Miranda
Napok teltek, Harry állapota pedig teljesen úgy tűnt, hogy rendbe jött. Újra elővette a régi írásait, s a nappaliját, elfoglalta a sok kézirat, és a laptopja. Belemerült a dolgokba, bár őszintén fogalmam sem volt, hogy min is dolgozik igazán. Néha feltett pár kérdést a munkámmal kapcsolatban, amikre eleinte igen szűkszavúan válaszoltam, míg teljesen fel nem engedtem mellette.
Noah-val jobban megismerkedett, s egyre több időt is töltöttek együtt, amely számomra felüdülés volt. Délutánonként a parkban töltöttük a szabadidőnket, vagy elmentünk moziba egy - egy mesére. Édesanyám többször is szóvá tette, hogy ez nem helyes, de számomra igen is fontos volt. Mind a két fél remekül érezte magát. Bíztam abban, hogy Harry-nek így teljes mértékben megváltozik a gondolkodása, és csak még jobban alátámasztja azt, hogy nem fog visszaesni az alkohol és a drog hatása alá.
Mint ahogy minden este, ma is elköszöntünk egymástól, jó éjszakát kívánva, s a saját hálónkba vonultunk. Lezuhanyoztam, s ledőltem az ágyamba, ám az álmaim messze elkerültek. Testem fáradt volt, ám mindhiába. Forgolódtam, míg meg nem untam az egészet, s indultam meg a földszintre. Konyhába érkezve a hűtőből magamhoz vettem egy üveg édes, vörös bort. Talpas poharat nagyjából félig töltöttem, s azzal együtt sétáltam ki az balkonra. Leültem a fonott kanapéra, s élveztem a csodás, felhőtlen éjszakát. Az ég tele volt csillaggal, amely tökéletessé varázsolta a nizzai éjszakát. Csend, s béke lengett körül, míg a kert mögül lehetett hallani a tenger halk megmozdulását.
Kis ideig csodálhattam csendesen csupán. Hangokat hallottam, így a hatalmas ajtóra pillantottam, amely felőle a lépteket tisztán hallottam. A hanghoz pillanatokon belül társult egy kép is, méghozzá egy egyszerű rövidnadrágot viselő férfitest, amelynek kezében hasonlóan egy talpas, üvegpohár lapult meg. Azonnal oldalra nézett, s rám emelte tekintetét, amelyből a sötétség ellenére is tisztán ki lehetett venni a ragyogás és a meglepődöttség elegyét.
- Oh, fogalmam sem volt, hogy itt vagy - kezdett egyből mentegetőzni. - Ha gondolod, bemehetek.
- Harry, ez a Te házad - szólaltam fel azonnal. - Egyébként pedig nem zavarsz. Csak kiültem, mert nem bírtam aludni.
- Értem - ezzel végre elfoglalta helyét a velem szembeni fotelben.
Jó pár percig ültünk egymással szembe, s csendben iszogattuk a borunkat, amely kellően zamatos volt. Egyből belopta magát szívembe, ahogyan a gyönyörű táj, és a csodás pillanat is. Minimálisan kellemetlennek lehetett volna érezni a szituációt, de én még sem tettem. Mind a ketten elvoltunk a magunk gondolataiban.
- Köszönöm, hogy ennyire foglalkozol a fiammal - törtem meg végül én a csendet.
- Remek srác - szentelte egyből nekem figyelmét. - Élvezem az időt, amit vele tölthetek.
- Remekül bánsz a gyerekekkel.
- Megnyugtatnak, és újra gyermekként viselkedhetek velük. Teljesen feloldódom, és egyszerűen csak azaz idő létezik akkor, semmi más.
- Nem gondolkoztál családalapításon?
Feltettem a kérdést minden gondolkodás nélkül, s egyből meg is bántam. Arca döbbent, de gondolkodó is volt. Jó pár pillanatot, percet várt mire, mosollyal az arcán beleivott poharába, ám szem elől egy másodpercre sem vesztett el. Végig követte minden mozdulatom, amely kicsit meg is lepett.
