34.rész°Sohasem volt, sohasem lesz

Miranda

Film véget ért, én pedig a mellettem ülő férfira néztem. Csodálatosnak tartottam őt, ahhoz kétség sem fért. Rengeteg mindent tudtam meg róla, amelyekről még azelőtt említést sem tett.

Kezébe csúsztattam az enyémét, és finoman megszorítottam. Felém fordult, ajkain csintalan mosoly játszott. Közelebb hajolt, formás ajkait enyéimre nyomta, és egy édes csókot hagyott maga után. Tekintete csillogott, amikor is eltávolodott tőlem.

Felállt, magával húzott engem is, majd a többi emberrel együtt elhagytuk a hatalmas termet. Harryt alakító színészt sorra érték a gratulációk, hogy mennyire is nagyszerűen játszott. Harry is köszönetet nyilvánított neki a remek alakításáért. Elmondása szerint, a lehető legjobban formálta meg őt a fiatal tehetség.

Átsétáltunk egy másik terembe, ahol is fogadást tartottak. Rengeteg ember volt, amely engem kissé meglepett. Pár újságíró is meghívást kapott, de csak mértékkel, hiszen senki sem szerette volna, ha velük lett volna tele a terem. Néha megállítottak minket, ekkor pedig csak is Harry beszélt, aki igen szűkszavúan fogalmazott. Intéztek felém is pár kérdést, ám én már az estély előtt kijelentettem, hogy nem szeretnék senkivel sem beszélni, aki a médiában dolgozik. Haz megértette, és amikor engem kérdeztek, közölte, hogy nem szeretnék nyilatkozni, és tovább kell mennünk.

Hálás voltam neki, amiért végig mellettem volt. Derekamra ragadt tenyere, amellyel néha megsimogatott is. Egyetlen egy pezsgőspoharat szorongattam ujjaim között, míg mosolyomat igyekeztem arcomon tartani.

Tekintetemmel néha körbenéztem, ám egyszer nem tudtam elszakítani egy személyről a terem másik felében. Önelégült vigyorral a képén állt, öltönyben, pohárral kezében. Megfeszültem, amikor is rám kacsintott. Mélyen szívtam magamban a levegőt, ám amikor megláttam mellette egy személyt, a pohár kiesett kezemből.

- Hé, mi történt? – fordult felém Harry. – Jól vagy, Nyuszifül? Kérlek, mondj valamit – halkan próbált késztetni arra, hogy gondolataimat szavakba öntsem, ám sikertelenül járt. – Miranda, megrémítesz.

Végül feladta, és oda nézett, ahova az én tekintetem már percek óta szegeződött. Éreztem oldalamon ujjai megfeszülését, majd hirtelen elengedett, és elkezdett áthaladni a tömegen. Akkor győződtem meg arról, hogy szemem világa nem játszadozik velem. Azonnal utána indultam az emberek tömegébe, ahogyan közeledtünk, ők úgy távolodtak. Lépéseimet nyújtottam, s szorosan Harry kezébe kapaszkodtam, miközben előre törtünk.

Könny végigfolyt az arcomon, magas cipőmet lerúgtam, és lefolyt sminkkel arcomon kezdtem el szaladni feléjük.

- Mami – ordította a kicsi, kis kezét pedig felém nyújtotta. Apja karjaiba kapta, és egyre messzebbre igyekeztek.

- Noah – kiáltottam hangosan, mire fiam is sírni kezdett.

Vészesen közeledtek a kijárat felé. Az emberek engem, minket figyeltek, de semmi sem érdekelt.

- Hívják a rendőrséget – kiáltotta el magát Harry.

- Vigyázzanak – hangom kétségbeesett volt. Magasról tettem arra, hogy kik és miként figyelnek engem, engem a megtört anyát, aki a fia után rohan.

Még gyorsabban mentem, amikor is a hatalmas üvegajtó kinyílt, utoljára rám nézett Steven, és kilépett a hideg nizzai levegőbe. Láttam, ahogyan fiam könnyei pufók arcán végigfolynak. Én pedig tehetetlenül mentem utánuk.

