28.rész°Váratlan látogató

Miranda 

- Ne - nevettem hangosan miközben a konyhának másik felébe menekültem. 

- Úgy is elkaplak - fenyegető hanggal közeledett felém, mint egy vérszomjas vadász a vad felé. 

- Próbálkozz csak, Styles - kacsintottam rá.

Pajkos, féloldalas mosolya jelent meg ajkain, mire azonnal hátrálni kezdtem még jobban. Szinte egy pislogásnyi idő alatt kerültem meg a közöttünk lévő konyhaszigetet, s csípőmnél fogva húzott magához. 

- Mondtam én - döntötte homlokát enyémének. 

- Harry, ne - hangom szinte már kislányos sikítássá alakult át.

- Sh, a fiad még alszik - fogta arcomat kezei közé.

Egymás tekintetében vesztünk el, amely pillanatot igen könnyen tört meg, amikor is ajkaimra kente a csokoládés krémet, amelyet a reggeli palacsintákhoz készítettünk. Gonosz mosolya még mindig arcán volt, mire én csak bosszúsan néztem rá, ám hamar megoldotta a problémát. Ajkait enyéim ellen nyomta finoman, érzékien. Puhán csókolt, még is szenvedélyesen. Kezeimet csípőjére tettem, s még közelebb vontam magamhoz. Ő érintései arcomról eltűntek, majd fedetlen combjaimon éreztem újra, amit az ő inge fedett egyedül. 

Háttal, a konyhapultnak szegezett, míg ajkai enyémekkel viaskodtak. Mind a két kezét combjaimon felfelé vontatta, míg kissé megemelt, s a pultra ültetett. Tarkóján beletúrtam hajába, és kissé meghúztam, mire felmorgott egy kicsit.
- Noah bármikor felébredhet - motyogtam ajkaira.
- Későn feküdtünk, van még időnk - simította fel az ing lenge anyagát csípőmig.
- Telhetetlen vagy - mosolyodtam lehunyt pillákkal, amikor is nyakamra tért át.
- Belőled sohasem elég, Nyuszifül - suttogta bőrömbe. - Imádom a tested, az édes ízed - kezdte kigombolni felsőmet.
Szája lejjebb vándorolt, s a már látható vált melleim domborulatára is figyelemmel volt. Fedetlen mellkasán simítottam végig bokszer alsójának korcáig. Lábaimat csípője köré fontam, ezzel még jobban kidolgozott testéhez simultam. Haját kissé meghízva értem el, hogy felfelé nézzem, s ajkaink újra egybeforrjanak. Elveztünk a pillanat hevében, amelyet a csengőnek éles hangja tört meg.
- A francba - dühöngött.
Arcát nyakamba temette, csípőmet szorosan fogta, míg én nevetni kezdtem. Felnézett rám, utolsó, kemény csókot nyomott ajkamra.
- Mindjárt jövök - mormogva hagyta el a konyhát.
Ingemet azonnal összegomboltam, s leszálltam a pultról. Az asztalra helyeztem a még langyos pudingos krémet, és a palacsintatésztákat.
- Mit akarsz? - hallottam Harry erőteljes hangját.
- Látni a fiamat, és az anyját - vágta oda egy hang, amely nagyon is ismerős volt.
Kezeim azonnal remegni kezdtek, amikor felfogtam, hogy ki is állt a bejárat előtt. Lassan, megfontolt léptekkel mentem ki az előszobába, s álltam meg Harry védelmező teste mögött. Az ajtó éppen annyira volt kinyitva, hogy befelé ne lásson. Takarásban maradtam. Harry egyik keze a kilincsen volt, így arra rásimítottam enyémét.
- Nincsenek itt - felelte Harry éllel a hangjában.
- Lehet, hogy fiatalabb vagyok, de nem hülye - nevetett fel.
Nem értettem, hogy minek is engedték már ki, hiszen tény, hogy két hónapja az otthon lakója volt, de egyértelmű volt az is, hogy a kezelésre még rászorult nagyon is. Abban is kételkedtem, hogy akkor, ott tiszta volt-e.
- Honnan tudod a címem? - tudtam, hogy nem sok kellett, hogy türelmét elveszítse Harry.
- Nem, mintha rád tartozna, de elmondom. Voltam a háznál, ahol eddig lakott, és az ott élő nő mondta meg, hogy hol is találom a fiamat és annak anyját.
- Hibás címet kaptál - felelte mereven a göndör.
- Ne baszakodj velem - hangja fenyegető volt, de Harry szilárdan állt. - Te vagy az a híres firkász, tudom én! - csattant. - Kibaszottul látni akarom a fiamat - ordított, s ökle az ajtónak csapódott.
- Fogd vissza magad - Harry próbált nyugodt maradni, de éreztem, hogyha ez így megy tovább, akkor hamar bekeményít. - Különben is magának még az intézetben kellene lennie.
- Kurvára ne mond meg, hogy hol is kell lennem - dühösnek hangzott, mint még soha. - Miranda - ordította nevem.
- Ne ordibálj - sziszegte Harry. - Ez egy normális környék, nem szeretnéd gondolom, ha a rendőrség megjelenne.
- Kibaszottul nem érdekel, hogy ki jelenik meg, Noaht és Mirandát akarom!
- Menj innen.
- Nem fogod elszakítani tőlem a családom - ordított ismételten, vagy talán még mindig. Előre akartam lépni, ám Harry kezét csípőmre tette, s az ajtó takarásába kényszerített, nem túl feltűnően.
- Tudod, magadnak köszönheted, hogy most nem veled élnek. Akkor kellett volna gondolkoznod, amikor a családod helyett a drogot választottad - közölte vele Harry.
- Mondja a másik drogos - nevetett fel.
- Nem ismersz - feszült meg Harry teste. Kezét megszorítottam, de éreztem, hogy a robbanás már nemigen várat magára.
- Ha a helyedbe lettem volna, és a barátnőm a fiamat várta volna, biztos lehetsz benne, hogy esélyt sem adtam volna arra, hogy elszakadjunk - hangja őszinteséget sugárzott. - Elsődleges szempontom lett volna, hogy boldog legyen az a nő, akit teherbe ejtettem, majd a fiam is.
- Nekem ne pofázzon egy drogos, aki csak firkálgat - ökle újra az ajtónak csapódott.
- Anyu - hallottam meg fiam álmos hangját. Azonnal rákaptam tekintetem.
- Itt a fiam, Noah, kicsim - ordibált befelé, mire én fiamhoz siettem, s karjaimba vettem.
- Fogalma sincs arról, hogy ki vagy te - közölte vele szárazon Harry.
- Engedj be, látni akarom!
- Ki az anyu? - nézett rám pislogva Noah.
- Senki fontos, bébi - nyomtam puszit arcára.
- Takarodj innen, vagy hívom a rendőröket! - adta Steven tudomására Harry.
- Még nem fejeztük ezt be!
Ezzel valószínű, hogy távozott, ugyanis Harry becsapta, és be is zárta az ajtót. Felénk fordult, s pár hosszú lépéssel el is tüntette a közöttünk lévő teret. Noaht átvette tőlem, s kezét nyújtotta felém, mire másik karjával körülölelt.
- Menjünk reggelizni - nyomott csókot halántékomra.
Tisztában voltam azzal, hogy erről még beszélni fogunk, csak nem a kicsi előtt. Átsétáltunk a konyhába, ahol is az asztalra volt készítve már minden finomság. Harry letette Noaht az egyik székre, majd leült mellé, s maga mellé húzott. Fiamnak megkent egy tésztát, majd ő is enni kezdett. Nekem étvágyam nemigen volt. Fogalmam sem volt, hogyan is jutott ki az intézetből Steven.