- Sajnálom, ez túl személyes volt - vágtam rá.
- Nem, semmi baj - mosolya biztatóan kedves volt. - Amikor ide költöztem, akkor teljesen csak az írásnak éltem. Természetesen randizgattam, de egyik sem volt olyan komoly, hogy már ilyen komoly terveket szőjek. Hosszú távú kapcsolataim voltak, még is megmaradtam a sima randizgatásnál. Mindegyik lány fiatalabb volt nálam, így ők sem gondolkoztak annyira előre. - hangja őszintének tűnt, s közben néha még el is merengett magában. - Tudod, meglepett, hogy van egy fiad.
- Mindenki meglepődik. Szerintünk fiatalon vállaltam, ami igaz is. Még iskolába jártam, bár ha belegondolunk, van aki már a húszas évei elején vállal.
- Megkérdezhetem, hogy mennyi idős is voltál?
- Huszonöt. Noah, most öt éves.
- Tehát a tanulmányaid végén.
- Igen, az utolsó évem volt - helyeseltem.
- És a párod, Noah apukája, hogy viseli, hogy nem otthon élsz velük? - érdeklődött tovább.
Arcomra minden érzelem kiült, így egyből mentegetőzni kezdett, amit én sietve le is állítottam. Nehéz, fájó emlék volt, de tudtam, mindig is tudtam, hogy el kell mondanom másnak is, még ha ez a személy egy olyan ember, aki a betegem. Azt vallottam, hogy a beszélgetés, az, hogy én mesélek az életemről, az a kezelt személyt is beszélgetésre készteti.
- Amikor megfogant a fiam, magunkra hagyott - fogalmaztam meg röviden.
- Sajnálom.
- Nem a Te hibád Harry - kortyoltam az italomba ismételten. - Egyszerűen fontosabb volt neki minden más.
- Munka? - kérdezett rá egyszerűen.
- Az ő esetében fogalmazhatunk így is - nevettem fel keserű szájízzel, mire kérdő pillantásával találtam magam szemben, így folytattam is. - Drogozott, pontosabban terjesztette, bár ha engem kérdezel, szerintem élt is vele. Amikor fontosabbá vált neki a drog, és az alkohol, akkor határoztam el, hogy véget vetek mindennek, a fiam érdekében. Egyik éjjel a fejemhez vágta, hogy mennyire is meggondolatlan volt, amikor teherbe ejtett. Akkor ott, összepakoltam a dolgait, ami szerencsére nem volt olyan sok, és kitettem. Azután elköltöztem édesanyámhoz, aki mindenben segített, és segít a mai napig. - néztem a távolba, miközben a szavak minden gondolat nélkül hagyták egy ajkaim. - Elhatároztam, hogy egy intézetben fogok dolgozni, ahol is az ilyen embereknek segítsek. Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem őket saját maguktól. - folyt végig egy könnycsepp arcomon, amit azonnal le is töröltem, és elvettem magam kínomban. - Sajnálom, nem kellene ilyen ostobaságokat beszélnem, és untatni vele téged.
- Miranda, kérlek semmiért se kérj bocsánatot. Igazán sajnálom, amit az a férfi tett veled, és a fiaddal. Egyáltalán nem ezt a bánásmódot érdemeltétek. - tekintete sajnálkozó volt, amit mindenáron kerülni szerettem volna.
- Kérlek, ne nézz így rám - sóhajtottam fel. - És bocsáss meg, hiszen Te magad is hasonlóan függő voltál, amíg nem segítettünk neked. Most meg itt ülök, és veled fogyasztok alkoholt. Szánalmasnak érzem magam.