Mire az ajtóhoz értem, mezítláb, semmivel sem törődve léptem ki a hideg betonra. Ide-oda kapkodtam fejem, ám már egyiküket sem láttam. Fiam nevét kiabáltam erőtlenül, s a földre rogytam.

- Miranda – húzott magához Haz.

- Itt voltak, itt voltak, én pedig semmit sem tettem – sírtam kétségbeesetten.

- Ne mondd ezt – fogta kezei közé arcom. – Megszervezte. Egyértelműen csak játszadozik veled.

- Sírt. Harry, Noah sírt – ragadtam meg ingét. – Biztos vagyok benne, hogy bántotta. Bántotta a fiamat.

- Mindjárt itt a rendőrség – mondta. – Ők megmondják, hogy mi a következő lépés. Jó jel, hogy megjelent. Minden rendben lesz, Mir. Minden rendben lesz, ígérem.

°°°°

Még mindig hevesen verő szívvel, ökölbe szorított ujjakkal, könnyes, mocskos arccal ültem lakásunk nappalijában. Nyomozók ültek velünk szembe, akiknek Harry mesélte el részletesen a történteket. Amint a helyszínre értek, már közölték, hogy több csoport is a környéket nézi át.

Számon egy hang sem jött ki. Még mindig hitetlenkedve ültem, és hallgattam a körülöttem lévőket. Ócsároltam magam amiatt, hogy semmit sem tettem. Valószínű, hogy a legrosszabb anya címe, az enyém. Újra engedtem, hogy fiam, szeretett fiam eltűnjön szemeim elől.

- Nos, mivel az ön nevén van Noha, Mr.Styles, így semmiképpen sem tudják kivinni őt az országból – közölte a nyomozó.

- Ez senkit sem nyugtat meg – köszörültem meg száraz torkom, majd folytattam. – Noah, a fiam sírt. Egyértelmű volt, hogy az a beteg ember nem megfelelően bánik vele. Most, és így találkoztak először. Noahnak fogalma sem volt arról, hogy ki is az apja. Harryre tekintett úgy egyedül. Az a mocsok bármit megtehet vele! – emeltem feljebb hangom, s felálltam. – Amíg maguk az irodájukban elhelyezett kényelmes bőrszékeikben ülnek, addig rengeteg mocskos dolgot tud az a féreg tenni a fiammal.

- A volt férjéről beszél – közölte a férfi.

- Sohasem volt, és sohasem lesz.

Ezzel hátat fordítottam nekik, és Harryvel közös hálónkba siettem. Ruhámtól megszabadultam, hanyagul a földre dobtam, fehér neműm társaságában, majd a fürdőnkbe mentem, és forró zuhany alá álltam. Könnyeim ismételten megtalálták útjukat a felszínre. Víz csobogása elnyomta hangos, kétségbeesett zokogásomat, amiért nagyon is hálás voltam.

Mindenemet alaposan átmostam, majd kiléptem a kabinból. Testem köré tekertem egy fehér anyagot, míg hajamat egy másikkal töröltem át. Harry az ajtófélfának támaszkodva állt, s onnan figyelt engem. Semmit sem szólt, csupán csendes megfigyelő volt, aki várta azt, hogy végezzek. Pár perc után a szoba felé indultam, mire magához húzott.

- Mindent megtesznek Noahért – simogatta hátam, és halántékon csókolt.

- Harry, te is tudod, hogy az idő halad előre, a nyomok úgy hűlnek el.

- Meg fogják találni épségben, egészségesen, és hazahozzák.

- Remélem, hogy igazad lesz – néztem fel szemeibe. – Remélem, hogy valóban így lesz – hangon halkult, zokogásom alábbhagyott, testem elernyedt. Fáradtnak, erőtlennek éreztem magam.

- Ki vagy merülve, Miranda – szorosan fogott magához, míg én lustán pislogtam. – Hé, Mir – szólongatott. Miranda, kérlek – sietett be velem az ágyhoz. – Kicsim – szólított újra, de felelni már nem tudtam, csupán szemeimet lehunytam.