17.rész ° Betolakodó

Miranda

Újabb egy hetet tudhatunk hátunk mögött. Ez idő alatt minden időmet fiammal töltöttem. Szerettem volna olyan emberekkel lenni, akik számomra a legfontosabban. Mindig akadt valami kis hely, ahova kettesben elmenekültünk mindenki elől. Rengeteget sétáltunk, vagy éppen a szokásos helyünkön, a parkban henyéltünk. 

Néhanapján Harry is csatlakozott hozzánk, bár kicsit eltűnt, s ritkábban lettek jelenlétei, hiszen az új könyvén dolgozott, amelyben tökéletesen beleadott mindent. Elmondása szerint az utolsó irománya, s ennek okaként szeretne tökéletesen búcsút mondani régi életének. Én személy szerint támogatom, hogy új életet kezdjen, bár annak nem örülök, hogy az írással sem szeretne tovább foglalkozni. 

Végre az egy hetes szabadságom letöltése alatt éjszakánként sikerült elolvasnom az általa kiadott könyveket. Amint kezeim közé vettem egy - egy irományát, rabjává váltam. Úgy csavarta a történéseket, hogy egyszerűen nehezemre esett letenni, míg a végére nem értem. Minden szavát epedezve olvastam, amelyek igen mély gondolkodásra késztettek közben. Az írói homályt egyértelműen helyezte előtérbe, s ez még jobban megfogott benne.
- Anya, lemegyünk ma a partra? - kérdezte álmos hanggal Noah.
Jó ideje a nappaliban ültünk, s mesenézés volt a program. Szép idő volt, bár a kora reggeli órák még jelen voltak.
- Persze, amint megérkezik Harry, reggelizünk, és ha elkészültünk, mehetünk - csókoltam arcon fiam, s felálltam, hogy a konyhába indulhassak, ám a csengő megzavart, így oda vezetett utam. Kitártam az ajtót, s apró mosolyt csalt arcomra az ott várakozó személy.
- Jó reggelt - köszönt fáradt hangon.
- Csak nem korán van? - kérdeztem, miközben félre álltam, hogy beljebb tudjon jönni.
Közel hajolt, arcomra édes puszit adott, mielőtt válaszolt volna. - Éjszakába nyúló munkám van - felelte egyszerűen.
- Saját magad főnöke vagy, Harry - mentem utána a konyhába. - Pihenned kell.
- Hm, újra gondoskodni szeretnél rólam? - húzott lábai közé, mire csak szemeimet megforgattam. - Tudod, ez illetlenség, főleg, ha vendég előtt csinálod.
- Te minden vagy, csak nem vendég - vágtam rá egyből mosollyal arcomon.
- Hm, akkor esetleg .. - merengett el. - Egy szívesen látott személy? - hajolt közelebb, s suttogta bizalmasan.
Hasonlón formáltam meg szavaimat: - Egy betolakodó.
- Áu, ez fájt - kapott szívéhez, mire felnevettem hangosan. - Ez még megbánod - fogta meg derekam, s húzott közelebb magához.
- Anya - hallottam meg Noah hangját, aki azonnal odaszaladt hozzánk, s Harry-vel lepacsizott, majd felmászott a férfi ölébe. - Mikor reggelizünk?
- Mindjárt - nyomtam csókot homlokára.
- Én nem is kapok? - fonódtak csuklóm köré a hosszú ujjak. Vissza pillantottam a személyre, akinek arcán féloldalas mosolya ült.
- Ki kell érdemelni - ezzel át is mentem a helység másik felére, hogy tálaljam a már elkészített reggelinek szánt ételt.
- Harry, lemegyünk a partra - újságolta el fiam a mai napunk terveit.
- Ez igazán remekül hangzik. Anyával mész?
- Igen, és veled - felelte egyből, minden megfontolás nélkül a kicsi.
- Lehet, hogy a mamádnak lenne kifogása ellene.
- Harry, Te is tudod, hogy velünk fogsz tartani, de húzd azt a gyereket - tettem le eléjük egy - egy tányért.
Magamét is megfogtam, s az asztalra helyeztem, ahogyan a meleg italokat is. Noah átült a Harry mellett elhelyezett székre, és onnan kanalazta jóízűen a reggelijét.