- Ne tedd - ült át mellém a kis kétszemélyes kanapéra. - Ez csak egy fél pohár vörös bor, ami segít ellazulni. Semmi rossz nincs abban, ha beszélgetünk. Azzal pedig, hogy kifejtetted a véleményed, egy cseppet sem bántottál meg. Tisztában vagyok a problémával, amellyel küzdök, de minden nap felveszem a harcot, mert úgy érzem, hogy van miért, és talán kiért harcolnom - nézett mélyen szemeimbe, miközben ajkai formálták a szavakat. Letörölte ujjával a könnyeim, és mellkasára vont. Tudtam, hogy a szabályzat, és minden megtiltja az effajta dolgokat, de megnyugvást, békét éreztem a szorosan ölelő karjaiban, miközben csendesen tovább merengtünk az éjszakába.
Férfias illata körüllengett, s megbabonázott. Mindig is imádtam a férfiak kellemes illatát, és ezt csak jobban alá támasztotta, amikor is lehunyt pillákkal élveztem a pillanatot. Ám ahogyan megnyugodtam, úgy tértek vissza a józan gondolataim is. Felültem, s megtöröltem arcomat kézfejemmel. Megvetettem magam, amiért ennyire gyengének látott Harry. Soha nem szabadott volna ennek megtörténnie.
- Ne haragudj, fogalmam sincs mi történt velem. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. - mentegetőztem.
- Miranda - fogta meg a kezem finoman, ahogyan felálltam. - Emberből vagy. Egy csodás nő vagy, aki harcol a fiáért, és önzetlenül segít az embereken. - állt fel, ezzel minimálisan fölém magasodott. - Soha ne kérj elnézést azért, mert érzékeny vagy, és mert megvéded a fiad, és magad. Csodállak, amiért ilyen erős vagy, és ki állsz az igazadért, és a kicsi Noah-ért, aki imádni való. Ha valakinek itt elnézést kellene kérnie, az én vagyok.
- Mi? Miért kellene? - értetlenül néztem zöld íriszeibe.
- Miattam vagy itt, és nem pedig otthon Noah-val. Elszakítottalak a fiadtól, de ezt helyre szeretném hozni. - mielőtt félbeszakíthattam volna, ujját ajkaimra helyezte. - Kérlek, tudom, hogy önző dolog, és gyors, s talán még igen helytelen is, de mivel neked itt kell maradnod mellettem - megakadt, s elpillantott, mielőtt folytatta volna. - Esetleg Noah is ideköltözhetne.
- Tessék? - döbbentem meg. - Harry, ez valóban rossz ötlet.
- Nincs hiányérzeted? - nézett vissza rám egyből.
- Természetesen van, hiszen a fiamról van szó, akiért bármit megtennék.
- Akkor miért nem fogadod el az ajánlatom?
- Csupán azért, mert az sem normális, hogy én beköltöztem hozzád - sóhajtottam fel, s nyugodtabb hangon folytattam. - Ez az első alkalom, hogy ilyen ajánlatot kaptam. Pontosan Noah volt az oka annak, hogy sokáig halogattam a döntésem meghozatalát. Te beteg vagy, illetve .. - akartam javítani magamon, de fejét nevetve megrázta.
- Bizalmatlan vagy, hát persze. Ócska ötlet volt, hiszen egy drog és alkohol problémákkal küzdő emberrel nem hozod egy fedél alá a fiad. Megértem. - nézett rám.
Arcán megbántódás nyomait láttam. Csalódott, és ezt egy pillanatra sem rejtette el előlem. Elmosolyodott keserűen, s zsebébe csúsztatta kezeit.
- Harry ..
- Semmi gond, valószínű, ha lenne gyerekem, magam sem engedném egy ilyen emberhez, mint amilyen én is vagyok.
Mielőtt mondhattam volna bármit is, hátat fordított nekem, s az üveg ajtó mögött el is tűnt. Fájdalmat, keserűséget éreztem. Megbántottam. Gondolkoznom kellett volna, mielőtt ajkaimat a szavak elhagyták volna. Megfogtam a poharakat, s magam után becsukva az ajtót indultam a konyhába, ahol mindent a helyére tettem.
Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, ám mielőtt a szobámba mentem volna, láttam Harry résnyire nyitva hagyott ajtaján keresztül, hogy a villany még ég. Kényszert éreztem, hogy bemenjek, de végül a szobámba mentem, s bedőltem az ágyamba a feledés reményében.
Hú, hát régen írtam ide, sőt aki nyomon követi több írásom, tudja, hogy blogokhoz nem szoktam írni, csak nagyon ritkán. Inkább a csoportba, - amihez még mindig lehet csatlakozni: LINK . Már 500 fölött van a csoport létszáma, ami számomra nagyon is sokat jelent. Nem is tudom, hogy esetleg magyar blogcsoportba van e máshol ekkora szám, de nem is fontos. Számomra ez egy csoda.
Meg szeretném köszönni elsősorban az 55 feliratkozót, 19 bloglovin követést, illetve az előző részhez érkezett megjegyzéseket is!
Cserékkel kapcsolatban: Nyugodtan lehet kérni.. ha valaki gondolja akár chaten, akár a "cserék" oldalnál írhat. Ha kiraktál, akkor azt írd meg, és már raklak is. Kérdezni nem kell!! ;)
Sajnálom.... tudom, hogy ez a rész rövidre sikeredett, de nem szántam bővebbre, megfogalmazni. Remélem azért tetszett. :/
Az újabb résszel igyekezni fogok..
- Remek srác - szentelte egyből nekem figyelmét. - Élvezem az időt, amit vele tölthetek.
- Remekül bánsz a gyerekekkel.
- Megnyugtatnak, és újra gyermekként viselkedhetek velük. Teljesen feloldódom, és egyszerűen csak azaz idő létezik akkor, semmi más.
- Nem gondolkoztál családalapításon?
Feltettem a kérdést minden gondolkodás nélkül, s egyből meg is bántam. Arca döbbent, de gondolkodó is volt. Jó pár pillanatot, percet várt mire, mosollyal az arcán beleivott poharába, ám szem elől egy másodpercre sem vesztett el. Végig követte minden mozdulatom, amely kicsit meg is lepett.
- Sajnálom, ez túl személyes volt - vágtam rá.
- Nem, semmi baj - mosolya biztatóan kedves volt. - Amikor ide költöztem, akkor teljesen csak az írásnak éltem. Természetesen randizgattam, de egyik sem volt olyan komoly, hogy már ilyen komoly terveket szőjek. Hosszú távú kapcsolataim voltak, még is megmaradtam a sima randizgatásnál. Mindegyik lány fiatalabb volt nálam, így ők sem gondolkoztak annyira előre. - hangja őszintének tűnt, s közben néha még el is merengett magában. - Tudod, meglepett, hogy van egy fiad.
- Mindenki meglepődik. Szerintünk fiatalon vállaltam, ami igaz is. Még iskolába jártam, bár ha belegondolunk, van aki már a húszas évei elején vállal.
- Megkérdezhetem, hogy mennyi idős is voltál?
- Huszonöt. Noah, most öt éves.
- Tehát a tanulmányaid végén.
- Igen, az utolsó évem volt - helyeseltem.
- És a párod, Noah apukája, hogy viseli, hogy nem otthon élsz velük? - érdeklődött tovább.
Arcomra minden érzelem kiült, így egyből mentegetőzni kezdett, amit én sietve le is állítottam. Nehéz, fájó emlék volt, de tudtam, mindig is tudtam, hogy el kell mondanom másnak is, még ha ez a személy egy olyan ember, aki a betegem. Azt vallottam, hogy a beszélgetés, az, hogy én mesélek az életemről, az a kezelt személyt is beszélgetésre készteti.
- Amikor megfogant a fiam, magunkra hagyott - fogalmaztam meg röviden.
