenteli. Ezt a gondolatomat pár napja Anne-vel is megosztottam, aki támogatta az ötletet, s kiegészítette azzal, hogy számomra is egy nap jár minimum, amikor kikapcsolódhatok. Értettem a burkolt célzását, amin jót is mosolyogtam.
- Elrabollak - felelte egyszerűen.
- Harry, ez nem egy általad kitalált történet - néztem rá komolyan, ám hamar elnevettem magam.
- A francba - ütött csalódottan a kormányra, majd kihajtott a parkolóból. - Hát akkor maradjunk annyiban, hogy ma este, egész este - hangsúlyozta ki. - Az enyém vagy - fogta meg kezem, s ajkaihoz emelve tenyerembe csókolt. Apró gesztusait imádom, s ezzel teljesen tisztában is van.
- És elárulod, hogy hol is lesz a rejtekhelyem? - pillantottam rá, míg ő a városból kifelé vezette az autóját.
- Kíváncsi természetű vagy, igaz?
- De még mennyire - feleltem őszintén.
- Majd meglátod - fonta egybe ujjainkat, s ölébe helyezte.
A teret a rádió halk dallamai töltötték be, míg én előre figyeltem, ahogy a nap meg le, s helyét lassan a hold veszi át, s a sötétség. Csodás látványnak tartottam mindig is a naplementét, hasonlóan, mint a napfelkeltét. Oldalra pillantottam, s a napszemüveg mögé rejtőzött férfit néztem, aki könnyedén vezette a hatalmas autóját. Arcát kellően világította meg a nap, amely által talán még csodálatosabbnak titulálhatnám. Elmosolyodtam, ahogyan megpillantottam arcán az apró gödröcskét, amely minden mosolyához társul.
- Esetleg tetszik a látvány? - törte meg a közöttünk lévő csendet, mély, rekedtes hangjával.
- Hm, azt hiszem, elfogadható.
- Mi? - kiáltott fel nevetve. - Csak elfogadható? Azt hiszem, akkor még tennem kell valamit az ügy érdekében, hogy ne csak elfogadható legyen.
- Lehetséges - csúsztattam kezemet combjára, mire sajátját is könnyedén ráhelyezte.
- Megérkeztünk - közölte, s egy kis sorompó előtt állt meg, ahol is magához vette a pénztárcáját, s két jegyet váltott, majd tovább hajtott. Körbenéztem a hatalmas területen, ahol is már jó pár autó állt, egy hatalmas kivetítő előtt. Leparkolt egy megfelelő helyre, az elülső ablakokat pedig leengedte teljesen.
- Egy autós mozi? - néztem rá döbbent mosolyommal.
- Még sohasem voltam, de egy ismerősöm mondta, hogy jó buli - mosolygott, s hátra mászott. - Gyere - nyújtotta kezét, mire minden gondolkodás nélkül rúgtam le csizmáim, s másztam hátra mellé.
Lábait lazán nyújtotta előre a két ülés között, amelyekre keresztbe enyéimet helyeztem. Tökéletes rálátásunk volt a már sötét vászonra így. Kezével átkarolt, s magához húzott, míg én vállára hajtottam fejemet, s onnan csodálva néztem a többi ember érkezését.
- Én sem voltam még itt, igazából fogalmam sem volt, hogy rendeznek még ilyen eseményeket - szólaltam meg kis idő elteltével.
- Hm, milyen romantikus, mind a kettőnknek az első alkalom - csókolta meg homlokom, amikor felnéztem rá. - Örülök, hogy eljöttél velem.
- Választásom sem volt.
- Elrontod a pillanatot - dörmögte.
- Elnézést - fektettem vissza arcom felsőtestőre, a kifelé pillantottam a hatalmas sötétség uralta területre, amely már megtelt autókkal. Valami hangosbemondón közölték, hogy kezdetét veszi az előadás, s a kivetítőn már is megjelentek az első filmkockák. Kellő érdeklődéssel figyeltem a fekete - fehér filmet, míg Harry szorosabban fonta körém karjait. Mélyen szívtam magamba az általam imádott férfias, kellemes illatát, míg  a képkockák igen sűrűn váltották egymást.
Már nyár vége volt, s hiába is meleg uralkodott napközben, este már a hűvösebb szellők is jelenvoltak. Közelebb bújtam hozzá, mire azonnal oldalamon végigsimított.
- Fázol?
- Így jó - feleltem, s tovább figyeltem a filmet, míg gondolataimba fészkelte be magát egy kisebb megjegyzés. - Mintha tinédzserek lennénk - suttogtam.
Ujjamat végighúztam a fedetlen mellkasán, egészen az első gombig, amely már hasánál volt. Tetoválásait újra megcsodáltam, majd visszafelé haladtam, s a kedvencemnél, a kulcscsontjánál lévő madarakon simítottam végig.
- Hm, akkor ez az első randink? - cirógatta ujjaival combomat.
- Az első lenne? - billentettem kissé hátra fejem, hogy könnyedén szemeibe tudjak nézni.
- Mondjuk annak, hogy az első tinédzser hangulatú randink.
- Komolytalanok vagyunk már a vén gondolatainkkal -  nevettem el magam kislányosan.
- Nyuszifül - hajolt le hozzám, s kezét óvatosan nyakamra, ujjait hajamba vezette, orrát enyéimhez érintette, majd ajkai szinte hevesen kezdték el falni enyéimet.