****

Egymás mellett sétáltunk végig a homokos parton. Noah már nem nagyon bír várni, így kissé előttünk szedte apró lábait, hogy mielőbb a megfelelő helyre érjünk. Harry-vel beszélgettünk. Elmondott pár dolgot a könyvéről, hogy jelenleg hogyan is áll, s mit is tervez még, ám szigorúan lelkemre kötötte, hogy kezeljem államtitokként, mire felnevette. Kisujjesküt kellett tennem, hogy megnyugtassam. Megjegyeztem, hogy mennyire is gyerekként viselkedik, mire orrom alá dörgölte, hogy pontosan tudja, mennyire is imponál nekem ez az énje.
Fiam sokadszorra kérdezte meg az út során, hogy mikor is érünk már oda, míg végül Harry közölte vele az örömhírt, miszerint jó lesz az a hely, ahol éppen álltunk. Távol a többi embertől, szép, csendes környezetben.
Pokrócot leterítettük a homokba, s fiam játékait is letettem, mire ő azonnal a tenger felé igyekezett.
- Noah, állj meg - szóltam rá, mire felém nézett, de vissza is fordult az enyhén hullámzó sós tenger felé. - Noah - szóltam ismét, de már pillantásával sem méltatott.
Harry hosszú lépteivel pillanatok alatt utol is érte, s a levegőbe emelte, mire a kicsi hangosan felkacagott. Együtt tértek vissza hozzám. Harry végigfektette a pokrócon, s csiklandozni kezdte, mire fiam nevetése még hangosabb lett. Szemeit lehunyta, s kezeivel, és lábaival is igyekezett a kínzó férfi ellen valamit tenni, ám próbálkozása mindhiába volt.
- Harry - kapkodva a levegőt nevetett. - Nem megyek a vízbe - szaggatott beszédével próbált Harry-ra hatni, aki eltávolodott tőle, hasonlóan nevetve.
- Kicsim, nem mehetsz be egyedül, nem tudsz úszni, és kicsi is vagy még - ültettem ölembe, s magyaráztam neki, miközben a szandáljától szabadítottam meg.
- Ilyen nagy fiú, és még nem tud úszni? - játszotta a meglepődőtett a göndör. - Majd én megtanítalak.
- Tudod, értékelem az igyekezeted, de szeretném biztonságban tudni - néztem fel rá, majd levettem fiamról a felesleges ruhadarabokat, így már csak úszónadrágjában ült ölembe.
- Bízhatsz bennem - állt fel, s megszabadította magát felsőjétől. - Gyere - nyújtotta a kezét Noah felé, aki megfogta, s együtt indultak el a hívogató víz irányába.
Összehajtogattam mind a két fiú ruháit, majd őket kezdtem el figyelni, ahogyan a sekély vízben játszadozni kezdtek. Nevetésüket tisztán hallottam még a távolban is. Örültem, hogy ennyire felszabadultan tudtak játszani.
Noah kérdéseket tett fel édesanyámmal, a nagymamájával kapcsolatban, s fogalmam sem volt, hogyan is kellene közölnöm egy kisfiúval, hogy a nagymamáját soha többet nem fogja látni. Harry látta rajtam, hogy valami nyomaszt, így faggatni kezdett, én pedig szinte kiöntöttem egész lelkem neki. Segített, s Noah-nak mondott pár szépen megfogalmazott mondatot, ami miatt mára már felhagyott a faggatózással.
- Anya - rohant felém fiam, s rám vetette magát, ezzel teljesen összevizezve engem. - Gyere be te is - mondta.
- Nem szeretnék - mosolyogtam rá. - Játsszál csak Harry-vel.
- Anya, kérlek - nézett rám hatalmas szemeivel.
Végül beadva derekam, állítottam lábaira, míg én megszabadultam lenge ruhámtól, ami alatt fürdőruhám rejtőzött. Kézen fogtam, s együtt sétáltunk be a vízbe, a még mindig lubickoló Harry-hez. Mosolya levakarhatatlan volt, de szerencsére semmit sem mondott, amit nagyon is értékeltem. Leültem, így a víz eléggé ért, s nyugodtan tudtam figyelni, ahogyan a göndör hajú férfi, Noah-t úszni tanította. Meglepődtem, hogy mennyire is fogékony a kicsi, hiszen már elsőre nagyon ügyesen csinálta meg Harry kéréseit. Beljebb mentem én is, s onnan figyeltem tovább az eseményeket. Egész késő délutánig a vízben voltunk, majd kimentünk a partra. Noah a homokozó szettjével kezdett el megalkotni valami építményt. Mi is besegítettünk neki, de maikor Harry véletlen egy fordulattal mindent lerombolt, elhessegetett bennünket.
Kifáradva, teli hassal dőlt el a pléden. Arcából már megszáradt haját kisöpörtem, s figyeltem egyenletesen emelkedő mellkasát. Édesen szuszogott, s ez a kis tény már mosolyt húzta ajkaimat. Szél fújni kezdett, bár hideg nem volt, Harry még is aggódva terítette rá pólóját, ezzel megvédve a hűs szellőtől.
- Köszönöm, hogy mellettünk vagy - döntöttem fejemet vállára, mire azonnal közelebb vont magához.
- Nyuszifül, nem szívességből, hanem valódi törődésből, s érzelemből teszem - suttogta, s államnál fogva arcomat maga felé fordította.