- Sajnálom.
- Nem a Te hibád Harry - kortyoltam az italomba ismételten. - Egyszerűen fontosabb volt neki minden más.
- Munka? - kérdezett rá egyszerűen.
- Az ő esetében fogalmazhatunk így is - nevettem fel keserű szájízzel, mire kérdő pillantásával találtam magam szemben, így folytattam is. - Drogozott, pontosabban terjesztette, bár ha engem kérdezel, szerintem élt is vele. Amikor fontosabbá vált neki a drog, és az alkohol, akkor határoztam el, hogy véget vetek mindennek, a fiam érdekében. Egyik éjjel a fejemhez vágta, hogy mennyire is meggondolatlan volt, amikor teherbe ejtett. Akkor ott, összepakoltam a dolgait, ami szerencsére nem volt olyan sok, és kitettem. Azután elköltöztem édesanyámhoz, aki mindenben segített, és segít a mai napig. - néztem a távolba, miközben a szavak minden gondolat nélkül hagyták egy ajkaim. - Elhatároztam, hogy egy intézetben fogok dolgozni, ahol is az ilyen embereknek segítsek. Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem őket saját maguktól. - folyt végig egy könnycsepp arcomon, amit azonnal le is töröltem, és elvettem magam kínomban. - Sajnálom, nem kellene ilyen ostobaságokat beszélnem, és untatni vele téged.
- Miranda, kérlek semmiért se kérj bocsánatot. Igazán sajnálom, amit az a férfi tett veled, és a fiaddal. Egyáltalán nem ezt a bánásmódot érdemeltétek. - tekintete sajnálkozó volt, amit mindenáron kerülni szerettem volna.
- Kérlek, ne nézz így rám - sóhajtottam fel. - És bocsáss meg, hiszen Te magad is hasonlóan függő voltál, amíg nem segítettünk neked. Most meg itt ülök, és veled fogyasztok alkoholt. Szánalmasnak érzem magam.
- Ne tedd - ült át mellém a kis kétszemélyes kanapéra. - Ez csak egy fél pohár vörös bor, ami segít ellazulni. Semmi rossz nincs abban, ha beszélgetünk. Azzal pedig, hogy kifejtetted a véleményed, egy cseppet sem bántottál meg. Tisztában vagyok a problémával, amellyel küzdök, de minden nap felveszem a harcot, mert úgy érzem, hogy van miért, és talán kiért harcolnom - nézett mélyen szemeimbe, miközben ajkai formálták a szavakat. Letörölte ujjával a könnyeim, és mellkasára vont. Tudtam, hogy a szabályzat, és minden megtiltja az effajta dolgokat, de megnyugvást, békét éreztem a szorosan ölelő karjaiban, miközben csendesen tovább merengtünk az éjszakába.
Férfias illata körüllengett, s megbabonázott. Mindig is imádtam a férfiak kellemes illatát, és ezt csak jobban alá támasztotta, amikor is lehunyt pillákkal élveztem a pillanatot. Ám ahogyan megnyugodtam, úgy tértek vissza a józan gondolataim is. Felültem, s megtöröltem arcomat kézfejemmel. Megvetettem magam, amiért ennyire gyengének látott Harry. Soha nem szabadott volna ennek megtörténnie.
- Ne haragudj, fogalmam sincs mi történt velem. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. - mentegetőztem.
- Miranda - fogta meg a kezem finoman, ahogyan felálltam. - Emberből vagy. Egy csodás nő vagy, aki harcol a fiáért, és önzetlenül segít az embereken. - állt fel, ezzel minimálisan fölém magasodott. - Soha ne kérj elnézést azért, mert érzékeny vagy, és mert megvéded a fiad, és magad. Csodállak, amiért ilyen erős vagy, és ki állsz az igazadért, és a kicsi Noah-ért, aki imádni való. Ha valakinek itt elnézést kellene kérnie, az én vagyok.