°°°°

Egész délelőttöt Noah és Harry együtt töltötte a lakásnak különböző pontjain, míg én átnéztem pár aktát, s ebédet készítettem. Néha engem is megtaláltak egy-egy bújócskázás, vagy éppen nassolás közben. Mivel az idő kellemesen meleg, napos volt, így a kertben terítettem meg a teraszon. Harry beszerzett egy focikaput a  napokban, aminek köszönhetően hosszabb időre elvonultak a kertbe.
Sikerült felhívnom magamra a figyelmet, s asztalhoz könyörögnöm őket. Szerencsére a rohangászás kifárasztotta Noaht, így se Harrynek, se pedig nekem nem kellett könyörögnünk, hogy délután aludjon pár órát.
- Gyere, majd elmosogatunk később - húzott magához, míg a rongyot a pultra tette.
Egyenesen áthúzott a nappaliba, ahol is kényelmesen leült, s maga mellé húzott. Derekamnál fogva szorosan ölelt.
- Sajnálom, hogy idejött - törtem meg a csendet.
- Miranda, nem a te hibád - hangja őszintén csengett. - Beszélünk az albérlőkkel, hogy ne adják ki a tartózkodásod.
- Már mindegy - sóhajtottam fel. - Más úgysem keresne.
- Van fogalmad arról, hogy miért is engedték ki ilyen korán? Egyértelmű, hogy most is volt benne valamilyen szer.
- Nem, nem tudom. Minimum fél évet kellett volna benn lennie, az aktája szerint. De mindenképpen rákérdezek holnap.
- Tudod, jobban érezném magam, ha itthon maradnál, most, hogy a városban mászkál.
- Semmi baj sem lesz - néztem fel aggódó szemeibe.
- Akkor sem szeretném, ha egyedül mászkálnál - visszatérünk még rá. - Viszont eléggé határozottnak tűnt. Addig nem fog hagyni benneteket, amíg Noaht meg nem ismeri, ebben biztos vagyok.
- Nem állt szándékomban a fiam közelébe engedni - néztem rá teljes komolysággal.
- Tudom, én sem szeretném, hogy a közelébe kerüljön, és a tiédbe se - cirógatta meg arcomat. - Minden megoldódik majd - nyomott puha csókot ajkaimra.
- Félek, hogy valamivel próbálkozni fog - bújtam közelebb hozzá.
- Megígérem, hogy semmi baj sem fog történni - vont ölébe, mire mellkasába temettem arcomat, s mélyen beszívtam férfias illatát.