27.rész°Biztos pont

Miranda

Pár nap alatt sikerült mindent fontosat áthordanunk Harry házába. Természetesen közben volt, amit inkább a szemétbe dobtam, vagy bedobozoltam, és pincéjének mélyében rejtettünk el. Mindennel nem állt szándékomban telepakolni lakását.

Noah lelkesen rendezte szobáját, s dirigált, hogy mit hova is szeretne. Teljesen új bútorzatot kapott, amit Harryvel választottak ki közösen, míg én dolgoztam. Elleneztem, hiszen csak pár év és kinövi a foci mániáját, legalább is az ennyire gyermeki részét. Kétlem, hogy majd labda alakú ágyban szeretne aludni már nagyobb korában. Felesleges pénzkidobás. De hát hiába is érveltem erősen igazam mellett, Harry leintett, ahogyan fiam lelkesedését látta, és annyival magyarázta, hogy már meg is rendelték, így minden erőlködésem felesleges volt.

Szobájának falát átfestették világoszöldre, amit hasonlóan fiam választott ki. Az alját Noah, míg a magasabb részeket Harry színezte be festékkel. Persze amint az első réteggel végeztek, Harry még egyszer átment rajta, így egyenletes, csíkmentes lett a teljes felület. Összességében remek munkát végeztek, szóval panaszkodásra okom sem lehet. Szekrényében közösen, hármas erővel pakoltunk el, ahogyan a polcokon is. Bár a játékai újra hamar szanaszét lettek szórva, ám Harry leült vele, és megbeszélték, hogy a nagyfiúk már rendet tartanak a szobájukban, hiszen a lányokat rendes környezetbe kell felhívniuk. Erre fiam egyből lecsapva kérdezett vissza, hogy ő is rendet tart-e, miattam. Jókat mosolyogtam beszélgetésükön, amelyet ajtón kívülről hallgattam.

Mai napra még pár apróság maradt, amelyet el kellett rendeznem. Noah az óvodával volt kirándulni, így Harry is velem tartott. Feszülten ültem az autóban, és vártam, hogy régi házamba érjünk. Harry is észrevehette, hiszen többször is finoman megszorította kezemet, míg néhányszor gyengés csókkal hintette.

Mély lélegzettel álltam meg a fa ajtó előtt, amely abba a helyiségbe vezetett, amelybe hosszú ideje nem jártam. Kezemet a fém kilincsre helyeztem, míg erőt vettem magamon.

- Miranda – csúsztatta egyik kezét csípőmre. – Ha nem állsz rá készen, szólhatok anyának, és elpakolok vele, vagy csak ő. Én nem is tudom, egyszerűen csak segíteni szeretnék. Látom rajtad, hogy fáj neked, és ezt meg is értem.

- Nem, rendben lesz, ha itt maradsz velem – pillantottam fel rá, mire halványan elmosolyodott. - Hiányzik - mondtam teljesen őszintén. 

- Ez természetes, hiszen az édesanyád volt. Megértelek, de ezért is ajánlottam fel neked, hogy maradj ki ebből, bár nyilván nem szeretnéd, ha idegenek pakolnák ki a személyes tárgyait.

- Nem vagy idegen - néztem rá azonnal. - Édesanyád sem az. Olyan mintha az én anyukám is lenne, nagyon megszerettem a családod, Harry. Pakoljunk el, mihamarabb, kérlek. 

Bólintott, majd kezemre csúsztatta sajátját, és lenyomta a kilincset. Megcsapott, azaz illat, amely mindig is édesanyámra emlékeztet majd. Beljebbléptem, míg Harry behozta a már előkészített dobozokat. Elsőnek az ágyat húztam le, s hajtogattam mindent el szépen. Zsákok, és dobozok teltek meg, míg engem az emlékek árasztottak el. Olykor elgyengülve törölgettem szemeimet, mire Harry szorosan azonnal magához ölelt.

- Biztos vagy abban, hogy ki szeretnéd adni? – kérdezte miközben a ruhákat kezdtem el dobozolni.

- Eladni nem szeretném, és ezt látom a legjobb megoldásnak – feleltem. – Bármi történhet, ami miatt még vissza kell térnem, bár hatalmas a ház, az igaz.

- Bármi történhet? – ült le velem szembe, s kezemet öviéi közé vette.

- Harry, be kell látnod, hogy gyorsan történt közöttünk minden – néztem szemeibe.

- Gyorsan? Véleményem szerint éppen ellenkezőleg – húzott magához, így mellkasára hajtottam fejem. – Nyuszifül, nem mondanám, hogy teljesen megértem ezt, de elfogadom. Tartsd meg, ha biztosabbnak érzed magad. De őszinte leszek veled, remélem sohasem lesz szükséged újabb költözésre, legalábbis nem nélkülem – cirógatta meg arcomat. – Szeretlek.

- Én is téged, te vagy a biztos pont az életemben. – mosolyodtam el szerényen, s feljebb emelve fejemet, ajkaimat puhán övére nyomtam.

- Csomagoljunk, hadd vigyelek minél előbb haza – motyogta elszakadva tőlem.

°°°°

- Bejössz te is? – néztem Harryre, amikor is leparkolt az óvoda parkolójába.

- Persze – vette magához a slusszkulcsot, és szállt ki, hogy csatlakozzon hozzám. Kezemet megfogva vezetett be az épületbe, egyenesen a csoporthoz, amelybe Noah járt.

- Anya, apa .. – kiabálta szinte teljes hangerejével, miközben felénk rohant. Harry leguggolt, karjaiba kapta a fiút, s vele együtt állt fel.

- Mi a helyzet, nagyfiú? – érdeklődött a göndör, miután Noah hatalmas puszit nyomott arcomra. – Merre voltatok ma?

- Megnéztük azt a dinoszaurusz kiállítást – lelkesen mondta. – Hatalmasak voltak, apa. Látnod kellett volna neked is.

- Hm, akkor egyik nap elmegyünk együtt, mit szólsz hozzá?

- Ezt hazafelé is megbeszélhetitek – szóltam közbe, még mindig a teremben állva.

Szerencsére nem tiltakoztak, mivel mind a ketten már éhségben szenvedtek. Noah gyorsan szedte össze dolgait, és nyomta Harry kezébe, majd kettőnk között kis lábait szedve igyekezett ki apja autójához.  Amint megvillantak a lámpák, már meg is rántotta a fogantyút, és bemászott hátra. Harry mellé pakolta a táskáját, és kardigánját, majd előre ült. A motor felbőgött, mi pedig hazafelé vettük az irányt. 

Ps.: tudom-tudom. rövid, és eseménytelen. majd alakulnak a dolgok lassan, de most ennyire telt.xx