- Mi? Miért kellene? - értetlenül néztem zöld íriszeibe.
- Miattam vagy itt, és nem pedig otthon Noah-val. Elszakítottalak a fiadtól, de ezt helyre szeretném hozni. - mielőtt félbeszakíthattam volna, ujját ajkaimra helyezte. - Kérlek, tudom, hogy önző dolog, és gyors, s talán még igen helytelen is, de mivel neked itt kell maradnod mellettem - megakadt, s elpillantott, mielőtt folytatta volna. - Esetleg Noah is ideköltözhetne.
- Tessék? - döbbentem meg. - Harry, ez valóban rossz ötlet.
- Nincs hiányérzeted? - nézett vissza rám egyből.
- Természetesen van, hiszen a fiamról van szó, akiért bármit megtennék.
- Akkor miért nem fogadod el az ajánlatom?
- Csupán azért, mert az sem normális, hogy én beköltöztem hozzád - sóhajtottam fel, s nyugodtabb hangon folytattam. - Ez az első alkalom, hogy ilyen ajánlatot kaptam. Pontosan Noah volt az oka annak, hogy sokáig halogattam a döntésem meghozatalát. Te beteg vagy, illetve .. - akartam javítani magamon, de fejét nevetve megrázta.
- Bizalmatlan vagy, hát persze. Ócska ötlet volt, hiszen egy drog és alkohol problémákkal küzdő emberrel nem hozod egy fedél alá a fiad. Megértem. - nézett rám.
Arcán megbántódás nyomait láttam. Csalódott, és ezt egy pillanatra sem rejtette el előlem. Elmosolyodott keserűen, s zsebébe csúsztatta kezeit.
- Harry ..
- Semmi gond, valószínű, ha lenne gyerekem, magam sem engedném egy ilyen emberhez, mint amilyen én is vagyok.
Mielőtt mondhattam volna bármit is, hátat fordított nekem, s az üveg ajtó mögött el is tűnt. Fájdalmat, keserűséget éreztem. Megbántottam. Gondolkoznom kellett volna, mielőtt ajkaimat a szavak elhagyták volna. Megfogtam a poharakat, s magam után becsukva az ajtót indultam a konyhába, ahol mindent a helyére tettem.
Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, ám mielőtt a szobámba mentem volna, láttam Harry résnyire nyitva hagyott ajtaján keresztül, hogy a villany még ég. Kényszert éreztem, hogy bemenjek, de végül a szobámba mentem, s bedőltem az ágyamba a feledés reményében.
°°°°°
Sziasztok! :)
Hú, hát régen írtam ide, sőt aki nyomon követi több írásom, tudja, hogy blogokhoz nem szoktam írni, csak nagyon ritkán. Inkább a csoportba, - amihez még mindig lehet csatlakozni: LINK . Már 500 fölött van a csoport létszáma, ami számomra nagyon is sokat jelent. Nem is tudom, hogy esetleg magyar blogcsoportba van e máshol ekkora szám, de nem is fontos. Számomra ez egy csoda.
Meg szeretném köszönni elsősorban az 55 feliratkozót, 19 bloglovin követést, illetve az előző részhez érkezett megjegyzéseket is!
Cserékkel kapcsolatban: Nyugodtan lehet kérni.. ha valaki gondolja akár chaten, akár a "cserék" oldalnál írhat. Ha kiraktál, akkor azt írd meg, és már raklak is. Kérdezni nem kell!! ;)
Sajnálom.... tudom, hogy ez a rész rövidre sikeredett, de nem szántam bővebbre, megfogalmazni. Remélem azért tetszett. :/
Az újabb résszel igyekezni fogok..
Ölelés & Csók.: Alexa S.
Nagyonjólett..imádom...mint mindet..siess a kövivel:)
VálaszTörlésNagyon jó rész lett!!!!:) várom a kövit:)
VálaszTörlés